Április elseje: a legjobb poénok egy helyen

  • Írta: fojesz
  • 2020. április 2.
  • Hír
Link másolása
Április 1-jén érdemes óvatosan böngészni a hírek között, egymást érik ugyanis a vicces(nek szánt), egyébként pedig hivatalosnak tűnő kamuhírek. Íme, az összeállításunk a legjobbakból!

A koronavírus-járvány persze itt is éreztette a hatását, a bolondok napjára szánt tréfák nagymestere, a Google például úgy döntött, hogy inkább nem viccelődik idén. Ez valahol érthető, ennek ellenére így sem vagyunk híján az átveréseknek: az alábbi összeállítás a legjobb játékipari poénokat szedi csokorba.

Asphalt 9 - az autóversenyek jövője

Habár az Asphalt 9 kezelése most sincs túlbonyolítva, a SightDrive megoldása egy új szintet jelent, hiszen a segítségével akár a szemeinkkel is irányíthatjuk a játékot. Aki tud normálisan kacsintani, előnyben van, legalábbis a mikrotranzakciós boltban biztosan nem jelent majd hátrányt, ha nem pislogunk össze egy 100 eurós kosarat véletlenül.

DiRT Rollers - üveggolyókat bekészíteni!

A Codemasters igazi versenyjáték-nagyhatalomnak számít a piacon, legutóbb épp a Project CARS készítőit kebelezték be. Ők bármilyen rétegigényt ki tudnak szolgálni, a DiRT Rollers például azoknak szól majd, akik az üveggolyóikat versenyeztetnék.


DuckTales QuackShots - a Monster Boy alkotóitól

A legszemetebb bejelentéssel egyértelműen a Monster Boy alkotói, az FDG Entertainment és a Game Atelier rukkoltak elő, ők ugyanis egy új DuckTales-játék készültét harangozták be a Twitteren. Azért szívfájdító ez, mert a képek alapján remekül néz ki az "alkotás", és bármikor leülnénk vele játszani.


Football Manager 1888 - egy kis múltidézés...

A Sega és a Sports Interactive nem látta illendőnek, hogy valami elborult poénnal készüljön az idei bolondok napjára, ezért egy kis múltidézésre használta ki ezt a napot. Egy Twitter-folyamban emlékeznek meg a sorozat klasszikus epizódjáról, a Football Manager 1888-ról:

For Honor - drágám, a kölykök összementek!

A For Honor játékosait is meglepte a Ubisoft, ezúttal miniharcosok kiáltásától hangos a csatatér. Amellett, hogy az összement karakterek nagyon mókásan festenek, a készítők még a hangjukat is elváltoztatták a móka kedvéért, és picit talán túlmozgásosnak is tűnnek.

Grand Theft Auto Online & Red Dead Online - hull a hó, és hózik...

Aki április 1-jén bejelentkezett valamelyik Rockstar-játék multiplayer módjába, meglepődve tapasztalhatta, hogy bolondok napja alkalmából leesett a hó a kedvenc játszóterén. A GTA Online-ba még a hógolyózás lehetősége is visszatért!

GRIP: Combat Racing - bemutatkozik a VR-kiadás

Új kiadással rukkoltak elő a GRIP fejlesztői, a Vomit Racing Edition minden szempontból felkavaró élményt ígér. Csekkoljátok az első gameplay trailert!

Overwatch - ezen kikerekedik a szemed!

Az Overwatch egy kisebb frissítést kapott ezúttal, amely egyedül a hőseink külsejét érinti: április elseje alkalmából mindegyikük gülü szemmel harcol, így még a legkeményebb arcok is kifejezetten viccesen festenek. Próbáljátok meg komolyan venni Doomfistet, ha így néz ki!

PlatinumGames - kamu volt a negyedik bejelentés?

Ha ez igaz, a legjobban előkészített tréfa a PlatinumGamesé volt. A japán stúdió hetek óta promózza a négyrészes bejelentéssorozatát, a remasterelt The Wonderful 101, a Project G.G. és a tokiói csapata után pedig tegnap ellőtte az utolsó meglepetését is. Ezt:

PlayerUnknown's Battlegrounds - battle royale fantasy köntösben

A PUBG fejlesztői egy limitált idejű eseménnyel készültek a bolondok napjára, amely fantasy köntösbe öltözteti a battle royale-meccseket. Az egy héten át tartó Fantasy Battle Royale során a négy különböző fantasy kaszt egyikét kiválasztva ugorhatunk neki a csatának, érdemes azonban okosan választani, hiszen mindegyikük más-más képességekkel rendelkezik. A jutalmak természetesen szintén fantasy témájúak.

Playtonic - bejelentéssel rukkoltak elő a Yooka-Laylee készítői

A legnagyobb meglepetést a Yooka-Laylee-sorozatot jegyző Playtonic okozta, hiszen a csapat egy olyan bejelentéssel készült a nagy napra, amire mi sem számítottunk. Alig várjuk a fejleményeket!

Pokémon Masters - könnybe lábad a veterán rajongók szeme

Érdemes volt bejelentkezni a Pokémon Masters című mobiljátékba is, a fejlesztők ugyanis lecserélték a játék háttérzenéjét arra az aláfestő muzsikára, amelyik az első Pokémon-játékok, a Red és a Blue Pokémon Centereiben szólt!

War Thunder - irány az űr!

A War Thunder is kapott egy limitált ideig futó eseményt, a Space Thunderrel az űrbe látogathatunk - a részleteket itt találjátok meg róla. Aki valamivel komolyabb szórakozásra vágyik, feltétlenül keresse fel az új War Thunder-kontrollert, amely minden téren autentikus élményt ígér.

World of Tanks - új játékmód a konzolosoknak

A World of Tanks-rajongók sem maradnak ajándék nélkül ezen a napon, a konzolos változat játékosai egy új 4v4-es multiplayer módnak örülhetnek. Íme, egy kis ízelítő belőle:

Zombie Army Trilogy - végre Nintendóra is!

A héten végre Nintendóra is megjelent a Zombie Army Trilogy, már alig vártuk! Szerencsére a fejlesztők az X-Ray killcamet sem spórolták ki az átiratból.

4.
4.
PrimYaz00
Ubisoftnál, az lenne a vicc, ha kevesebb bug lenne megjelenéskor, kb minden játékukban :D
3.
3.
zsocc-nrg
A többi nem érdekelt volna de a Ducktales-poén nem vicces >.< gyerekkoromban hányszor végigvittem mindkét részét NES-en...
2.
2.
Extol
#1: Hát az biztos hogy nem túl sok minőségi Disney game jött ki mostanság
1.
1.
Tibi80
Basszus... pedig az a Duck Tales megért volna egy misét....iszonyúan ráfüggtem volna...állatul néz ki a képeken a game....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...