Három játék is készül a Remedynél

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 15.
  • Hír
Link másolása
A Remedy Entertainment legutóbbi pénzügyi helyzetjelentéséből derült ki, hogy a stúdiónál három játék is fejlesztés alatt áll - amellett, hogy a Control sztorikiegészítőin is gőzerővel dolgoznak természetesen.

Remekül sikerült a Remedy Entertainment tavalyi éve, a csapat forgalma 57 százalékkal, 31,6 millió euróra nőtt, míg az üzemi eredménye 6,5 millió euró volt. A fejlesztők szerint a siker első számú oka természetesen a nyáron megjelent Control volt, de az Alan Wake-sorozat is tisztességesen hozzájárult a számokhoz.

Aligha meglepő ezek után, hogy a Remedy - a Control sztorikiegészítőin túl - három játék fejlesztésébe is belevágott. Az első projektről már hallottunk, ez az Xbox One-ra készülő CrossFireX egyjátékos módját takarja. A CrossFire Ázsiában kifejezetten népszerű cím, amely több mint 660 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik, a Smilegate pedig láthatóan eltökélte, hogy meghódítja a nyugati (és a konzolos) játékosok szívét, amihez a finn csapat kampánya jelenti a trójai falovat.

A második egy játékról lényegében semmit nem tudunk, de az a Remedy szerint egy saját címükre épít. Ez egy már meglévő játékuk folytatására vagy egy vadonatúj fejlesztésre egyaránt vonatkozhat, valószínűleg csak az vehető biztosra, hogy a srácok ezúttal is kiemelt szerepet fordítanak a történetre, illetve a történetmesélésre, és persze a szokásukhoz híven a lövöldözős játékmeneten is csavarnak majd egyet.

A harmadik játék pedig a Vanguard, amit a Remedy azonos nevet viselő, többjátékos címekre fókuszáló csapata hegeszt. Erről a projektről egyelőre annyit tudni, hogy egy "hosszú távra belőtt, szolgáltatásalapú multiplayer játék" lesz, ahol szintén visszaköszönnek majd az "egyedi játékmechanikáik".  Az utóbbi két projekt egyébként egy darabig még biztosan nem készül el, a jelentés szerint egyelőre az előmunkálatok zajlanak a csapatnál.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...