Frissítve: Állnak a forgatások a koronavírus miatt

  • Írta: fojesz
  • 2020. március 17.
  • Cooltúra
Link másolása
Nemcsak a már elkészült filmek premierjére, hanem az épp zajló forgatásokra is hatással van a koronavírus-járvány. A stúdiók több nagy költségvetésű produkció munkálatait is kénytelenek szüneteltetni.

Ahogy arról már beszámoltunk, több filmpremier is csúszik a koronavírus-járvány miatt, így például az új James Bond, a Halálos iramban kilencedik része és a Disney több címe is később kerül mozikba. Ez azonban csak a kezdet, a vírus a készülőfélben lévő produkciókra is hatással van, és folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy a stúdiók kénytelenek szüneteltetni a forgatási munkálataikat.

A héten a Deadline számolt be róla, hogy leálltak a Disney+-ra készülő sorozat, a The Falcon and Winter Soldier prágai munkálatai; a forgatásról mindenkit hazaküldtek, és egyelőre nem tudni, hogy mikor térhetnek vissza, egyelőre az is bizonytalan, hogy ezek után tudja-e tartani a Disney az augusztusra tervezett premiert.

Szintén a Deadline írta meg, hogy a Marvel filmes univerzumának negyedik fázisát erősítő Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings ausztráliai forgatása is áll, miután a rendező, Destin Daniel Cretton önkéntes karanténba vonult. Habár Crettonnak nincsenek tünetei, mivel újszülött gyermeke van, elvégezte a koronavírus-tesztet, az eredmények megérkezéséig pedig orvosi tanácsra nem mozdul ki otthonról.

A Deadline kérdésére a Disney megerősítette, hogy elővigyázatosságból leállt az élőszereplős A kis hableány és Pán Péter, az új Reszkessetek, betörők! és Drágám, a kölykök összementek!, a Ridley Scott-féle The Last Duel, valamint a Guillermo del Toro rendezte Nightmare Alley forgatása is. A Variety beszámolója szerint a Universal pénteken a Jurassic World: Dominion munkálatait állította le meghatározatlan ideig.

A Deadline szerint a CW is felfüggesztette a The Flash-sorozat forgatását, továbbá szünetelnekMythic Quest második évadának munkálatai is.

***

Update! A hétvége folyamán újabb produkciók munkálatait állították le. Habár a The Batman stábjában sem diagnosztizáltak senkit a betegséggel, elővigyázatosságból két hétre leállították a film forgatását. A Netflix is bejelentette, hogy kéthetes szünetet tart a saját készítésű tartalmai esetében, ez a Stranger Things negyedik évadát és a The Witcher második évadát is érinti.

Leálltak a kamerák a Fear the Walking Dead hatodik évadánál és a tizenegyedik The Walking Dead-évad előkészületeit is felfüggesztették. A Disney utóbb megerősítette, hogy a Loki és a WandaVision munkálatait is szüneteltetik. Kéthetes kényszerszünetet tart Gyűrűk Ura-sorozat is, utóbbi egyébként egy nagyjából 800 fős stábbal dolgozik.

***

Update #2! Szünetel az új Mátrix forgatása is. A film munkálatait épp most fejezték be San Franciscóban, az utazási korlátozások miatt azonban a stáb nem tud továbbutazni Berlinbe, hogy folytassa a munkát. A Legendás állatok harmadik része épp hétfőn kezdett el volna forogni, a munkálatokkal azonban inkább várnak a járvány miatt.

Az Uncharted-film munkálatait is felfüggesztették, méghozzá hat hétre. A forgatás áprilisban indult volna az eredeti tervek szerint, szintén Berlinben. Az Avatar folytatásait is érinti a járvány, itt az a szerencse, hogy bár a forgatásokat le kellett állítani, a vizuális effekteken dolgozó Weta Digital tudja folytatni a munkát.

102.
102.
KaktuszPingvin
Off: Ha valakit érdekel, a Kingdom rush Origins és a Kingdom rush frontiers, két nagyszerű fantasy tower defense játék ingyenes androidra és ios-re is.
96.
96.
Ps fanboy
#94: A R3make már állítólag kész van. Vagyis a Capcom nak még jól is jöhet a dolog több okból is, pl. nem kell annyit leszállítania különböző országokba, mivel most a store-okból többen fognak vásárolni, mint valaha (én nem), és ha ezzel már most számolnak, akkor spórolnak a gyártási költségeken is. A TLoU2 viszont még most is javában készül, túlórákkal.. stb. Majd meglátjuk,de szerintem függ a események alakulásától is.
94.
94.
manderel
#77: Ez pont az a szektor, ahol valamilyen szinten működhet a home office. Dolgozni, és kommunikálni is tud a fejlesztő otthonról. Persze ettől függetlenül elképzelhető a csúszás.
86.
86.
Ps fanboy
#80: Bocsánat, biztos én nem voltam egyértelmű. Akkor helyesbítek. Itt él az országban, mivel itt dolgozik. De nem a csajom, és nem is kell, hogy az legyen. Csak arra ke.., ja bocsánat, ezt inkább nem írom le, mert gyerekek fülébe nem való.
80.
80.
SLi
#66: ez olyan mint mikor 5.-ben azt mondja az ember neki is van csaja csak másik suliba jár...
78.
78.
#77: Legalább mindkét fejlesztőnek és kiadónak lenne már most egy kész magyarázata arra, hogy miért múlták alul a játékok az eladási elvárásokat. De csak lenne, mert ezek a játékok szerintem jó eladásokat fognak produkálni mindenképp.

