A Codemasters gyártja az új WRC-játékokat

  • Írta: szlav
  • 2020. június 1.
  • Biznisz
Link másolása
A Codies csapata öt évre szóló szerződést írt alá a rali-világbajnokság szervezőivel, így 2023-től ők gyárthatják a FIA World Rally Championship hivatalos játékait. Ennek ellenére nem szenved majd kárt a DiRT-széria sem.

Nem is kérdés, hogy az utóbbi években a WRC-játékok mindig egy lépéssel a DiRT-széria mögött haladtak, most pedig úgy tűnik, hogy ezt megelégelte a versenysorozatot szervező FIA. 2013-ig a Milestone csapata, őket követően pedig a Kylotonn felelt a rali-világbajnokság hivatalos pecséttel ellátott játékaiért, 2023-tól 2027-ig azonban a ralijátékok királya, a Codemasters veszi át a stafétát - ők felelnek majd a PC-s, konzolos és mobilos kiadásokért is.

Mondanunk sem kell, hogy a DiRT- és DiRT Rally-szériákkal, előtte pedig a legendás Colin McRae-sorozattal a Codies a zsáner legnagyobb veteránja, így nem is kétség, hogy jó kezekben lesz a licenc. Ezzel a brit stúdió két óriási versenysorozat videojátékos adaptációiért felel majd, hiszen ne feledjük: ők viszik a Formula-1 éves játékait is.

Ilyenkor természetes, hogy felmerül a kérdés: mi lesz a DiRT-szériával? A stúdió szerint nincs okunk az aggodalomra, a közkedvelt sorozat nem megy sehova. A fejlesztőcsapat egyébként jócskán előretervez, így a függönyök mögött már a 2023-as WRC-játékot követő projekt is körvonalazva van. Természetesen addig sem maradunk sárdagasztás nélkül, hiszen idén októberben megérkezik a DiRT 5, amelyet már az új konzolokon is pörgethetünk majd.

25.
25.
Giggsy
#24: Köszönjük Emese. Majd az emberek eldöntik, hogy milyen játékot milyen nézetben játszanak, jó?
24.
24.
GAMEROD
Egy az, hogy a következő Dirt bemztatója is elég lehangoló volt, kettő, aki külső nézetben játszik rally-t, az inkább ne is játsszon semmivel.
23.
23.
x360player
#15: Nem tudom hol olvastad tőlem, hogy ők készítik, de inkább menj vissza az iskolába szövegértést tanulni.
Én is olvastam a cikkben, hogy nem ők készítik az utobbi időben, a hozzászólásom ettől függetlenül szólt erről az elbaszott cégről, mivel előtte a hozzászólásokban vagy 3-an említették meg őket.
22.
22.
Falcon
Kétlem hogy a dirt rally szimulátoros vonalát bele mernék vinni és 5 évig ezeknszerint megint a legrondább grafikás autós játék címért versenyezhet a wrc széria mint ahogy eddig is
21.
21.
Falcon
Kétlem hogy a dirt rally szimulátoros vonalát bele mernék vinni és 5 évig ezeknszerint megint a legrondább grafikás autós játék címért versenyezhet a wrc széria mint ahogy eddig is
19.
19.
Egész jó hír. Nem tudom mennyi ember dolgozik még ott a Colin 1-2-3 időkből, de ki mástól lehetne várni egy jó WRC játékot, ha nem tőlük. Én magam a Dirt-ért soha nem voltam oda, mert túl változatos volt mindenféle járművel és szakággal így nem is szeretem egyik részt sem.
18.
18.
crytek
Totálisan örülök ,mivel a kezdetektől kezdve csakis az látható hogy a kodmásztersz a változatosság és a totális megújulás híve...ja nem..
15.
15.
GAMEROD
#13: Már vagy 5 éve nem a Milestone készíti, hanem a Bigben képben vagy.
14.
14.
GAMEROD
Nem kell kritizálni a Milestone-t. Ő nevükhöz fűződik a legendás Screamer - ha valaki nem tudná.. a Screamer pedig megalapozta az autósjátékokat. A WRC pedig nem volt olyan rossz, általában azok kritizálták akik ki se próbálták, arcade-hez szoktak, vagy fingjuk nem volt arról hogy az irányításhoz, fizikához fejleszteni is kell a kocsit, nem pedig kapásból flottul megy minden. A legutólsó része pedig hibátlan volt.
13.
13.
x360player
A Milestone a videojáték gyártás legalja. Akárhány játékukat próbáltam, mind egy szemét volt, ugyanazzal az irreális fizikával, valamint pocsék irányítással. Nem is értem hogy készíthettek ennyi játékot az utóbbi időben, már követni nem bírtam.

A Codemasters viszont érti a dolgát, de remélem, hogy a Dirt Rallytól egy kicsit árkádosabb lesz a széria, és inkább a régi PS2-es rally játékok minőségét fogják hozni (WRC Rally Evolved, Colin 2005).
Élethű és gyönyörű játék a Dirt Rally, de nem az olyan alkalmi, kontrollerrel versenyzőknek van kitalálva, mint amilyen én is vagyok.
12.
12.
Őrnagy
#9: Elég lett volna egy AAB is :)
11.
11.
DarkLord
Amúgy 1-2 rész volt, ami úgy elfogadható volt vagy a fene tudja pont semmi nem volt és el voltam vele míg kitoltam a pályákat . De a fizika az egyik legújabb részében olyan volt, mintha egy téglát terelgetett volna az ember faltól falig a pályán és mikor nekimentél valaminek élettelenül, mint egy tégla csapódott valamerre :D
9.
9.
godach
#8: Én jópár vásárlással támogattam őket és bár egy időben növekvő tendenciát mutattak, sajnos azt kell mondjam hogy ők sosem fognak (szerintem) AAA játékot letenni az asztalra.
8.
8.
Őrnagy
Azért kicsit sajnálom a Milestonet. Egyszer lehet, hogy felnőttek volna a feladathoz.
5.
5.
Grabowsky30+
4.
4.
Zanetti
3.
3.
Őrnagy
És mi lesz a különbség a Dirt Rally és a WRC közt?
1.
1.
godach
Na kíváncsi leszek mit tudnak kihozni belőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...