Az új PS4-játékoknak már futnia kell a PS5-ön is

Az Eurogamer birtokába jutott dokumentumok szerint a Sony július közepétől már csak úgy hagyja jóvá a PS4-es játékok megjelenését, hogy azok kompatibilisek az év végén boltokba kerülő PS5-tel is.

Az Eurogamer számolt be róla fejlesztőknek szánt dokumentumok alapján, hogy az új PS4-játékoknak már PS5-kompatibilisnek kell lenniük. Ez a gyakorlatban azokra a címekre vonatkozik, amelyeket július 13. után küldenek be a Sonynak ellenőrzésre: ezeknek a játékoknak probléma nélkül kell futniuk az új konzolon is, továbbá a PS5-ön is legalább olyan funkcionalitással kell rendelkezniük, mint PS4-en. A kompatibilitást egy későbbi patch vagy remaster sem törheti meg.

Fontos hangsúlyozni, hogy a határidő nem a játékok megjelenésére, hanem a Sonyhoz történő beküldés időpontjára vonatkozik - a gyakorlatban utóbbi jóval megelőzi a premiert. Így például a július 17-én debütáló Ghost of Tsushima esetében ez nem lenne kritérium, igaz, az Eurogamer úgy tudja, hogy mind a Sucker Punch fejlesztése, mind a The Last of Us: Part II futni fog a PS5-ön is. A határidő előtti játékok esetében egyébként a Sony mindössze "erősen ajánlja" a fejlesztőknek, hogy utólag frissítsék a munkáikat, és tegyék kompatibilissé azokat az új masinával. 

A Sony még nem sokat árult el a PS5 visszafelé kompatibilitásáról, de a fentiek alapján láthatóan arra törekszik - a Microsofthoz hasonlóan -, hogy minél több előző generációs cím játszható legyen az új gépen is. Hogy a gyakorlatban miként kezeli mindezt a cég, még nem tudni, így például az sem világos, lesz-e a Smart Deliveryhez hasonló kezdeményezése.

A japánok márciusban egyértelművé tették, hogy szükségük lesz a fejlesztők közreműködésére ezen a téren, illetve azt is meglebegtették, hogy a visszafelé kompatibilis játékok ez esetben is profitálhatnak a PS5 extra kakaójából. Akkorra már több száz címet teszteltek így az állításuk szerint, és további több ezer tesztelést táraztak be a rajtig hátralévő időre. Mark Cerny ezzel párhuzamosan azt mondta, a PS4 száz legnépszerűbb játéka közül a legtöbbel PS5-ön is játszhatunk majd.

72 komment - szólj hozzá!