Szexuális zaklatással vádolják Chris Avellone-t

  • Írta: fojesz
  • 2020. június 26.
  • Hír
Link másolása
Az elmúlt héten többen is szexuális zaklatással vádolták meg a játékipar egyik legismertebb íróját, Chris Avelonne-t. A történtek után több cég, így a Paradox és a Techland is megszakította vele a kapcsolatot.

Egy tweet borította a bilit a hétvégén, amelyben egy Karissa néven regisztrált felhasználó szexuális zaklatással vádolta meg a jól ismert írót, Chris Avellone-t.

A poszt szerint Avellone fiatal lányokra "vadászott" anélkül, hogy megbizonyosodott volna arról, hogy nagykorúak-e vagy sem, a rendezvényeken pedig leitatta és a hotelszobájába vitte őket. Neki személy szerint is volt ilyen tapasztalata vele, egy alkalommal képszakadásig itatta, és végül csak azért tudta visszautasítani, mert épp azon a hétvégén menstruált.

Karissa szerint azon az eseményen másokkal is így viselkedett, és miután két másik férfi is észrevette a dolgot, jelentették a szervezőknek, akik azonnal kitiltották a helyszínről. Elmondása alapján Avellone később sem állt le, és szexuális ragadozónak nevezte a férfit, akin próbáltak már segíteni, de ő mindig visszautasította a dolgot.

A tweetet követően a Riot vezető PR-osa, Jacqui Collins is beszámolt egy esetről, ő egy SMS-beszélgetést osztott meg a követőivel. Avellone egyébként maga is elismerte a történteket, állítása szerint azonban senkit sem akart bántani.

Az író az Obsidian elhagyása óta szabadúszóként tevékenykedett, több nagy projektnél is közreműködött: dolgozott az új Preyen, a Divinity: Original Sin II-n és a Star Wars Jedi: Fallen Orderen is többek között. Jelenleg is számos munkája van, a Dying Light 2-t jegyző Techland és a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-t készítő Paradox azonban a minap megszakította vele a kapcsolatot.

74.
74.
Heldengeist
Ha történt volna valami olyasmi, ami megéri egy élet és karrier tönkretételét, nem névtelenül Twitteren vádaskodna, hanem a bróságon.
70.
70.
Mortis
#69: Bocs az elírások miatt. Az autokorrekt betett
28.
28.
SLi
ez sajnos ilyen, ha úgy nézel ki mint ez a csávó és fiatal lányokra hajtasz akkor "szexuális ragadozó vagy", ha meg úgy mint Dicaprio és gyak csak 18-20 éves barátnőid vannak pedig lassan 50 vagy akkor meg "falod az életet", mint nagyon sok esetben itt is a kinézet a döntő
26.
26.
Ooorky
#24: Nem érdekel mi történt, a tudatomba égett a látvány amikor felnéztem /pol-ra és mindenhol az álló falloszú képét posztolták.
25.
25.
#24: Pontosan ez az. Ki a fene tudta előre, hogy ennyire fejreállhat a világ? Meg lassan az van, hogy ha valaki azt mondja rád, hogy életedben volt egyetlen egy görbe estéd, már kirúgnak mindenhonnan...? Hát nem fontos senkinek egyetlen szinész, híresség, író, vagy akármi annyira, hogy a nagy elfogadás közepette elfogadja, hogy beláthatatlan idővel ezelőtt valaki hülyeséget csinált?...

Meg most megint mi ez? Megint ki hibáztat azért egy fehér férfit, hogy meg akart baszni egy buliban egy nőt 70 éve?? Szerintem az nem egészséges, ha valaki nem így van ezzel... Ami a múltban történt, azt a múltban, abban az időpontban élő és képben lévő emberekkel kellene értelmeztetni, és ha azt mondják, hogy nem para, akkor nincs meghurcolás egy fingásért. Akkor sem, ha bármelyik majomparádé mást mond.

Fúj, de utálom már ezt a bolygót.
24.
24.
Mortis
#23: kiderült hogy az sem úgy történt, ahogy az be lett harangozva: https://www.youtube.com/watch?v=twy5MqOPxK8&t=940s

sajnálom Avellone-t, mert tehetséges író. a legérdekesebb része az ilyen sztoriknak mindig az, ha kdirül hogy 6-7-8 éves esetről van szó, amikor a gyanusítottak még csak nem is jesthették hogy a közösségi média mekkora hatalommal fog bírni;ennek tudatában ma biztos részegen se próbálkoznának be senkinél.
23.
23.
Ooorky
#21: Angry Joe-nak majd utána nézek, nekem túl erőltetettek a videói ahhoz érdekeljenek.

