Bloodborne - ismét a PC-s verzióról pletykálnak

Még idén április közepe felé bukkantak fel a pletykák több PlayStation-exkluzív cím PC-re költözéséről, amiket azután gyorsan cáfoltak is, hogy igazak lennének. Most egyes források mégis azt állítják, hogy lesz Bloodborne számítógépekre is.
  • Írta: Baloo

Kommentek

#55
#53: "A win10 jelenlegi build -jei könnyen megesznek 2-3gb ram -ot úgy, hogy szinte semmit sem csinálsz"
Direkt újraindítottam és megnéztem neked. 1,3GB használatnál állapodik meg a Win10. 8GB RAM mellett.
#54
#53: Enyémben 32 van.Nem azért mert kell, vagy használná.Hanem mert nem szeretnék hozzányúlni évekig.Persze lehet kénytelen leszek.2070 rtx nem biztos, hogy kitart generáció végéig.És az 1 terrás ssd-t is kevésnek érzem már most.Meglátjuk milyen multi platformos játékok jönnek.Aztán lehet még a ps6 generációt is elviszi :D.
#53
#49: Én nem mondtam hogy évenként kell gamer pc -t építeni, de generációváltások alkalmával általában kell. Ha visszaemlékszel a ps4 megjelenésekor a 4gb ram általában több mint elég volt, az emberek elég jelentős hányada ennyivel játszott, majd megjelentek a 8gb ramra tervezett játékok, és tömegével jöttek a "megmutatjuk hogy tudsz 4gb -al játszani" okoskodások.
Én dolgozom a géppel többnyire. Az általam használt környezetben, a 2gb felső határát súrolom még viszonylag nagyobb projektek kezelése mellett is, HA nincs nyitva egy böngésző, ami a webes fejlesztések rettentő pazarló mivolta miatt könnyen megeszi ennek a ram mennyiségnek a többszörösét. (húzzunk be 5mb -os js lib -et egy darab funkció funkcióért... azt cache -elni kell, értelmezni, fordítani.. futtatni. Úgyis veszel alá gépet... ) Ha valaki játszani is szeretne, akkor manapság a 16gb abszolút elég mindenfajta játékos igényre. Ez pontosan így van. Azért van így, mert a jelenlegi konzolokban ennek a fele van, ergo maga a játék 6-7gb körül többnyire megáll. DE ha minden konzolban lesz 16gb, ami hamarosan bekövetkezik, akkor pc oldalon erre reagálni kell. A win10 jelenlegi build -jei könnyen megesznek 2-3gb ram -ot úgy, hogy szinte semmit sem csinálsz.. és nem, ez nem a cache méret miatt van így. Ha az adott játék amit szeretnél mondjuk AAA cím, és 15gb -ra tervezték, akkor neked az os -el együtt, 16 felé kell menned, hogy ezt kényelmesen futtathasd, és nem árt ha legalább 4gb teszed, az imént említett software környezetben. Ezért feltételezhetően 24gb ram lesz az ideális a gamer pc -be.
Ez NEM jelenti azt hogy minden programhoz szükség volna erre, azt viszont jelenti hogy az ipari standard mennyiség lesz a 16gb a játékfejlesztők részéről, mégpedig azért - ismétlem magam - mert a konzolok ennyi rammal rendelkeznek majd.
#51
#50: Még mindig ennyire fáj hogy az ex? NEVER EVER PCucks
#48
#47: hc gamer alatt azokat értem, akik szabadidejük jelentős részét játékokkal töltik, és egy hónapban akár 5 - 6 különbözővel is szeretnek/tudnak játszani.
#47
#45: Mondjuk a lényegen ez nem változtat, hogy a fejlesztőnek kell alkalmazkodnia a géphez, és nem a felhasználónak a fejlesztőhöz.

Egyébként mellékes téma, de most lesz majd megint nagy sírás, amikor megjönnek az új konzolok. Mivel mindegyikben van 16gb ram, ezért a fejlesztők használni is fognak ennyit. (megtehetik, hiszen ott van... tehát miért is ne?) Ha win10 -et feltételezünk (márpedig pc -n többnyire az a játékplatform), akkor a köztes apik, és az os miatt az új játékok alá könnyen lehet hogy 24gb ram -ot kell majd belapátolni a gaming pc -be hogy kényelmesen lehessen mindennel játszani. A compute, és a dx overhead miatt, pedig jelentősen erősebb cpu -t, és minimum egy kategóriával magasabb vga -t.
Persze ez csak az első 2/3 évben lesz gond, utána nem... de számolni kell vele, ahogy azzal is, hogy az új programokat villámgyors ssd -t feltételezve tervezik majd meg. Szóval hdd esetén az is elképzelhető, hogy a pc változat egy egy jelenetnél akadni fog, pusztán az io limit miatt.

Aztán az is lehet, hgoy a sony/ms rááll majd a fél/negyed generációs váltásokra... az megint komoly probléma lehet... :)

Drága mulatság manapság hc gamer -nek lenni, nem elég a tengernyi szabadidő, viszonylag sok pénz is kell hozzá.
#46
#42: Warhammer 40k Inquisitor Martyr jatszhatatlan PS4en fuck you NeoCore games, Darksiders 3 is vállalthatatlan. Battlefield 1 bezzeg nem csak gyönyörű de 60 fps. Ennyit tesz a tudás meg a kóklerseg különbsége.
#43
#42: Általánosságban beszéltem, ettől még lehetnek ócska programok, amik átcsúsznak a rostán... Rossz programot mindenre lehet írni. Én olyannal is találkoztam, ami rettenetesen futott akármin, még egy a rendszerigénynél 3x erősebb vason is.
Én nem vagyok egy "hc gamer" de problémás játékkal ps4 -en még nem találkoztam. Nem állítom hogy ne lenne ilyen de még egyszer sem futottam bele.
#41
#40: De pl a yakuza 6 sem, és hogy őszinte legyek, azt nagy kár lett volna kihagynom.
#40
#32: Minden attól függ, hogy mi az elsődleges platform. A konzoloknak megvan az a tagadhatatlan előnyük, hogy a fix hardware -ből épülnek fel, és a fejlesztőnek ehhez kell alkalmazkodnia. Muszáj hogy fusson a program játszható állapotban, különben a sony/microsoft nem engedi megjelenni azt a store -jában. A fejlesztő látja hogy a gépben van 8gb ram, amit felhasználhat ha szükségét érzi, hiszen az a 8gb minden gépben ott van. Látja hogy milyen képességekkel rendelkezik az apu, és mindegyiket felhasználhatja bármilyen céllal, hiszen minden gépben ott van ugyanaz az apu.
Ez kényelmes dolog, és komoly előny. És nem is az a kérdés hogy jobban fut -e adott program pc -n a megfelelő hardware -en,hanem inkább az, hogy fut -e egyáltalán... a bloodborne pl nem.
#38
Az ideiglenesen, vagy véglegesen exclusive játékok a konzol üzletág részét képezik. Ha valaki nem szeret/akar várni egy esetlegesen bekövetkező pc -s változatra, annak rendelkeznie kell az adott masinával.
A bloodborne a sony egyik legnépszerűbb címe. Nem gondolnám hogy kiengedné a kezéből, hacsak nem egy második rész megjelenését megelőzően, ami aztán természetesen megint csak a sony saját gépén lesz megvásárolható...
#37
#32: Itt nem az volt a kérdés, hogy jobban fut vagy nem, hanem tud-e játszani vele vagy nem.
#36
#35: https://pasteboard.co/Jc5ypCr.jpg Így meg váltani se kell.