A Bethesda is kivette a játékait a GeForce Now-ból

Alig néhány hete indult el az NVIDIA saját felhőalapú szolgáltatása, a GeForce Now, de az itt elérhető játékok listája mégis napról napra egyre szűkösebbnek tűnik. Az Activision Blizzard után most a Bethesda is kivonta a címeit.

Nem mindennapi ötlet a GeForce Now felhőalapú megoldása. A szolgáltatást szinkronba hozhatjuk a legnépszerűbb PC-s áruházakkal, az ott megvásárolt játékokat pedig a távoli szerverparkoknak hála bárhová magunkkal vihetjük.

Úgy tűnik azonban, hogy nem teljes az egyetértés az NVIDIA és némely AAA-játékokat szállító vállalat között, nemrégiben ugyanis az Activision kivonta a játékait a szolgáltatásból, most pedig hasonlóképp tett a Bethesda is. A konkrét okokat ezúttal sem nevezte meg egyik fél sem.

A kasza összesen tizennyolc játékot suhintott el így, köztük a Dishonored-szériát, az összes újabb Fallout- és The Elder Scrolls-játékot, a Preyt, a DOOM-ot, a Rage 2-t és a rebootolt Wolfenstein-sorozatot is a Youngblood kivételével. Egyelőre afelől is csak találgathatunk, hogy miért éppen a Youngblood úszta meg az ügyet.

Az Activision Blizzard és a Bethesda esete azonban nem egyedi. A GeForce Now bétájában részt vett a Konami, a Capcom, a Rockstar és a Square Enix is, így korábban számos játékukat kipróbálhattuk a felhőn keresztül is, amikor azonban elérkezett a szolgáltatás hivatalos rajtja, az említett kiadó-fejlesztők játékai eltűntek a támogatott címek listájáról.

19 komment - szólj hozzá!