Már mobilon is hasít a Teamfight Tactics

  • Írta: szlav
  • 2020. március 19.
  • Megjelenés
Link másolása
A Riot Games korábbi ígéreteinek megfelelően végre iOS-es és androidos mobilkészülékeken is elérhetővé vált a Teamfight Tactics. Épp jókor, hiszen az auto battler jókora frissítést tudhat maga mögött.

Már nem csak a League of Legends PC-s klienséből ugorhatunk neki a Teamfight Tactics meccseinek. Egy korábbi fejlesztői videóban már esett szó a hordozható verzióról, a premier pedig a menetrendnek megfelelően most elérkezett - ehhez persze társult egy kellően habókos előzetes is, amit lejjebb mellékeltünk. Az ingyenesen elérhető játékot az Apple App Store-jából és a Google Play könyvtárából is lekaphatjuk mobilkészülékünktől függően.

Az időzítés pedig nem is lehetne ennél nagyszerűbb, hiszen az auto battler épp most esett át egy jókora vérfrissítésen. A Galaxies néven futó szezon a League of Legends hőseinek futurisztikus, űrbéli skinjeire épít, így a TFT tábláján is repkednek lézernyalábok. Érdemes tartani a tempót a folyamatosan frissülő játékkal, hiszen minden nagyobb frissítés új szabályrendszereket, hősöket, képességeket, tárgyakat és persze kozmetikai jutalmakat tartogat.

6.
6.
warrior1991
Kell még simítani rajta a fejlesztőknek mert vannak benne hibák, ettől eltekintve remek játék telefonon is.
5.
5.
JohnSpartan
#4: Az valahogy nem jön àt. Ez a dota vagy mi filing nem tartozik a kedvenceim közé. De a Teamfight tactics jól meg van csinálva. Sakk utánérzetem van tőle és a fantasy sem áll tőlem messze. És úgy néz ki pc-n marad egy ideig ez a játék amíg nem veszek valami jobb mobilt ami nem hiszem hogy mostanság lesz.
4.
4.
Bauff
Sajnos táblagépem sem... lehet mert nem 64bites. Telefonon meg kb élvezhetetlen, pedig vártam én is, PC-n inkább a sima LOL megy
3.
3.
JohnSpartan
#2: Köszönöm a linket!
Akkor már értem miért nem dobta ki alapból... nem kopatibilis a mobilom... :
Pedig ezt vártam már egy ideje.
2.
2.
Huf93
#1: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.riotgames.league.teamfighttactics
1.
1.
JohnSpartan
Én nem igazán találom play áruhàzban. Valaki tudja hogy lehet leszedni androidra?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...