Szivárog a Crysis Remastered

Szegény Crysis Remastered nem tud meglepetés maradni, úton-útfélen kiszivárognak róla az infók a hivatalos bemutatók, megerősítések előtt. Ezúttal a Microsoft Store lőtte le a megjelenési dátumát, de már az előzetese is előkerült.

Áprilisban derült ki, akkor is egy szivárgásnak hála, hogy a Crytek klasszikusa, a Crysis is részesül a remastermániából. A Crytek azóta azt is megerősítette, hogy csupán az első játékot fogják felfrissíteni, tehát a széria más képviselőire ne számítsunk. Ma pedig a játék újra szivárgás áldozatává vált, és mint mostanság egyre többször, a Microsoft Store túl korán fellőtt áruházi oldala áll a háttérben.

Három képernyőképet is kaptunk, amelyen szemügyre lehet venni a frissített grafikát, a Wario64 nevű Twitter-felhasználó pedig az előzetest is kiszúrta már – utóbbiból az is kiderül, hogy a Crytek a Saber Interactive-val dolgozott együtt a remasteren. Ha kíváncsi vagy rá, már az achievementlistát is előásták.

A Microsoft Store adatlapja szerint a Crysis Remastered július 23-án fog megjelenni PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en és Nintendo Switchen. Ha a szivárogtatások helyett azonban megvárnád a hivatalos leleplezést, akkor sem kell már sokáig tűkön ülnöd: holnap 18 órakor tartanak online bemutatót a fejlesztők a YouTube-on.


20 komment - szólj hozzá!