Ma jelenik meg konzolokon a Stranded Deep

  • Írta: gorien
  • 2020. április 21.
  • Megjelenés
Link másolása
A Stranded Deep öt éve korai hozzáférésű PC-n, és már két éve úgy volt, hogy megkapjuk konzolokra, de az élet közbeszólt. Viszont jobb későn, mint soha, mától PlayStation 4-en és Xbox One-on is játszható ez a túlélőjáték.

A Stranded Deep nem mai játék – 2015 óta található meg a Steam Early Accessben. A Beam Team túlélőjátéka 2018-ban jelentkezett azzal, hogy a PC-n akkor már három éve elérhető változat mellé hamarosan befutnak a konzolosok is. A gond annyi, hogy a megjelenéshez a Telltale kiadói részlegével szerződtek, ők pedig, mint tudjuk, csődbe mentek, így a konzolos átiratokból nem lett semmi.

A Beam Team visszavásárolta a Stranded Deep kiadásának jogait, és a fejlesztők egy blogposztban jelentették be, ma jött el az ideje, hogy a játék PlayStation 4-en és Xbox One-on is napvilágot lásson. Jobb későn, mint soha, pláne, ha valakinek olyan szerelemprojektje ez, mint „néhány srácnak az ausztráliai Brisbane-ből”.

A Stranded Deep egyike azon túlélőjátékoknak, ahol a tenger és az egzotikus szigetvilág jelenti a legnagyobb kihívást. A játék főhőse repülőgép-szerencsétlenséget szenved a Csendes-óceánon. Itt a helyi vadállatokat (köztük óriás polipokat), az éhséget és a szomjúságot kell legyőznünk, miközben megtanulunk földet művelni, valamint eszközöket és hajót ácsolni. Mindezt ráadásul párban is tehetjük akár, mert osztottképernyős multiplayere is van az anyagnak – ám ez egyelőre csak a steames változatban érhető el.

6.
6.
gorien
#4: Mint kiderült, a konzolos változatokba még nem került bele. Redditen is már háborognak miatta, úgyhogy talán csak idő kérdése. De elnézésedet kérem, a cikket is javítottam.
5.
5.
GAMEROD
Már vagy 3-4 éve megvettem, de nem sok újat mutatott ezidő alatt. Olyan mint egy Minecraft, fingja nincs az embernek mi benne a cél.
4.
4.
azureknight0715
Hol van psen belül a multi? Megvettem haverral játszanánk de sehol sincs multi lehetősèg benne
3.
3.
FURY380
#2: 20 euro PSen, nekem Box van, ott külföldi gift carddal 8 euro.
2.
2.
Darksiders84
Jól hangzik kíváncsi leszek az árára még nem néztem de lehet ránézek jobban.
1.
1.
godach
Bár a PC-s verzió közel sem hibátlan én nagyon merem ajánlani. Pár óra játék után, amikor teljesen véletlen megtaláltam egy easter egget, kedvet kaptam a Számkivetett című filmhez. Menet közben a játéknál odacsapódtak a gyerekek majd a filmet is együtt néztük meg. Robinson Crusoe története is mindig magával ragadott ez még ha kicsit kötöttebben is de hozza az atmoszférát.
Amikor már nem azért küzdesz, hogy ne halj szomjan vagy éhen, akkor elkezded kiépíteni a kis szigeted, majd a kényelemre fókuszálsz. Végül rájössz, hogy készíts járműveket így megnyílik előtted a világ és az addigi túlélőből felfedezővé válsz. Aztán jön a meglepetés, hogy az óceán tele van gigantikus szörnyekkel amik mellett az addig bosszantó cápák eltörpülnek és már csak táplálékként tekintesz rájuk. Végül amikor legyőzöd a félelmed és nekimész egy-egy ilyen dögnek és sikerül lenyomnod őket, te leszel a vadász. A tápláléklánc csúcsa, aki egy hajótöröttből az óceán urává vált.
Mint ahogy mondtam, szerintem hatalmas játék ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...