Days Gone - 365 nap telt el a megjelenése óta

  • Írta: Baloo
  • 2020. április 27.
  • Hír
Link másolása
Csak úgy pikk-pakk elrohantak azok a bizonyos napok a Bend Studio 2019-es, PlayStation 4-exkluzív akció-kalandjának a napvilágra jötte óta. Most a csapat pár igen érdekes infót osztott meg arról, hogy mit értek el a játékosok egy év alatt.

A kritikusok nem voltak teljesen elragadtatva az eddig kézikonzolokra fejlesztő Bend Studio első nagygépes játékától, amikor az begördült tavaly április 26-án PS4-re. A játékosokat azonban a Days Gone apró gyermekbetegségei - amiknek a tetemes részét egyébként azóta javították a készítők - sem tántorították el, így az a 2019-es év egyik legkellemesebb exkluzív címeként vonult be a köztudatba.

A fent látható, nemrég érkezett kép, azt hiszem, magáért beszél. Több mint 200 millió órát töltöttünk az apokaliptikus Oregonban, amit 45 millió hordazombival tettünk tisztábbá. Harminckétmillió fertőzésgócpontot, 30 millió banditatábort és ugyanennyi NERO-ellenőrzőpontot számoltunk fel. Ezenkívül több mint 100 millió trófeát unlockoltunk, és 8 millió alkatrészt fordítottunk a motorunk javítására, csakhogy pár izgalmasabb adatot kiemeljünk.

Deacon kalandjának a folytatását egyébként nagy valószínűséggel már teljes lendülettel hegesztik a készítők, addig is ha elolvasnátok a véleményünket az első részről, azt ide kattintva tehetitek meg.

20.
20.
mephi
Pont most játszom ezzel a játékkal sima PS4-en. Nyugodtan vedd meg, nincs benne semmi komoly akadás.
Tudom, hogy nem idei játék, de mivel én most játszok vele, nos így nekem azt kell mondjam, hogy dobogós a játék. Minden fillért megért, nem bántam meg. Szinte minden zombis játékkal játszottam, de ez számomra messze a legjobb ebben a témában. Nagyon remélem, hogy lesz következő rész.
19.
19.
xanatos0911
#16: Én Slim-en toltam végig, tavaly júliusban. Néha előfordult, hogy a texturak lassan töltöttek be, de ez az UE4 gyermekbetegsége. Állítólag az egy év alatt sokat peccseltek rajta, és most már mindenhol jól kell futnia. Annyit meg hozzátennék, hogy én alapvetően PC gamer vagyok, de eléggé beszippantott és minden probléma és zavaró tényező ellenére végig tudtam vinni, úgyhogy egyáltalán nem vészes. Minimálisan persze lehet érezni, hogy az alap PS4 már kezd kevés lenni egy ilyen kaliberű játékhoz, de ha nincs agyonpakolva a konzol merevlemeze, akkor jól kell, hogy menjen. En azt tudom tanácsolni, hogy lehetőleg minél több szabad hely legyen a HDD-n.
18.
18.
xSHx
#4: Ebben 1db Zombi sem futkározik, mivel ezek fertőzöttek. Kb mint a veszett rókák. Azok sem vánszorognak.

Engem ami nagyon zavart és ez miatt félbe is hagytam, az az, h kilómétereket kell motorozni egy 3másodperces átvezető videó miatt. A második rész remélem kevésbé lesz open, de úgy sem így lesz :/
17.
17.
DragonBleacPiece
#16: abszolút nem beszéltünk össze adamsfamily-vel :D vicces
16.
16.
DragonBleacPiece
srácok légyszíves valaki mondja meg.. most még akciós a game (9 ezer), még nem próbáltam ki soha, videók alapján tetszett, de azt olvastam mindenhol hogy minél jobban fejleszted a motorod, és gyorsabban mész vele, annál jobban fog akadni a játék. nekem csak sima ps4-em van, és ez miatt félek megvenni, tényleg így van? köszi előre is
15.
15.
adamsfamily
A sima slim PS4-et mennyire fekteti meg ez a játék?
Ránézésre eléggé egy amerikai Black friday-re hajazó tömegeket mozgat meg és a World war Z például okádékul néz ki ilyen mennyiségek mellett.
Fontolgatom,hogy megveszem ha leárazzák,viszont kicsit tartok tőle,hogy slimen nem fut jól.
14.
14.
xanatos0911
#12: Teljesen más funkciója van a hordaknak ebben a játékban mint a zombikupacoknak amit adott játékokban lehetett látni eddig. Ha játszottal volna a játékkal, kevesebb butaságot lehetne most itt olvasni a komment szekcióban.
13.
13.
godach
#12: Semmi köze az általad említett játékokhoz. Te tömegről beszélsz max, ez még horda. Így el találva soha sehol nem volt még.
12.
12.
GAMEROD
#9: Ha nem lenne ennyi hasonló kaliberű játék, akkor lehet nem mondanám annak, de nekem már nem jelent játékélményt az hogy többszázas zombihordákon keresztül kell kínkeservesen eljutni a célig. Egyrészt már unalmas, másrészt idegesítő. Oké, lehet akinek kimaradtak a L4D, Dying Light, Dead Rising játékok azoknak ez új, de akik túl vannak ezeken szerintem már másra, higgadtabb, realisztikusabb dolgokra vágynak a témakörben. Kivéve persze aki nem. A sztori egy dolog, de ez a játékmenet már kezd unalmassá válni.
11.
11.
godach
#4: Annyira sajnálom, hogy joga van egy témához hozzászólni a magadfajtának is, akinek közé nem volt a játékhoz.
Én tudom, hogy hiteltelen a véleményed de sajnos egy bolond 100......
9.
9.
Marcus88
#4: Azért ez erős túlzás,hogy szar!
Sokan még ezt a szintet se érik el,pedig nagyobb kiadók és nagyobb rutinjuk is van.
Nem írok inkább neveket.
8.
8.
xanatos0911
#4: Semmi köze a játéknak a Dead Risinghoz.
6.
6.
xanatos0911
En emiatt vettem újra PS4-et. Végigjátszottam aztán túladtam az egész pakkon. PS5-re is be fogom szerezni, illetve ha jön a második rész, akkor az is a listámon van. Nekem nagyon bejött a sztori, a karakterek és a hangulat is. Valóban a küldetések között akadt sok hasonló, de engem nem igazán érdekelt. Szerintem sokan voltak úgy vele, hogy pont erre a játékra vágytak. Nálam bejött az egész jatekmechanika is, a karakter irányítás és a motorozás mind nagyon jól sikerültek. Legjobb hír lenne, ha PC-re is jönne khm khm... ugye Sony?
5.
5.
Marcus88
#1: Érdekes épp,hogy a történet és a karakterek ami nagyon erős a játékban és az vitte a hátán az egészet!
Még nem volt hozzá szerencsém,de pótolni fogom,csak sokan írták,hogy ez a kettő nagyon jó volt benne már már TLOU szint.És pozitív csalódás volt többeknek a játék.
4.
4.
GAMEROD
Kellett PS4-re is valami Dead Rising szerűség oszt ennyi. Az is szar volt, ez is. Egy zombi ne rohangáljon meg ne világítson a szemük. Romero hülyesége volt a szaladgáló zombik.
1.
1.
Slik
nem volt rossz de jo se nagyon
a karakterek meg a story felejtheto talan maga a kornyezet meg a hangulat miatt volt erdemes vegigjatszani
egy kicsit kevesebb far cryt es tobb egyediseget elbirt volna
meg ha a fostory kuldetesek kulonboztek volna a tobbi 100 mellektol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...