Már előtölthető a Half-Life: Alyx

  • Írta: szlav
  • 2020. március 22.
  • Hír
Link másolása
Tizenhárom hosszú év után végre ismét visszatérünk a Half-Life világába, ezúttal ráadásul testközelből élhetjük át City 17 vesztegzárát a Combine uralma alatt. Ha egy percet sem szeretnétek vesztegetni, már le is tölthetitek a játékot.

Izgalmasnak ígérkezik a jövő hét, hiszen végre megérkezik minden idők egyik legjobban várt VR-játéka, a Half-Life: Alyx. A széria két számozott felvonása közt játszódó mellékág Alyx Vance történetét meséli el, aki édesapja, Eli oldalán már akkor a Combine elnyomása ellen harcolt, mielőtt találkozhatott volna Gordon Freemannel. Korábban már számos gameplay jelenetet és pár igazán ütős trailert is láthattunk a játékból, így azt már biztosan elkönyvelhetjük, hogy valami egészen különlegessel van dolgunk.

A játék pontos megjelenésére holnap, azaz március 23-án, 18 órakor kerül sor, így ha az estét City 17 falai közt szeretnénk tölteni, nem árt előre letölteni a játék file-jait. Ez természetesen elsősorban az Alyx előrendelőit érinti, de azok is megkezdhetik az előtöltést, akik a frissen vásárolt Valve Index vagy Vive Cosmos mellé kapják az ajándék kópiát. A letöltés mérete egyébként körülbelül 48 GB, a kicsomagolt file-ok pedig 67 GB-ot foglalnak a merevlemezen.

1.
1.
FekaFOB
Már elötöltve, várom hogy élesedjen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...