Halo Infinite - ott lesz a júliusi Inside Xboxon

A Halo Infinite az év legjobban várt játékai közé tartozik, de mozgásban még nem nagyon láttuk, pedig egy fél év van csak a megjelenésig. A fejlesztők megerősítették, hogy a júliusban tartott Inside Xboxon biztosan látjuk a Halo-sorozat új darabját.
  • Írta: gorien

Kommentek

#19
Érdekes, a Bungie féle Halo epizodokra még emlékszem is, de a 343 játékaiból talán csak a DVD boritók képei maradtak meg.
Talán mert az első pár Halo annak idején nagyot szólt, de az is lehet, mert a 343-k súlytalanok lettek.

Csak azért vagyok kiváncsi erre a részre, mert midig is az XBox konzolok alapjátéka volt, amibe beleadott a MS mindent, hogy bemutassa az új gép képességeit.
Gondolom nem lesz máskép ezzel az epizóddal sem.
#18
#17: Halo 4 dizájnja nagyon adta, a Prometheans világgal együtt, összes fokozaton vegig nyomtam (kivéve persze easy-n :D) , az előző részeket is ugyszinten, viszont a 5-t csupán egyszer bírtam. :/ Egyszerűen nem állt össze egy egésszé számomra sajnos
#17
Én nagyon várom, engem inkább a 343 Industries vonal fogott meg, a Halo 4-et is szerettem, de nálam az 5. rész a kedvenc.

Viszont tervezem végigvinni a régebbi részeket is, mivel az ODST-n kívül mindegyikbe csak belekezdtem, végig egyiket sem vittem :/

Nekem van egy olyan érzésem, hogy nagyon király lesz ez az új rész is. :)
#16
#13: Igy van.
Első 2 rész AI szintje reggelire beveri az összes mai FPS game MI-jet, ami kibaxott szegyen...
2.reszt legendáson már szinte vért izzadva tudtam csak vegigvinni. Ha split screenben nyomod akkor meg no komment, mert ha vki meghal akkor egész pálya mehet elölről asszem.
#15
Atyaég

Azért mert neked valami szar és félbe hagyod már mindenki másnak így kell tenni igaz? Sőt ez még nem elég de egyenesen hazugnak is nevezed. Ehhez a neveltetéshez csak gratulálni tudok..

Sea1man az xbox accountom lehet nézned a halok végigviteléért járó acsikat.. A warez xbox 360ról már anno is végigvittekből nem tudok adni bizonyitékot..
Tudod amit nem vagy képes felfogni még létezhet..
#14
#9: Persze...en nem hiszem el h vegvitted. Ha valaki ruhell valamit es hulladeknak tartja majd a kovetkezo epizodnal is ez fennall, messzire elkeruli. Csak hater vagy!
#13
#11: Én csak az elsővel játszottam (PC-n), azt szerettem nagyon. Mint Nyárlakó is mondta, az ott látható AI-ról ma már csak álmodozunk, ami azért elég ciki.

#9: és úgy a 3. rész környékén nem ötlött a pici agyadba, hogy ha addig nem jött be, akkor majdnem biztos, hogy utána sem fog? Az életed véges, ne b@szd már el olyan dolgokra, amik nemcsak hogy nem tetszenek, de egyenesen hulladékoknak tartod őket. Magaddal cseszel ki ha így teszel.
#12
Gameplayt szeretnék belőle!!!
Hatalmas reményekkel várom a középszer 5.resz utan, mert infók, és trailer alapján visszaternek a Bungie részek latvanyahoz és szinvonalahoz
#11
Szerintem nem hulladék a Halo a saját stílusában. Ugyan olyan, mint a régi nintendós, oldanézetes mészlősz játékok, csak 3D-ben és nem kifejezetten rossz, mi több, jó kis lövős játékok. Megértem, ha valakinek nem tetszik, de a Halo pl tényleg tipikusan olyan cím, amit sokan úgy minősítenek, hogy nem is próbáltak ki egy részt sem.
#9
#7: Csak a magam nevében tudok nyilatkozni azt is tettem.
Végigtoltam mindegyiket.Sosem értettem mit szeretnek benne mások.
#8
#7: Multiztal is?
#6
Teljesen uj motort fejlesztettek alá brutal fizikaval allitolag.
Azert varjuk paran!
Foleg a multit!Az mindig is utos volt.Kivetel a Halo 4.Ott valami felrement.
#5
OFF Közszolgálati
Még 20 óráig ingyen tölthető a The Lego Ninjago Movie Video Game XO-ra!
#4
#1: Amúgy én a Reach-t próbáltam, shooterek közt simán jó, nem nevezném hulladéknak.
#3
#1: Szerintem most egy zseniális műalkotás készül, ami osztatlan elismerésben részesül mind a játékosok, úgy a kritikusok oldaláról.
Abban is egész biztos vagyok, hogy ez lesz a legnagyobb példányszámban eladott játék az EGÉSZ KIB@SZOTT VILÁGON!
Én magam elő is rendelem 3 példányban : lemezen, letöltve, és bakeliten is.
#2
#1: Ha bármely széria első 5 részét hulladék a számodra, akkor nagy eséllyel a következő is az lesz ;)
(Én Xbox-os vagyok, de a Halo-k engem sem fogtak meg.)
#1
Én már nagyon kíváncsi vagyok hogy az első 5 hulladék után mivel állnak majd elő