Nyugat-Európát is meghódíjta a Project xCloud

  • Írta: fojesz
  • 2020. április 7.
  • Korai verzió
Link másolása
A Microsoft a korábbi ígéreteinek megfelelően újabb európai országokban teszi elérhetővé a Project xCloud bétatesztjét, tizenegy nyugat-európai ország játékosai nézhetik meg, hogy mire képes a felhőalapú szolgáltatás.

A Microsoft a tavalyi X019-en jelentette be, hogy intenzív terjeszkedésbe kezd a felhőalapú szolgáltatásával, a Project xClouddal. Miközben a játékkínálat egyre gyarapodik, már nem csak Androidon működik a rendszer, egy szűk körben már az iOS-es és PC-s tesztek is megkezdődtek. 

Emellett persze a földrajzi terjeszkedés is folytatódik, a redmondiak ma jelentették be, hogy tizenegy európai országban válik elérhetővé a szolgáltatás bétatesztje, így Belgiumból, Dániából, Finnországból, Franciaországból, Németországból, Írországból, Olaszországból, Hollandiából, Norvégiából, Spanyolországból és Svédországból is lehet jelentkezni a próbára. Európában eddig csak az Egyesült Királyságban élő játszhattak az xCloudon keresztül, egyébként pedig az USA-ban, a Kanadában és a Dél-Koreában élők érték el a szolgáltatást.

A tesztelésre kezdetben limitált létszámban engedik be a játékosokat, ennek pedig az az oka, hogy a Microsoft sem szeretné túlterhelni az internetszolgáltatókat. Az említett országokban élők itt tudnak jelentkezni a próbára, a szerencséseket e-mailben értesítik majd az xCloud élesedése után. A bétateszt során csak androidos eszközzel lehet játszani.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...