Nem, nem októberben érkezik a PlayStation 5

Közérdekű közlemény: a nem sokkal ezelőtt felröppent hírekkel ellentétben nem októberben kerül boltokba a PlayStation 5. Legalábbis a Sony szerint hibás az egyik álláshirdetésében felbukkant dátum.
  • Írta: fojesz

Kommentek

#11
Kit érdekel,hogy mikor jön ki.Ha megjelenik meg lesz véve.Addig meg leszarom.Dedós módjára nem fogom várni és számolni a napokat.
#10
#8: köszi előre is, és persze ráér egy hét múlva is.
#9
Dobják piacra akkor az új generációs konzolt, mikor megjelenik rá minimum 2-3 játék. Ez lenne ésszerű, üzleti szempontból is.
#8
Szia FrankBlack! 7#
Persze, privátban mindenképpen megírom a tapasztalatomat neked, a blogot/tesztet meghagyom a profiknak. :)
Kell minimum egy hét, hogy reálisan tudjak írni a játékról, tehát előbb nem hinném, hogy tudnék neked részletesebben véleményt alkotni, max a fizika illetve a képi világot illetően. Jelzek mindenképpen. Amit látni youtube-on az elsőre bíztató, emiatt is mertem megvenni. Pc-n meg egyenesen brutál ahogy kinéz, de mondom, pro-n is rendben lesz szerintem. A fizikával sem volt gond úgy tudom az előző részekben, ezt most állítólag tökélyre fejlesztették az alkotók. A térkép meg 4×akkora mint a Mudrunner esetében. 16.000-ért sikerült megvennem, van ahol 18-ert dobàljàk. Off vége :)
#7
#6: Szia Oldman.

Írnál róla majd egy kis beszámolót, hogy milyen? Akár blog formájában, vagy valami olyan hír, cikk alatt ahol nem nagyon off. Pl. ha a GK is írna róla tesztet akkor az alatt.

Az alapjátékot (Spintires) én már 4 éve megvettem, azzal akkoriban sokat játszottam, majd a folytatást is megvettem (Mudrunner) de abba már nem tettem bele annyit. Most ez a Snowrunner viszont nagyon érdekel.
#6
Metvettem a mai napon a Snowrunner ps4 dagonya off-road játékot, így míg nincsen új konzol, addig kiélem/kikáromkodom magam a régi verzión. :)
Videók alapján ezt most jól összerakták, a grafika meg a látótávolság, továbbá a színek is végre a helyükre kerültek, ami számít nekem. Este izzítás.
#5
Metvettem a mai napon a Snowrunner ps4 dagonya off-road játékot, így míg nincsen új konzol, addig kiélem/kikáromkodom magam a régi verzión. :)
Videók alapján ezt most jól összerakták, a grafika meg a látótávolság, továbbá a színek is végre a helyükre kerültek, ami számít nekem. Este izzítás.
#4
2#
Bimbo vagy. :)
#3
#2: De hülye vagy Te ...viszont szerencsére a jobbak közül vagy jelen mert néha jókat dobsz be.
#2
#1
miota tudom, h ilyen kulonleges uj kontrollerel jon en is nagyon varom
lehet teljesen uj elmeny lesz jatszani igy