Mégsem jönnek PC-re ezek a PS-exkluzív címek

  • Írta: Baloo
  • 2020. április 16.
  • Pletyka
Link másolása
Tegnap a késői órákban kapott szárnyra a pletyka, hogy több PlayStation-exkluzív játék is ellátogathat PC-re. Azonban most úgy tűnik, ha ez így is lesz a jövőben, annak a hivatalos bejelentésére egyelőre még várnunk kell.

Az Amazon France oldalán indult el tegnap este a bizarr történet, ahol olyan PS4-exkluzív címek mellett jelent meg a francia tudás nélkül is értelmezhető "plate-forme: Windows" felirat, mint például a Days Gone.

A sor itt nem állt meg, hasonlót lehetett látni a Gran Turismo Sport, az Uncharted: The Nathan Drake Collection, a Persona 5 Royal, a Bloodborne, de még a ki tudja mikor érkező The Last of Us: Part II mellett is. A Horizon: Zero Dawn és Death Stranding nemrég bejelentett PC-s verziói (amelyek változatlanul készülőfélben vannak) természetesen jó okot adtak a gyanakodásra, hogy a hír akár igaz is lehet. Azonban először a Sega a Persona 5 Royal esetében, majd a Sony az összes többi játékkal kapcsolatban nyilatkozta azt, hogy hiba történt, és nem tervezik a fent említett címek számítógépes kiadásait.

A történet itt még nem ért végett, ugyanis nem sokkal később az oldalon a PS-címek mellett megjelent a PC-s Super Mario Odyssey is, amiről gondolom, mondanom sem kell (hiszen mégiscsak a Nintendóról beszélünk...), hogy szintén tévedésből került fel. 

Szóval ha jönnek is ezek a játékok valamikor PC-re, azoknak a hivatalos bejelentésére még várnunk kell, és egyelőre ignoráljuk az Amazon France téves szivárogtatását.

23.
23.
godach
#12: Csinálj már egy rohadt english accot, vegyél egy havi psnow-t (meg egy DS4-et, az kötelező) és nem kell fohászkodnod hozzám xD
22.
22.
godach
#18: Pedig RE után (Dying Light tetszett?) neked a Days Gone szerintem tuti tetszene. Főleg, most ahogy az Arkham Origins fut nálam és hogy arról mi a véleményed. :)
19.
19.
Extol
Ha arra gondolok hogy hányszor temették már a PC-t
18.
18.
Az a komoly, hogy elolvasom ezt a listát, de ha jönnének én ezekért egyikért sem adnék pénzt. Ezek közül csak a Bloodborne jó játék, de azt a stílust meg nem szeretem és ezért nem is venném meg. De amúgy is, ilyesmikkel nem is érdemes PC-re jönni pénzt kuncsorogni. Ha azt mondanák, hogy MGS3-4 remaster(!) egy árért, az jöhetne, de ez csak a személyes dolgom.
17.
17.
xanatos0911
#13: A remény hal meg utoljára! :) Horizon is vicc lett volna egy évvel ezelőtt. Most mégis jön. Death Stranding szinten. Érdemes figyelni az ilyen kijelentéseket, mert nem azt cáfolták, hogy jön, hanem azt, hogy ok ezt bejelentettek volna.
16.
16.
zsocc-nrg
A Horizon után még be is vettem volna (és ki tudja, néhány cím akár jöhet is a későbbiekben) de ez már ott bukott hogy a Super Mario Odyssey-t is feltüntették :D Nintendo-játék PC-re? Ugyan már!
14.
14.
#9: Szerintem ettol nem fognak atterni ps-re, hanem megvarjak a folytatast majd pc-re
13.
13.
Gerhman
#12: Már cáfolták. :(
12.
12.
xanatos0911
Days Gone PC-re, kerlek istenem add, hogy igaz legyen! Amen.
11.
11.
Marcus88
Én inkább azt mondom,hogy valaki vicces kedvében van és ezzel szívatja a népet!
Tudják,hogy egyből ugranak rá,fotózzák,jönnek a cikkek róla és megy a kattintás.
Főleg,hogy a Horizon becsúszott,így még jobban meglehet az ilyen kis tréfákat lovagolni!
8.
8.
adamsfamily
#2: Megsúgom,hogy a Sony játékai is elérhetőek PC-re ps now-on keresztül.
A box eladásai ott buktak el,hogy Don Mattrick elszúrta a rajtot.Multimédia boxnak hirdette a gépet,ami ráadásul gyengébb volt,hogy beférjen a Kinect a csomagba.
Gondolom el kellett dönteniük,hogy megéri-e fejleszteni rizikós új címeket egy olyan konzolra,amit ki is nyírtak a startnál.Maradt a Forza,Halo,Gears.
Amúgy az a vicc,hogy a Sony a PS3 idején ugyanilyen szarul állt az exkluzív címekkel.Nagyjából a generáció közepén kezdték el kiadogatni a játékaikat,aminek a többsége folytatás volt.Nyílván ők valamivel több címből gazdálkodtak,szóval a végére kicsit felpumpálták az eladásokat.
Nekem van PS4-em,de eddig egyik exkluzív se volt akkora nagy durranás,amiért megérte a konzol.
7.
7.
Gerhman
#3: Pontosan beetetés. Kiadnak pár több éves címet azt csá. Aki azt hiszi ezután a sony címek majd jönni fognak pécére az nagyot fog csalódni.
3.
3.
crytek
#2: Ti ilyenkor mit szívtok amikor ilyeneket írtok?

Kérdem én ma a Sony milyen profit tud termelni egy 3 ezer éves címből amit nem mellesleg most hetekig ingyen ad ?? Uncharted.... Kb zérót
De ha kiadnák pc-re a 3 részes kollekciót garantált a min. alsó hangon 2 milliós eladás és ugye ki tudja hol lenne a vége. Ez lepukkant szottyos Halo is már bőven 2 milla felett van pc-n...

+ ha sok pc-snek tetszene ott a lehetőség hogy a többi rész miatt vesznek ps5-öt mivel teszem azt csak beetetés ganyánt adják ki azt soha többet uncharted pc-re. (csak írtam valamit)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...