Next-gen konzolokra is megjelenik a WRC 9

  • Írta: fojesz
  • 2020. március 20.
  • Bejelentés
Link másolása
Folytatódik a WRC hivatalos játéksorozata, a következő epizód ráadásul már az új generációs konzolokon is tiszteletét teszi majd. A fejlesztők új pályákat, további klasszikus autókat és finomhangolt játékmenetet ígérnek.

A Nacon (leánykori nevén Bigben Group) és a Kylotonn csapata bejelentette az új WRC-játékot, amely PC-re (Epic Games Store), PS4-re és Xbox One-ra szeptember 3-án jelenik meg, később pedig PlayStation 5-ön, Xbox Series X-en és Nintendo Switchen is tiszteletét teszi majd. Egyelőre csak egy rövid beharangozó trailert kaptunk a játékhoz, de ez sem mutat semmi érdemlegeset belőle:

A sajtóközlemény már valamivel beszédesebb. A fejlesztők tovább fejlesztik a karriermódot, új mechanikákat és fejlesztési lehetőségeket kapunk, illetve a játék szorosabban kötődik majd mindahhoz az ígéretek szerint, amit a WRC-csapatok a valódi életben művelnek a szezon során. Ezenkívül új versenyeknek is örülhetünk, ellátogathatunk majd Kenyába, Japánba és Új-Zélandra is, akár úgy is, hogy az újonnan érkező klasszikus autók volánja mögé pattanunk.

Ha már autók: finomhangolják a verdák viselkedését is, a fejlesztők az ígéretek szerint különösen nagy figyelmet fordítanak a fizikára, valamint a hangok is hangsúlyos szerepet kapnak a munkálatok során. A next-gen epizódok funkcióiról, valamint megjelenési időpontjáról később osztanak meg részleteket a srácok.

További érdekesség, hogy a Nacon 2022-ig meghosszabbította a megállapodását a WRC Promoterrel, így a WRC 10 és a WRC 11 is tőlük érkezik majd.

2.
2.
semike
Eddig se nagyon javítgatták.....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...