Youtube-ről balhé miatt csak egyszer iratkoztam le, amikor projared vmi 14 éves csajnak előkapta a merev f*szát élő adásban.
22.
22.
#21: A második bekezdés, amúgy Avellone-ról szól, csak nem sikerült odaírni.
21.
21.
Amúgy a Youtube azzal is tele van pár napja, hogy az Angry Joe ugyan ilyen ügybe keveredett. Annyira szánalmas. Annyira undorító.

6-7 éve bepiált és meg akart fektetni valakit, de még csak össze sem jött. Utána meg kidobták a buliból. Semmi sem jött össze neki aznap, nemhogy egy dugás... Erre most, 6 évvel később mindenki megszakítja vele a kapcsolatot a hírek hallatára. Mekkora képmutatás.
18.
18.
Juha
Tehát a ma szexuálisan érett 14-15 éves lányoknak oktatást kell tartani a szexről. Ok.

Egy 17-18 éves lány még nem érett meg arra, hogy azzal, akivel ő is akar szexuális kapcsolatot létesítsen. Ok.

Én bármennyire próbálkoztam anno, nem tudtam megfektetni olyan lányt, amelyik nem akarta volna eleve, hiszen akkor nem is iszogattunk volna órákig.
Nagyon erkölcsös szinglinek kell ahhoz lenni, hogy ha egy (akár illuminált) jó csaj az ágyba hív, te nemet mondj. Vagy melegnek. Vagy impotensnek. Vagy cryteknek (bocs :-)).
13.
13.
Ooorky
Mondjuk ilyesmi az én diákkoromban is gyakori volt, 25+ évás béták szabályosan vadásztak a gimis csajokra akiket még be tudtak hülyíteni/itatni egy-egy dugásra. Ezzel egy spirált indítottak el mivel, nekünk végzősöknek így a fiatalabb korosztály maradt...
12.
12.
sloth
#6: a legtöbb ember nem felelősségteljes ennyi idősen, és gyakran ebből lesz a balhé. a gond inkább az, ha valaki ezt a helyzetet, mint kiskaput kihasználja, és semmi következménye nem lesz az esetnek, csak mégjobban elbizonytalanítja a nőket egy ilyen szituációban. azért más az, ha másnap reggel egy búbbal a fejeden ébredsz, mintha egy vadidegen lakásán. és mindkét esetben mondjuk hasonlóan felelőtlen az illető, de utóbbi azért kevéssé emészthető.
11.
11.
user101
Leszarom, hogy molesztált-e lányokat vagy sem. Azért majd a bíróság elítéli és megkapja a megérdemelt "jutalmát". Magánélet - Munka és tehetség .. két külön dolog, tudjuk már szétválasztani. Kurvára nem liberális és full kirekesztő, mert ezzel azt mondják, hogy egy börtön viselt ember például nem írhat, alkothat semmit, értéktelen. Pláne, hogy itt még hivatalos vád, ítélet sincs...

Pontosan az történik, mintha egy meleg emberre azt mondanák, hogy nem alkothat, mert b... Kettős mérce b+ , ez itt a baj! Kretén egy világ. Ha megérdemli, majd ír a börtönből és költheti a pénzét jótékonyságra és rehabra... :)
10.
10.
Őrnagy
Elég egy vád, és megszakítják vele a kapcsolatot...
Megmondom őszintén, ha egy buliban egy testileg fejlett csaj kacsingat rám, és elfogad 1 piát tőlem, akkor nagy eséllyel hozok neki még egyet. És ha 3-4 piát elfogad, valszeg megpróbálom a szobámba csábítani. És valszeg kurvára nem jut eszembe a koráról érdeklődni.
7.
7.
Drraco
#5: És ráadásul nem egy rendőrségi ügy borította a bilit, hanem egy tweet. Elég egy-két sort írni valamelyik közösségi platformra, és egy életre tönkretehetnek egy embert.
6.
6.
delphijos
Mivel az ember nem ismeri a tényeket, nehéz ítélkezni, de szerintem az semmiképp nem jó irány, hogy megvádolnak valakit, és AZONNAL elítéli mindenki. Ami meg a konkrét esetet illeti, 17 évesen meg miért ivott alkoholt a csaj ha már itt tartunk ? És miért ivott ájulásig ? A piát is beleerőltették ?
5.
5.
azureknight0715
Engem már ez az egèsz felbasz. Talán ez mèg megállja a helyèt de mikor 6-7 èvre visszamenőleg vádolnak meg valakit na az elmehet a picsába... Kb tönkreteszik az embereket , a munkahelyük nem áll ki èrtük kb kivèreztetik ès mèg csak meg sem tudja vèdeni magát. Tiszta vicc ami manapság megy
1.
1.
Anti4730
Nem ertem, kep szakadasig ivott a csaj, szoval nem emlekszik semmire arra megis emlekszik hogy visszautasitotta mert menstrualt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...