Távozott a Blizzardtól az Overwatch írója

  • Írta: szlav
  • 2020. március 12.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Michael Chu két teljes évtizeden át dolgozott a Blizzard berkeiben, szerdán azonban bejelentette a stúdiótól való távozását. Chu számos nagy sikerű projekten dolgozott, s neki köszönhetjük számos Overwatch-hős háttérsztoriját is.

20 év töretlen munka után Michael Chu bejelentette, hogy búcsút int a Blizzard csapatának. Az utóbbi években Chu nevét leginkább az Overwatch univerzumát gazdagító képregények, novellák és egyéb történetek kapcsán ismerhettük, de a veterán író közreműködött a Diablo III és a World of Warcraft kiszínesítésében is, legutóbb pedig az Overwatch 2 sztoriján mesterkedett az írói csapat fejeként.

Chu a személyes blogján bővebben is mesélt az elmúlt húsz év kalandjairól. A bejegyzésében külön fejezetet szánt a Overwatchcsal kapcsolatos élményeire, melyek saját bevallása szerint teljesen megváltoztatták az életét. A játék, amellett, hogy közelebb hozza az embereket a mérföldeket, kultúrákat és nemzeteket átívelő történetével, számos befogadóját arra ösztönözte, hogy megtanuljon egy új nyelvet, akár csak egy egysoros szöveg miatt, vagy ellátogasson egy távoli helyre, hogy a valóságban is felfedezze a játék egyik helyszínét. Mindez láthatóan teljesen letaglózta az írót, így nem maradt el a közösségnek címzett köszönete sem.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...