Viszont engem érdekelne, hogy az iparban majd mennyi mindent fognak ráfogni a vírusra, szóval várom azokat a nyilatkozatokat, hogy "Igazából rosszul jött csak ki a lépés és az emberek a csak vírustól megtébolyult elméjük miatt mondák, hogy szar a játékunk grafikája", vagy pedig hogy "Nincsen semmi baj a mikrotranzakcióinkkal, csak miután a járvány megtizedelte a világot és felégette a gazdaságot, az embereknek a sok gyógyszer és szappan mellett nem jutott sok pénzük loot-box-ra".
77.
77.
Ps fanboy
Mellékesen jegyezném meg, hogy ez az egész akár a játékok megjelenésését is késleltetheti szerintem. Vegyük pl. a TLoU2 részét, egy halom ember dolgozik rajta egy időben javarészt egy helyen. Vajon ők folytathatják a munkájukat? És még hány ilyen készülőfélben lévő projekt van, amiknek a készítése jelen körülmények között még a megfelelő óvintézkedések, mint pl extra higiéniai szokások bevezetése mellett is necces. A R3maket és a TLoU2 várom idén, de nagyon, és már oly közel vannak. Mondjuk az ironikus lenne, ha ez a két cím pont egy világjárvány miatt késne...
74.
74.
kryszisz
#68: Harvey Weinstein a világ egyik legnagyobb producere volt, tehát mondhatjuk, hogy elég sokra vitte. Most meg csücsül majd 23 évet szexuális zaklatásért. Remélem érted mennyire nem érdemes a karriert összevetni az emberséggel/ésszel. Ha nem, akkor én is azt mondom, hogy inkább maradj csendben, épp elég sületlenséget hordtál össze ennél a hírnél, már-már crytek szinten.
73.
73.
Obi Wan Kenobi
#63: Sajnálom, de a jobb kezed mindig ott van :/
72.
72.
Obi Wan Kenobi
#71: Egyébként ha ő az a szint amit meg kell célozni, hogy valaki sikeres legyen a szemedben, akkor inkább bele se gondolok te milyen sikeres lehetsz az életben.. oof
71.
71.
Obi Wan Kenobi
#68: Honnan tudod? Nem ismersz.
68.
68.
GAMEROD
#62: Mégis többre vitte nálad.
66.
66.
Ooorky
#63: Külföldi ráadásul csaj is. Nem semmi.
64.
64.
SLi
63.
63.
Ps fanboy
#35: Te már lázas vagy? Miről beszélsz? Nem kaptam el a hantavírust ha erre célzol, de tény, hogy nem rég értem haza, és így utólag nézve kijelenthető, hogy talán kicsit elhamarkodtam az elöbbi mondókámat. Egyébként külföldi a csaj, de itt dolgozik az országban és alig beszél magyarul, és ha hiszed-ha nem egyszer már megvolt. Én naív, azt hittem ezután már mindig simán fog menni, de hát a nők kiszámíthatatlanabbak, mint a koronavírus terjedése, csak hogy a témához is hozzászoljak.:D
62.
62.
Obi Wan Kenobi
#60: Az ember akit belinkeltél tökéletesen bemutatja az IQ-d..
56.
56.
SLi
#54: pont hogy te terjeszted a fb-n terjedő kamu baromságokat, összeesküvéseket még mindig mikor már komcsi, náci, buzi, minden lófasz együtt próbálja megállítani ezt a szart..
52.
52.
Yanez
#49: Miért is? Mert szégyellnem kell magam valamiért, amiről nem is tudok? Esetleg személyes a dolog, vagy csak bal lábbal keltél? Nem tudom mit akarsz tőlem, de könyörgöm, hagyd abba!
51.
51.
GAMEROD
#48: Van egy Murphy törvény, egy problémát megoldunk, kettő másik lép a helyére. Ezzel be is fejezem, mindenkinek van egy véleménye a dologról, aztán tartsa magába mindenki úgy a jobb.
49.
49.
ABorealis27
#47: Rendben. De közben akár tükörbe nézhetnél.
48.
48.
ABorealis27
#46: "megint az a látszat van keltve mintha eközben senki más, senki másban nem halna meg"

Csak van amit meg lehet előzni és van amit nem. Épp most tapasztaljuk az európai megelőző intézkedéseket. Mit nem lehet ezen megérteni?
47.
47.
Yanez
#45: Most már fejezd be, please. Köszönöm!
46.
46.
GAMEROD
#43: Értem a gondolatmeneted, de megint az a látszat van keltve mintha eközben senki más, senki másban nem halna meg. Ennyi erővel akkor mindenkit lehetne minden másodpercben gyászolni és jobbról balra menekülni.
45.
45.
ABorealis27
#44: Hahaha, még humorizálsz is rajta. Van még lejjebb is, folytasd csak!
Esetleg vihetnél teát a lélegeztetőgépen lévő olasz nyugdíjasoknak is. Kár, hogy nem tudják meginni. Hahaha! Kib*tt vicces!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...