2021-ben érkezhet az Avalanche Harry Potter-játéka

  • Írta: szlav
  • 2020. június 29.
  • Pletyka
Link másolása
Jason Schreier, a Bloomberg rendszeresen jól informált szerkesztője ismét megerősítette: a Warner Bros. és az Avalanche egy nyílt világú Harry Potter-játékon dolgozik. A projektet idén jelenthetik be, jövő év végén pedig akár meg is jelenhet.

Újra szóba került a már évek óta pletykált Harry Potter-játék, amely a Warner Bros. Interactive felügyelete alatt, vélhetően az Avalanche keze által készül. Habár a projektet hivatalosan még nem jelentették be, az olyannyira valósnak tűnik, hogy 2018 októberében még néhány korai gameplay-felvétel is kiszivárgott belőle.

Most a Bloomberg melegítette fel újra a témát, Jason Schreier ugyanis kapcsolatba lépett több fejlesztővel is, akik elárulták: egy nagy költségvetésű Harry Potter-szerepjátékon dolgoznak, a programban pedig nem csupán a Roxfort teljes területe lesz szabadon bejárható, de a varázslóiskola környéke is. Az értesülések szerint a játék 2021 végén érkezhet, és nem meglepő módon megjelenik majd Xbox Series X-en és PlayStation 5-ön is.

Schreier megerősítette a korábbi pletykákat, miszerint a Warner Bros. egy önálló konferenciával készült az idei E3-ra, mivel azonban az expó elmaradt, egyenként hozakodnak elő a friss bejelentésekkel az év második felében. A pletykák szerint augusztus 22-én a DC FanDome műsorán mutatkozhat be a Suicide Squad: Kill the Justice League és a WB Montréal Batman-játéka, később pedig a szóban forgó Harry Potter-RPG.

A kérdés már csak az, hogy milyen hatással lesz az előzetes tervekre az, ha a Warner valóban megválik a videojátékos részlegeitől - reménykedjünk benne, hogy játékok egy potenciális kiadóváltás után is biztonságban maradnak majd!

19.
19.
adamsfamily
A Rage 2 nekem se tetszett.De az az igazság,hogy xboxon játszottam vele,de olyan ótvarul van optimalizálva,hogy lehalt a menüjétől a box pár óra játék után.
18.
18.
kryszisz
#9: Mondjuk az FPS részét (ha jól tudom) az id csinálta, ők meg mégiscsak a gunplay mesterei, úgyhogy nem csoda ha az a része jó lett:) amúgy meg tényleg lehetett volna pontosabb a cikk, mert én sem tudtam, hogy van egy másik Avalanche.
17.
17.
Drraco
#16: Hátha most mégis összejön. Ez a szép a játékvilágban: amíg nincs a kezünkben a szar, addig reménykedhetünk, hogy gyémánt. :D
16.
16.
#15: Pontosan, ha valamihez adná magát az univerzum, akkor az az RPG. De nem hiszem, hogy ezzel itt ők játékot akarnának készíteni. Azt azért meg is kellene csinálni.
15.
15.
Drraco
#12: Ha valódi rpg lenne, és nem egy "adjuk el a névvel ezt a vackot"-típusú valami, az nagyon jó lenne. A karakterek és a világ nagyon adná magát egy jó szerepjátékra, hátha valaki végre meglátja (meglátta) benne a lehetőséget.
14.
14.
crytek
#13: Pass ahogy beletették egyből letoltam.
De rákeresel googlen kiadja. Szerintem április körül kerülhetett be.

#11: A cikkben simán Avalanche van így nem kevertem semmit semmivel. Szimplán fingom se volt létezik egy másik is...

#9: Nekem egy aspektusa sem volt amit tetszett. Inkább tolom az 1-et megint az sokkal jobban tetszett nekem.
13.
13.
#8: Hallod nem mondod, hogy ebből a kommentből tudtam meg, hogy itt van gamepass-ben a Rage 2. Pedig itt van. Ez nekem eddig fel sem tűnt. Mióta van ez benne, vagy mikor toltad te?
12.
12.
#11: Well, shit :) Én sem szúrtam ki.

Így viszont még nagyobb az esély, hogy a legnagyobb RPG legyen ez a Harry Potter.
11.
11.
AbsurdShark
#5: Nagyon humoros látni, hogy a mai napig összekeverik az Avalanche Software-t az Avalanche Studios-al, bár abszolút senkit sem hibáztatok, mert az elején nekem is rá kellett guglizzak, hogy most akkor melyik hová... Az Avalanche Software, ami ezek szerint a Harry Potteren dolgozik, tulajdonképpen a Disney keze alatt van, és így eddig többnyire Disney játékokat készítettek... https://en.wikipedia.org/wiki/Avalanche_Software#Games_developed

Az Avalanche Studios meg ugyebár valóban a Just Cause szériával lett híres.
https://en.wikipedia.org/wiki/Avalanche_Studios_Group#Games_developed_by_Avalanche_Studios
10.
10.
#6: Azt tudom, hogy a Rage 2 nagyon sok embernek nem tetszik és kifejezetten rossz hírben áll "jóság" szempontjából. De én ezt cáfolni és alátámasztani sem tudom, mert úgy éreztem, hogy kell az életembe az, hogy kihagyjam a játékot. Amúgy az id-es Rage 1-ben volt egy pár kurva jó pálya. No a Rage 2 semmi ilyesmi állítólag.
9.
9.
godach
#8: Nekem az elején a Bulletstormos vicces bevezetés és folytatás nagyon bejött.
Az, hogy a karaktered egyben a narrátor is, végképp megnyert. A látvány, mechanika, sérülés modell és brutalitás is tetszik, szóval most kicsit elkeserítettél.
8.
8.
crytek
#6: Game Passba végigtoltam.
6.
6.
godach
#5: Pont ma kezdtem neki a Rage 2-nek. Szerintem semmi gond vele. Te játszottad, megvetted? Vagy csak videót láttál?
5.
5.
crytek
A hanyatló Just Cause széria és a kb semmilyen "Rage 2" után nem tudom jó-e nekünk ,hogy ezek készítik...
4.
4.
Tudod mikor hiszem el, hogy egy rendes RPG játékot csinálnak a Harry Potter-ből. Valami farmolós shooter lehet ez.
3.
3.
Slik
sosem ertettem miert nem aknaztak ki a jatekvilagban ezt a sorozatot, de nagyon remelem jo lesz es megnyilik ez az ut is
2.
2.
Anti4730
A mad max Jol sult El, kivancsi leszek erre is
1.
1.
adamsfamily
Ha olyan lenne,mint a chamber of secrets volt ps2-ön,az nagyon jó lenne.
Nem vagyok egy nagy Harry Potter rajongó,de az a játék,a mai napig egy nagyon fasza alkotás szerintem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...