Fizetős DLC-ben kap nehéz játékmódot a Yakuza 7

  • Írta: gorien
  • 2020. február 26.
  • Letöltés
Link másolása
Japánban január óta kapható a Yakuza-sorozat hetedik számozott része, amely új alapokra helyezte a szériát. A Sega fizetős DLC-vel kedveskedik azoknak a játékosoknak, akik nagyobb kihívást szeretnének a játéktól.

Noha a  Yakuza 7 (avagy a Yakuza: Like a Dragon) nyugati megjelenéséről még gyakorlatilag semmit sem tudunk, azon kívül, hogy 2020-ban esedékes, Japánban már januárban megjelent a játék.

Az új epizód a korábbi akció-kaland irányból a szerepjátékok felé mozdult el, új főhőssel és új harcrendszerrel felvértezve. Bizonyára sok játékos van, aki még nagyobb kihívást szeretne, mint amekkorát a Yakuza 7 máris nyújt, és a Sega már tudja is, hogyan elégítse ki ezeket az igényeket.

A Gematsu fordításának hála érthetjük, mi szerepel a cég Twitter-közleményében, amellyel bejelentik az Additional Challenge Expansion Packet. Ez egy fizetős DLC lesz, amely olyan, kihívást növelő elemeket tartalmaz, mint a New Game+ játékmód vagy a High Difficulty Mode, amelyek csakis az első végigjátszás után válnak elérhetővé. A DLC ára vagy megjelenése még nem ismert, ezekről a közeljövőben fogunk hallani.

Ugyan a Yakuza 7 nyugati megjelenésére még várhatunk, de ha elmerülnénk a játéksorozat világában, akkor mától válik elérhetővé a Yakuza 0 az Xbox Game Pass kínálatában.

13.
13.
#12: Jaj, nem sony-t akartam írni, hanem Sega-t, de akkor is így volt a tlou-nál is.
12.
12.
Ez a fizetős Hard mód annyira Sony, amennyire csak lehet. The lasszó us - nál is ez volt. A végén még tényleg az lesz, amit lehet olvasni a neten, hogy meghalsz a boss-nál és feldob egy item shopos fegyvert.
11.
11.
#9: - és végül a mentések is lehetnének fizetősek...

Erre volt már példa:

https://www.polygon.com/2018/2/23/17042242/metal-gear-survive-sv-coins-boosts-character-save-slots-micotransactions-konami
9.
9.
user101
Ajánlanék még pár ötletet:

- A játék világának bevilágítása DLC ( amúgy vak sötétben kell végigvinni ),
- Minden fájl-típus külön külön-különfizetős DLC-ben, főleg a texturák, audió és futtatható fájlok :),
- A kontroller támogatása jöhetne fizetős DLC-be... Elvégre a játék nem játssza ki magát :)
- és végül a mentések is lehetnének fizetősek...
- ahogy a pályarészek betöltése is, elvégre sok adatot kell megmozgatni :)

például... :)
8.
8.
Fata Morgana
A szarrágás netovábbja, dugják fel maguknak jó mélyen a játékkal együtt!
6.
6.
Aztán nem kell csodálkozni,ha majd a jövőben a megvásárolt játék mellé perceket is kell venni,ha bénáztok.
5.
5.
Juj mekkora kedvesség gyerekek!Fanok ugorjanak rá bő nyállal erre is!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...