Amerikai toplista: a Dragon Ball vitte a januárt

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 15.
  • Toplista
Link másolása
Az amerikai játékpiac teljesítményét monitorozó NPD Group közzétette a januári hónapról szóló jelentését. A hónap gyenge számokat hozott, a Bandai Namco azonban örülhet, mert a Dragon Ball Z: Kakarot remekül szerepelt.

Relatíve gyenge januárt zárt az USA játékpiaca, az NPD Group összesítése szerint éves szinten 26 százalékkal esett vissza az iparág forgalma. A számláló 678 millió dollárnál állt meg, miután az összes szegmensben csökkenés volt megfigyelhető.

A hardvereknél ez már nem meglepetés, hiszen a PlayStation 4 és az Xbox One már kifutó modellnek számítanak, újdonság azonban, hogy hosszú idő után először a Switch eladásai is csökkentek - ennek ellenére a Nintendo konzolja volt a legkeresettebb masina ezúttal is. A teljes szegmens 35 százalékot zsugorodott a tavalyi évhez képest, és 129 millió dolláros forgalmat ért el.

A játékoknál 31 százalékos volt a visszaesés, ez 311 millió dollárt jelentett. A tavaly január rendkívül erős volt megjelenések szempontjából, hiszen a Kingdom Hearts III és a Resident Evil 2 is abban a hónapban debütált, az idei évre azonban nem jutott túl sok ütős cím, az első számú nagyágyú a Dragon Ball Z: Kakarot volt. A játéktoplista kapcsán érdemes kiemelni a Ring Fit Adventure-t is: a Nintendo fitnesz-RPG-je a megjelenése óta nem szerepelt ilyen jó helyen - ez a jelenség a briteknél is megfigyelhető volt.

A teljes toplista így festett:

1. Dragon Ball Z: Kakarot
2. Call of Duty: Modern Warfare
3. Madden NFL 20
4. Star Wars Jedi: Fallen Order
5. Grand Theft Auto V
6. NBA 2K20
7. Super Smash Bros. Ultimate*
8. Mario Kart 8*
9. Ring Fit Adventure
10. Red Dead Redemption II
11. Minecraft#
12. Pokemon Sword*
13. Luigi's Mansion 3*
14. Star Wars: Battlefront II
15. The Legend of Zelda: Breath of the Wild*
16. Need for Speed: Heat
17. FIFA 20
18. Just Dance 2020
19. Mortal Kombat 11
20. Pokemon Shield*

* A digitális eladásokat nem tartalmazza az összesítés
# A dobozos eladások mellett a PS4-es és az Xbox One-os verzió digitális adatait tartalmazza csak az összesítés

A kiegészítők szegmensénél 11 százalékos volt a visszaesés, a forgalom 238 millió dollárt tett ki. A legnépszerűbb eszköz az Xbox One második generációs Elite-kontrollere volt.

4.
4.
user101
DBZ-azért erősen rétegjáték. A többi meg szakállas... :)
3.
3.
kryszisz
#2: Szerintem sokan messiásként várják az Ethernalt jövő hónapban:D
2.
2.
ubuntuxd
#1: Igazad van. a DBZ:Kakarot már van vagy 1 hónapos is :) a Fallen order pedig 3 hónapos...
1.
1.
MzperXD
Pangás van, nincs igazán jó új játék...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...