Lebukott az Xbox Lockhart?

  • Írta: Baloo
  • 2020. június 8.
  • Pletyka
Link másolása
Eddig is voltak pletykák arról, hogy a Microsoft az Xbox Series X mellett egy másik, gyengébb konzolt is hadrendbe állít a következő generációban. Most lehetséges, hogy egy lelkes felhasználó erre bizonyítékot is talált.

A lentebb látható képet Twitteren osztotta meg TitleOS, aki egy elég beszédes utalást talált, miközben a Windows System32-fájlok között turkált:

Az Xbox Lockhart név már önmagában elég árulkodó lenne, de így, hogy a többi Microsoft-konzol neve is ott szerepel a listán - hiszen az Xbox One X, mint tudjuk, Xbox Scorpio, míg az Xbox Series X Xbox Anaconda kódnéven futott -, több mint beszédes.

A Microsoft egyelőre nem reagált semmit a posztra, de nem most először kerül szóba, hogy a bivalyerős Xbox Series X konzoljuk mellé kiadnának egy (gyengébb, de) pénztárca-barátabb gépet is, ami valahol az Xbox One X hardveres szintjén mozogna.

Reméljük, a következő Xbox 20/20-eseménynél már okosabbak leszünk ezzel kapcsolatban, addig is tessék fenntartásokkal kezelni a pletykát!

10.
10.
delphijos
#1: És ? Inkább ez a komment az. Ismerek olyan családot ahol még mindig 360 van. Ha pusztán a minőséget nézzük már a konzolok semmiképp sem “ellenfelei” a PC-nek. Ha valakinek a “bitang” minőség fontos, az játszon PC-n. Plus akinek nem fussa a jobbik gépre, nem hiszem hogy ez lesz a legnagyobb problémája
8.
8.
Hunszi
#1: Fejlődő országok piacára szánják az ilyesmit. Ez pedig az én szememben azt bizonyítja, hogy az új konzolok tényleg drágábbak lesznek, mint az elődeik.
7.
7.
Őrnagy
Hát jöjjön a gyengébbik is. Ha veszik, veszik. Engem nem zavar.
3.
3.
#1: Én úgy emlékszem, hogy ez már a legelejétől be volt jelentve. Egy valamivel gyengébb gép, mint a One X és nincs benne lemez hely. Mindemellett az xbox új technológiáját tudja, tehát ray tracing és egyéb okosságok és azt ígérik, hogy a játékoknak lesz ezekre a gépekre is verziójuk.

Igazából ez a gép annak jó, aki nem akarja a tech csúcsát, csak a játékélményt. Gamepass előfizetéssel, a debütáló stream technológiával, back comp-pal és azzal a dologgal, hogy jönnek rá az új játékok, lehet, hogy valakinek megteszi a Series X ára alatt fél milliárddal.

Persze a pénztárcabarát gép csak a Micro pénztárcájának jó, mert kőkeményen be kell rajta fogyasztani a digitális fizetős tartalmat a lemez híján. Más kérdés, hogy az accon lévő cucc neked örökre megmarad a Micro-nál, meg más gépet veszel, kapod a fasza verziót pacsira.
2.
2.
Ruvik
#1: Bár ez is megdőlt a Pro/X változatokkal szóval mind1...
1.
1.
Ruvik
Ez égbekiáltó marhaság! Még az alapkiadásoknál sem biztos hogy 3-4 évnél tovább tudják tartani a PC színvonalat komolyabb megkötések nélkül. Erre egek még egy gyengébb konzolt akarnak kiadni? Pénztárca barát a fenéket... csak egy újabb bevételi forrás. Akkor most már az a szabály sem él hogy a konzolok esetén legalább az optimalizáció könnyebb az azonos hardwade miatt?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...