Húszéves az Arkane Studios

  • Írta: gorien
  • 2020. május 29.
  • Hír
Link másolása
A Dishonoredöt és a Preyt készítő Arkane Studios húszéves. Ünneplésképp megkapjuk tőlük az első játékukat, és ezzel egy időben egy dokumentumfilm is megjelent róluk, amiben egy el nem készült Half-Life-játékot is láthatunk.

Két évtizede már, hogy a francia Arkane Studios megkezdte a működését. Első játékuk a 2002-ben megjelent Arx Fatalis című szerepjáték volt, majd jött a Dark Messiah of Might and Magic, mostanság pedig a Dishonored első és második része, valamint a Prey miatt jutnak eszünkbe. A csapat Twitteren jelentette be a szép évfordulót.

Fellőttek például egy ünnepi weboldalt, ahová folyamatosan érkeznek majd a tartalmak, de máris találunk például háttérképet és infógrafikákat a játékaikhoz. Ráadásul feliratkozhatunk az Arkane Outsiders hírlevelére, amelyhez ajándékba kapjuk az Arx Fatalist és a The Art of Arkane címre keresztelt, digitális art bookot.

A Bethesda Twitch-csatornáján is jelen lesznek az elkövetkező hetekben. Ma este öttől tartanak egy streamet, aminek az Arx Fatalis lesz a főszereplője, de június 5-én a Dishonoredé, június 12-én pedig a Preyé lesz a rivaldafény.

Az évfordulóval majdnem egy időben jelent meg a Noclip dokumentumfilmje is. Ebben számos Arkane Studios-játékról szó van, köztük olyanokról is, amelyek sohasem láttak napvilágot. Ilyen a 2006-ban bejelentett The Crossing, a Steven Spielberg közreműködésével készült LMNO, valamint a Half-Life 2: Episode 4-nak szánt Return to Ravenholm is.

A teljes dokumentumfilmet alább láthatjátok. Ha csak a lelőtt játékok érdekelnek, akkor a The Crossing szegmense 14:30-nál, az LMNO-é a 22. percnél, a Ravenholmmé a 33. percnél kezdődik.

12.
12.
godach
Nem tudom ki figyelgette, de nemrég jött egy patch (win10 komp) steamre az Arx Fatalishoz így már vígan játszható.
11.
11.
Mortis
#2: Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb játèka. Szerintem annál jobb bevezető nem is lètezik az immersive sim-mek világába( persze maga a DM nem az), utána sokkal könnyebben boldogulsz egy System shock-kal vagy Thief-fel.

Kíváncsi vagyok milyen lesz a következő játèkuk. A naughty dog-gal együtt, nekik is adott tippeket Sarkeesian kisasszony; remèlem ők nem mennek el politikai korrektsèg irányába, mint az előbb említett csapat
8.
8.
Nekem az új Prey az évtized egyik legjobb játéka. Olyan nekem, mint ha újrajátszhattam volna a Half Life 1-et. Szerintem ez egy nagyon jó stúdió és örülök, hogy nem olyanokat hallok róla (khm Bio), hogy megvette az EA (Early Access) és olyan arcok lépnek le, hogy 20 éve volt már főnök náluk. Dishonored is bejött, főleg az 1. Jó csapat.
7.
7.
kryszisz
#6: Szerintem vagy 4x végigvittem, lehengerlő játék a mai napig. Arx Fatalist még akkor kezdtem el, amikor sík hülye voltam a játékokhoz (meg az angolhoz:D), így abban hamar elakadtam, aztán valahogy nem kezdtem el többször. De a hangulat már akkor nagyon beszippantott, úgyhogy mindenképp pótlom majd:) Dishonored 1-2 is imádnivaló, kb ez a két játék (meg a Hitman) az, amely ebben a generációban a lopakodás címszó alatt nem a "függyögjünk a bokorból" baromságot takarta, hanem valódi, gondolkodást igénylő sunyulást. A level dizájn pedig kb From Software minőség, ha nem jobb. A Prey eddig kimaradt, de a demo nagyon bejött, úgyhogy szeretni fogom szerintem. Szó mi szó, napjaink egyik legtehetségesebb csapata az Arkane, boldog szülinapot!:)
6.
6.
wolfwarrior
#5: legijesztőbb pókok eddig bármelyik játékból, szőrös rohadékok ráadásul a falakon is másznak, És egyet értek fantasztikus játék, bárcsak lenne folytatás
5.
5.
Chrysh
#2: Kurrva pókok áhh, a frász kerülget tőlük.

De jah, marha jó volt az a játék, az a harcrendszer meg aranyat ért.
2.
2.
Ganzer
Dark Messiah-t imádtam.
1.
1.
Drraco
Az Arx Fatalis és a Dark Messiah is remek játékok voltak. Még így 18-20 év távlatából is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...