A heti játékmegjelenések és filmpremierek

  • Írta: szlav
  • 2020. március 16.
  • Megjelenés
Link másolása
Most, hogy mindnyájan bezárkóztunk az otthonainkba, végre engedhetünk egy kicsit a bűnös élvezeteknek is. Ehhez pedig nem találhatnánk jobb társat a hónap egyik legjobban várt játékánál, a DOOM Eternalnál.

Sikítva menekülhetnek a pokol fertelmes démonjai - a Doom Slayer ezen a héten kétszer is lecsap rájuk. Kétségtelen, hogy az e heti játékmegjelenések igazi sztárja a DOOM Eternal lesz, de nem érdemes megfeledkeznünk a DOOM 64-ről sem, amely huszonhárom évnyi Nintendo 64-exkluzivitás után PC-re és modern konzolokra is ellátogat.

Természetesen nem csak a fröcsögő vérről szól majd ez a hét, a békésebb játékosok is megtalálhatják az új kedvenceiket. A Switch-tulajoknak az Animal Crossing: New Horizons békés világa okozhat majd örömet, a versenyjátékosok szerelmesei pedig felhúzhatják a bukósisakot, hiszen érkezik a TT Isle of Man: Ride On The Edge 2. Jó szórakozást hozzájuk!

Filmek terén sajnos nem tudunk örömhírekkel szolgálni, a koronavírus miatt ugyanis elmaradnak az erre a hétre szánt mozipremierek.

PC:

  • DOOM 64 (március 20.)
  • DOOM Eternal (március 20.)
  • TT Isle of Man: Ride On The Edge 2 (március 19.)
  • Total War: Three Kingdoms – A World Betrayed (március 19.)

 
PlayStation 4:

  • DOOM 64 (március 20.)
  • DOOM Eternal (március 20.)
  • Kingdom Hearts: All-in-One Package (március 17.)
  • La Mulana 1 & 2: Hidden Treasures Edition (március 17.)
  • TT Isle of Man: Ride On The Edge 2 (március 19.)


Nintendo Switch:

  • Animal Crossing: New Horizons (március 20.)
  • Deep Diving Adventures (március 16.)
  • DOOM 64 (március 20.)
  • La Mulana 1 & 2: Hidden Treasures Edition (március 17.)
  • Overpass (március 17.)
  • Super Bit Blaster XL (március 16.)
  • This Strange Realm Of Mine (március 16.)


Xbox One:

  • DOOM 64 (március 20.)
  • DOOM Eternal (március 20.)
  • La Mulana 1 & 2: Hidden Treasures Edition (március 17.)
  • TT Isle of Man: Ride On The Edge 2 (március 19.)


Mozipremierek (március 19.):

  • A hét mozipremierjeit elhalasztották.
9.
9.
Falcon
#7: Itt is agymosót emberek
8.
8.
Falcon
Doom ot vártám azt hittem lesz benne normális multi de igy hogy szörnyekkel embereket kergethetünk ez nem érdekel most egy példánnyal kevesebbet adnak el az elsőre héten és veszítettek egy rajongót
Majd használtan 5 ezerért megveszem a kampány ennyit ér nekem
7.
7.
DarkLord
Kockafejeknek ennél jobb nem is kell amúgy :D Csak ne lenne ennyi negatív mellékhatása ennek a bezárkózásnak... szerintem bárki kocka vállalná, hogy végre legyen szabad 2 hete játszani, hogy ki se mehessen, de nem ilyen áron! Én, azért soha nem tartottam magam, akkora kockának, de baromira szeretek játszani szóval, ha eljő itt is a végleges karantén, akkor végülis egy darabig tuti élvezni fogom én is csak senkinek ne lenne semmi baja, de ez sajnos kivitelezhetetlen ebben az állapotban... kb. 2 hét és akkora szrban leszünk, mint még soha, pedig én nem is a fiatal generáció vagyok, hanem 40 feletti volt már pár dolog, de talán ez lesz az ami meghatározó lesz mindenki életében. Pánik nincs, de sajnos már az emberek most is pánikolnak ezerrel, pedig mi még csak a vírus 1-es fázisában vagyunk! Ezután jön a rossz és még csak utána jön a legrosszabb!

Sajnos mindannyiunknak vannak idősebb hozzátartozói én nem magamat féltem, hanem azokat az idős vagy beteg polgárainkat, akik majd nem tudják kivédeni ezt a vírust és egy ilyen miatt kell meghalniuk valahogy ebbe nehéz beletörődni.

Viszont annyi pótolni való van játékfronton, hogy én tuti el leszek , ha bezárnak minket, pedig tuti befognak szinte elkerülhetetlennek látom, hogy ne mondják a karantént mindenkire csak idő kérdése!
4.
4.
Stack
#3 Jó neked...
Nekem megy a termelés ezerrel és a kevés ember miatt még több a szívás. :(
3.
3.
Szelenas
#1: Nekem is be kell menni unatkozni..
2.
2.
kryszisz
#1: Nem-nem, én is bent rohadok épp:D
1.
1.
Nothing
"Most, hogy mindnyájan bezárkóztunk az otthonainkba"

Basszus, csak az én munkahelyem üzemel fullban? ;) :D :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...