Augusztusban startol a Risk of Rain 2

  • Írta: gorien
  • 2020. május 23.
  • Megjelenés
Link másolása
Egy évnyi early access után elkészültnek tűnik a Risk of Rain 2. PC-n már augusztusban megjelenik, de a konzolosoknak még legalább őszig várniuk kell rá, ráadásul az ottani frissítések még csúsznak is jelenleg.

A 2013-as Risk of Rain folytatásán több mint egy éve kezdtek el dolgozni, a fejlesztők pedig egy blogbejegyzésben mutatták most meg, hogy majdnem végére is értek a roadmapnek. Itt az ideje, hogy megjelenjen a teljes értékű Risk of Rain 2. A megjelenéskor kapjuk meg a randomgenerált pályákból és szörnyekből álló játék utolsó szintjét és főellenségét, valamint egy új játszható túlélő is érkezik még.

Az üröm az örömben, hogy nem mindenki egyszerre kapja meg a játékot. Az eredeti megjelenés augusztusra csúszott (nem a koronavírus miatt, hanem mert bővítik a játék tartalmát, írják a fejlesztők), ez a dátum azonban csak a PC-sekre vonatkozik. Azoknak, akik PlayStation 4-en, Xbox One-on vagy Nintendo Switchen szeretnék játszani ezt a co-op roguelike-ot, az őszt meg kell várniuk.

A konzolos frissítések is csúsznak, ők csak júniusban kapják meg a legutóbbit, ami PC-n már egy ideje elérhető. Annyit viszont kapnak a játékosok a halasztásért cserébe, hogy a Hopoo Games jelentősen javít az online eszközök tárházán, így kerül bele szerverkereső és közösségileg futtatott szerver is, ami nyilvános és privát meccseknek is otthont ad.

1.
1.
markoci555
Én nem csalódtam, pedig kevés játékot támogatok teljes árral (mondjuk asszem ez is -x% volt 1. miatt) és még kevesebb érdemli meg early acces-ként.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...