HWSW: Később kerülhet boltokba az 5G-s iPhone

  • Írta: fojesz
  • 2020. április 28.
  • Hardver
Link másolása
Az előzetes tervekhez képest csak némi késéssel kerülhetnek majd a boltokba az Apple új generációs iPhone-jai idén év végén, köztük a cég első olyan készülékei, melyek az 5G-s hálózatokkal képesek együttműködni - írja, a HWSW.

Lapértesülések szerint körülbelül egy hónapnyi késéssel kerülhetnek a boltokba idén az Apple új generációs iPhone-jai, köztük a cég okostelefon-kínálatának első olyan típusai, melyek 5G-s kapcsolatra is képesek. Iparági szakértők szerint ahhoz, hogy az 5G-s hálózatok kiépítése és elterjedtsége globálisan jelentősebb lendületet kapjon, elengedhetetlen, hogy az Apple is előálljon olyan készülékekkel, melyek ki tudják használni a technológiában rejlő lehetőségeket. Becslések szerint ha a rajt valóban csak egy hónapot csúszik, az nem fogja mélyen érinteni az Apple készülékeinek első számú értékesítőit, egyben a hálózatokat üzemeltető szolgáltatókat.

A Wall Street Journal bennfentes forrásaira hivatkozó tudósítás szerint az új iPhone-ok tömeggyártása a koronavírus-világjárvány közvetlen és közvetett hatásaira vezethető vissza, azaz az ázsiai gyárak leállása, valamint a fizetőképes kereslet csökkenése egyaránt szerepet játszik abban, hogy az idei csúcsmodelleket várhatóan csak később küldi piacra a cupertinói cég. Ezzel párhuzamosan több forrás is azt állítja, hogy az Apple a csökkenő kereslet hatására mintegy 20 százalékkal csökkenti megrendeléseit az idei második félévben.

Szerencsére az Apple rajongótábora extrém lojális - további részletek a HWSW cikkében!

1.
1.
Slik
semmi ertelme nincs evente dobalni az uj iphoneokat
egy 6-8 al is majdnem ugyan annyit er az ember mint a legujabbal... semmi tenyleg erdemi ujitas nincs bennuk
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...