A Nintendo belehúz a Switchek gyártásába

  • Írta: gorien
  • 2020. április 21.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo Switchre rájárt a rúd az év első hónapjaiban: megnőtt iránta a kereslet, ám ugyanekkor az ázsiai gyártás összeomlott a koronavírus miatt. A gyárak azonban már újranyitottak, így a japánok szeretnék felturbózni a legyártott konzolok számát.

Az eddigi jelek alapján a Nintendo az, akinek leginkább betett a koronavírus-járvány. Mivel a Switch-konzolok elemeit Kínában gyártatja, az alkatrészeket pedig Vietnamban szerelik össze, amikor az év elején az ázsiai országok bezárkóztak a vírus miatt, az közvetlenül is érintette a kínálatukat. Áprilisra következett be, amitől félni lehetett: világszerte hiánycikké vált a Switch.

Ugyan Ázsiában már kezd újraindulni az élet (és ezzel együtt a gyárak), a korábbi termelés még nem állt helyre. A helyzeten az sem segít, hogy egyre több országban maradnak otthon az emberek, és ezt enyhítendő szórakozásképp a Nintendo Switchet választanák – a megnövekedett keresletet nem bírják az értékesítők. Sokan például automatizált rendszereket tartanak fent, hogy amint a Nintendo elérhetővé tesz egy újabb szállítmányt, elsőként foglalhassák le maguknak.

A Nintendo a helyzet stabilizálása érdekében 2020 második negyedévében felpörgetné a gyártást, írja a Nikkei. Az újság értesülései alapján a kiotóiak jelezték az alkatrészgyártóknak és az összeszerelő-üzemeknek, hogy idén 10 százalékkal több konzolt szeretnének gyártatni, mint tavaly ugyanilyenkor, és készüljenek fel ennek a biztosítására. Bizonyos alkatrészek esetén a tervezettnél 50 százalékkal nagyobb megrendelést adtak le.

Ennek ellenére ez még csak az akarat. Hogy minden alkatrész rendelkezésre fog-e állni, és tudják-e tartani ezt az ütemtervet, azt egyelőre nem garantálhatják. A Nintendo korábban felfüggesztette bizonyos országokban a Switchek közvetlen, lakossági vásárolhatóságát, ám április 14-től újra elkezdte kiszállítani az ilyen rendeléseket, szóval ez mindenképp a jó jelek közé tartozik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...