Konzolokra is megjelenik a Project Warlock

  • Írta: gorien
  • 2020. május 23.
  • Megjelenés
Link másolása
A 2018-ban megjelent, retró ihletésű Project Warlock két év késéssel konzolokra is eljut. Az új portok megjelenésére egy júniusi héten számíthatunk, akkor már mindenki kipróbálhatja, milyen puskával és varázserővel irtani a démonokat.

A Crunching Koalas és a Buckshot Software játéka, a Project Warlock még 2018-ban jelent meg PC-re, ahol viszonylag szép értékeléseket kapott. A belsőnézetes akciójáték Jakub Cisło projektjeként indult, egy sikeres Kickstarter-kampány támogatta meg, és ihletet pedig a fejlesztő édesapjának kedvenc játékai adták. Az előzetest látva nem hiszem, hogy mondanom kellene, melyek ezek.

Két év késéssel a Project Warlock konzolokra is ellátogat: június 9-én PlayStation 4-en, június 11-én Nintendo Switchen, június 12-én Xbox One-on válik elérhetővé. A játékban hatvan különböző pálya vár a sarkkörtől Egyiptomig, számos ellenfél (amelyek között találunk óriásrobotot és démont is), valamint 62 egyedi zenei betét, amelyek kifejezetten a nosztalgikus életérzés előcsalogatására lettek hangolva. A hősödet, aki egy warlock, két fő irányba is fejlesztheted: vagy a fegyverek, vagy a varázslatok mestere lesz.

3.
3.
Ooorky
Szerintem azért a 6€-ért amit fizettem érte gog-on elég jól elvoltam vele, ez a trailer viszont bűnrossz, nagyon nem adja vissza játékot.
2.
2.
JinjeR
Jujj de nagyon kellett ez már konzolokra is!! (SZAR-casm)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...