God of War-producer vezeti az új Stadia-stúdiót

Shannon Studstill, a Sony Santa Monica egykori vezetője és a God of War-játékok producere vezeti a Google új fejlesztőcsapatát, amely a Stadia számára szállít majd exkluzív játékokat.

Új fejlesztőcsapatot alapított a Google, a Los Angeles-i stúdió vezetését ráadásul nem másra bízta a cég, mint Shannon Studstillre, aki a Sony Santa Monicát hagyja ott az új lehetőség kedvéért. Az új brigádnak természetesen az lesz a feladata, hogy exkluzív játékokat szállítson a Google Stadiára.

A kép bal oldalán Shannon Studstill, a jobb oldalon Yumi Yang. Közöttük Cory Barlog, a God of War atyja.

Studstill 1995 óta dolgozik a játékiparban, a Sonynál pedig a 2001-es Twisted Metal: Black óta szorgoskodik. Az első God of War-játék munkálatainál producerként, a másodiknál gyártásvezetőként, míg a 2018-as soft-rebootnál vezető producerként működött közre. 2011 és 2016 között termékfejlesztési igazgató volt, és nagy szerepe volt abban, hogy a Sony Santa Monica falai között inkubált kisebb projektek, így például a Journey és a The Unfinished Swan megszülethettek.

Az utóbbi években már ő vezette a teljes stúdiót, így hát fájdalmas veszteség a Sony számára a távozása, azonban nem sokkal a híreket követően a japánok bejelentették, hogy már meg is van az utódja, méghozzá Yumi Yang személyében, aki csakugyan lehúzott 19 évet a PlayStation kötelékében.

3 komment - szólj hozzá!