Switchre időben érkezik a Crysis Remastered

Habár a Crysis Remastered megjelenését elhalasztották, a Crytek az imént megerősítette, hogy a csúszás a Nintendo Switchre szánt kiadást nem érinti, az időben boltokba kerülhet.
  • Írta: fojesz

Kommentek

#20
Már ingyenesen is tölthető a Crysis Enhanced Edition mod

https://youtu.be/XR4nDKwfcUM
#19
#18: Pontosan érted, hogy miről hablatyolok.
#17
#16: De sajnos igen. Az még csak egy dolog, hogy banális a játék és betanult módszerekkel lehet csak menni benne, mint a Mortal Trilogy-ban (tehát elég unalmas, miután megtanultad a lépseket), de nem egy nyugati minőség. Ott kezdődött az egész, hogy ha HDMI kábelen volt a monitorod, akkor nem volt kép, mert nem gondoltak rá a fejlesztők, hogy a nyugaton már nem VGA kábel van (volt akkoriban).
#15
#14: Pedig ránézésre mind a kettő felülmúlja az eredeti kínaidiszkontos minőséget.
#13
#11: Mondjuk a varázslás szerintem király volt benne, főleg, hogy lehetett kombinálni. A második végigjátszásom alatt meg sunyulós karival voltam, az íjászkodás sem volt rossz. Szerintem Bethesda játékok esetén szerencsés vagyok, hogy nemigen szoktam harcos karaktert indítani:D Morrowind rendszere azért volt szar, mert az RNG keverve a real time harcrendszerrel azért elég bénán tud kinézni. A folytatásokban azért ha láthatóan eltaláltál valamit, akkor az el is volt találva. Guild küldik amúgy szerintem jók lettek nagyon (nem Oblivion szint, de szerettem őket, főleg a Dark Brotherhood vonalat), meg a többi side között is akadt pár érdekes, de a fősztori, főleg a vége elég gány lett. Oblivionban legalább kaptál egy páncélt (még ha semmirevaló is volt), meg egy pár jó szót, köszönetet. Itt meg olyan, mintha meg sem történt volna az ending, furcsa volt. Mindegy, annyira azért nem vagyunk ellátva fantasy ow RPG-kkel, hogy ne várjam nagyon a 6. részt, bármilyen is lesz. Mert őszintén szólva az új DA-től nem sokat várok, Witcher nem lesz egy darabig, ELEX 2 meg még a habokban van szerintem, plusz nem is igazán fantasy.
#12
#11: Akkor a műsor alapján, vagy egyéb ajapján te is vágod, hogy a Demon's Souls egy Oblivion klón kellett volna, hogy legyen kiadói utasításra? Ez a nem mindegy. Majdnem sikerült, de legalább most a Dark Souls-t klónozzák vég nélkül.

Itt van mindjárt ez a Hellpoint. Olyan, mint egy sci-fi DS, csak úgy megcsinálva, mint ha egy Amazon raktárban mászkálnál. Nekem a gameplay-ek tükrében elég autentikusnak tűnik az alapanyaghoz, de amennyire én értek hozzá, inkább meghallgatnálat téged erről a témáról.
#10
#9: Jaja ezek írni sosem tudtak. Hogy a valamiért Plebe Crookedley nevű angliai haverom idézzem, aki minden ilyen Beth játékba alsó hngon 1000 órát beletolt: ezek sosem tudtak írni, legendásan szar a bethesda írás.

A Skyrim pedig önhibáján kívül kb 30 modot igényel, hogy kinézzel és elfogadható legyen játéknak. De utána el lehet vele lenni végülis. Én magam is tudtam 10-20-30 órát tolni.

Csak aztán nincs értelme. De azért jó. Csak nem a gamereknek.
#7
#5: It just works!
#6
#3: Újrajátszanád, ha nem törne és porladna szét egy óra után a gép a kezedben.
#5
#4: Heheh. Bár a Fallosout 76-hoz képest a Skyrim a mai napig egy Dávid szobor minőségben. Jó, voltak bugok benne "...elvétve...", de sokak tudtak rajta nevetni az egyéb királyságok és tulajdonságok mellett/miatt. Még a Bethesda is nevetett rajta, amiről tanúskodik ez a kép, ami a stúdiójukban készült:

https://i.kym-cdn.com/photos/images/original/001/137/798/483.jpg

Csak kár, hogy addig röhögtek, amíg el nem hitték, hogy ez így természetes.
#3
'75-ben de még 2000 környékén is csak álmodthattunk PC-re is olyan játékot mint pl. a Witcher 3 a Swichekre. És kb. a 2011-ig, a TESV: Skrim megérkezéséig nem is nagyon láttunk olyan minőségben. 2000-es évek elején, 2002/2003 körül már ugye érkeztek olyan címek mint pl. a GOTHIC 1, ami már kitört a csőjátékok sorozatából de az még messze volt akár egy switches W3-tól, technológia szempontjából. Teljesen korrekt a maga kategóriájában a Switch. Az összes Gothicot tuti újra játszanám rajta. https://www.youtube.com/watch?v=o332C1X_fyY
#2
Hiába régi játék, azért mivel anno '75 nyarán ott voltam az első megjelenésnél (és a saját egész jó gépemen határozottan nem kellett full grafikáról még csak álmodni sem), még mindig kicsit flash egy mostani kézikonzolos megjelenés.

Romantikus gondolat, de ez nem azért van, mert olyan erős lenne a Switch, mint egy akkori csúcsgép, hanem vélhetően porrá kellett rombolni és gyalázni a játékot hozzá. No de akkor is megy rajta és akkor is poén.
#1
Nem meglepő mivel egy "demastered" verzióról beszélünk. :D