Amerikai toplista: megint a Call of Duty vezet

  • Írta: fojesz
  • 2020. március 14.
  • Toplista
Link másolása
A január után a februári hónap is pangós volt a játékpiacon, ezek után aligha meglepő, hogy az Egyesült Államokban közel harmadával estek vissza az iparág bevételei. A Call of Duty: Modern Warfare és a Nintendo Switch szokás szerint tarolt.

Megérkezett az amerikai játékpiac teljesítményét monitorozó NPD Group legfrissebb jelentése, ez alapján az Egyesült Államokban éves szinten 29 százalékkal csökkent, és így 755 millió dollár volt a játékipar forgalma. Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha a 2020-as évet egyben nézzük: így az iparági szereplők bevétele 1,4 milliárd dollár volt eddig, ami 28 százalékos visszaesést jelent.

A következő generációs konzolok közeledése mellett erre magyarázatként szolgál, hogy a februári hónap is kifejezetten pangós volt játékmegjelenések szempontjából. A Call of Duty: Modern Warfare így könnyedén visszavette a vezetést a játékeladási toplistán, és az is árulkodó, hogy az idei címek közül továbbra is a Dragon Ball Z: Kakarot a legkeresettebb játék.

A listáról érdemes még kiemelni a The Division 2-t, amely a Warlords of New York című kiegészítő érkezésével párhuzamosan masszív leárazásokon esett át, és így az ötödik lett, míg az újoncok közül a Yakuza-kollekció hozta a legjobb számokat - igaz, ezzel együtt is csak a harmincharmadik lett. A konzolok közül szokás szerint a Switchet vitték a leginkább a játékosok.

  1. Call of Duty: Modern Warfare
  2. NBA 2K20
  3. Grand Theft Auto V
  4. Dragon Ball Z: Kakarot
  5. Tom Clancy's The Division 2
  6. Mario Kart 8
  7. Ring Fit Adventure
  8. Madden NFL 20
  9. Super Smash Bros. Ultimate
  10. Star Wars Jedi: Fallen Order
  11. Minecraft
  12. Luigi's Mansion 3
  13. Red Dead Redemption II
  14. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  15. Pokemon Sword
  16. Just Dance 2020
  17. FIFA 20
  18. Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  19. Need for Speed: Heat
  20. New Super Mario Bros. U Deluxe
1.
1.
Kacat
Ha csapattársat keresel nézz be hozzánk!
Magyar Call of Duty Közösség: https://discord.gg/McCRnTP
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...