Videojátékként folytatódik a Cannibal Holocaust

  • Írta: gorien
  • 2020. április 10.
  • Bejelentés
Link másolása
Ruggero Deodato nevét talán leginkább az 1980-as botrányfilmje, a Cannibal Holocaust tette ismertté. Az olasz rendező most összefog egy videojáték-stúdióval, hogy kannibálos trilógiájának folytatását játékként készítse el.

A Cannibal Holocaust című olasz filmet 1980-ban mutatták be Ruggero Deodato rendezésében. Már ahol bemutatták, erőszakossága miatt ugyanis több országban azonnal betiltották – sőt, annyira realisztikusan ábrázolta az erőszakot, hogy a rendezőt letartóztatták gyilkosság vádjával. Ez a kannibálos horrorfilm a „found footage” horrorok előfutárának is tekinthető.

A film negyvenedik évfordulóján a Fantastico Studio megkereste a rendezőt egy videojátékos átirat lehetőségével, Ruggero Deodato pedig kapva kapott az alkalmon. A szimplán Cannibalnak keresztelt alkotás egy interaktív horrorkaland lesz, amelyben több szereplőt irányítunk Borneó dzsungelében. A Unityvel meghajtott játékot Solo Macello rajzai illusztrálják.

A Cannibal 2020 novemberében fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre és mobilokra.

5.
5.
Egy vicc ez a film. A Srpski film! Na, az beteg meg durva! :D
3.
3.
crytek
#2: Minden játéknak megvan a játékosbázisa, még ha kicsi is.

2.
2.
kryszisz
#1: Hát nekem is, elképzelésem sincs, hogy ki az, aki játékként is át akarja élni ezt a borzalmat...a rendező helyében én azért végeztem volna egy piackutatást, biztos ami biztos:D
1.
1.
godach
Bírja a gyomrom a horrort, bár van egy hülye szokásom, hogy a szereplők sérüléseinél odakapok én is. A nejem folyton kinevet, hogy egy törött újjnál azon veszem észre magam, hogy úgy nézem a filmet hogy én is szorítom az ujjam. De ez a film nekem már sok volt. :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...