Brutális Tomb Raider-kollekció érkezhet hamarosan

  • Írta: Baloo
  • 2020. július 12.
  • Pletyka
Link másolása
Egy igencsak beszédes kép került fel az internetre, ami arról árulkodik, hogy Lara Croft egy generációkon átívelő játékkollekciót kaphat még az idei nyár végén. A kiadó már a címet is levédette.

A Square Enix még júniusban védette le a "T.R.U.E. Tomb Raider Ultimate Experience" nevet (amely filmekre és játékokra is vonatkozik), majd nemrég felbukkant a következő kép a világhálón:

A kiszivárgott képen különféle korszakokból származó Lara Croft-kalandokat láthatunk, ami alapján joggal feltétezhetjük, hogy a gyűjtemény magába foglalja majd az összes eddigi Tomb Raider-játékot. A kollekció augusztus 27-én láthat majd napvilágot PC mellett PlayStation 4-en, Xbox One-on, Nintendo Switchen és Google Stadián.

A kiadó korábban azt ígérte, hogy több bejelentéssel is készülnek az idei nyárra, remélhetőleg a fenti pletykát is megerősítik hamarosan.

12.
12.
Gaymer
Már alig várom Switch-re!
Tényleg már csak egy Dead Space Trilogy és a Mass Effect sorozat hiányzik a kis drágám játék gyüjteményemből!
11.
11.
kryszisz
#10: Hát ahogy egy Witcher 3 vagy Doom Eternal gondolom:) bár nem tudom azok hogy futnak, de végülis megjelentek rá:)
10.
10.
dvs00
Nem azért de egy Shadow of the TR hogy a faszomba fog elfutni switch-en?
9.
9.
#8: A Square csomag pont ezért nem érte meg nekem. Szinte az összes TR megvan, ami érdekel innen-onnan (Angel of Darkness ugyanúgy az újságos lemez) és abból a csomagból is olyan sok meglett már volna, hogy a maradék már nem érte meg nekem azt a jó árat sem. Asszem lehetett volna belőle külön mazsolázni is, de úgy sem vettem pluszban belőle semmit.
8.
8.
Heldengeist
Na ez is olyan, hogy ha csak nincs nagyon jól árazva, vagy nem törlik a shopokból a külön részeket, jobban megíri majd összekapkodni azt a párat, ami az adott játékost érdekli.

Részemről például az 1-2 megvan lemezen, talán a 3-at még megvenném, a Legend, Underworld, Anniversary megvan steamen és az első kettő Xboxra lemezen, az Angel of Darkness megvan magazinmellékletből, de azért nem fizetnék, a 2013-as reboot első része megvan ingyen osztogatásból, ingyen vállalnám be, a Temple of Osiris szintén ingyenosztogatásból, a többit is maximum ingyen vállalnám be vagy úgy se.
5.
5.
Switch-re tényleg lenne értelme csomagban kiadni az összes régi részt és azon még el is hiszem, hogy nagy flash játszani vele. De a filmek...?
4.
4.
Stranger
#3: Van bennem egy kis reménysugár, hogy bizonyos részeket remastereltek. Egy nagy csomageladást másképp nincs értelme felhájpolni. Persze konzolokon nagy szó, hogy egyáltalán lehet a régi részekkel játszani. De sztem ennyivel ők sem érnék be.
3.
3.
Mortis
ennek azért nincs értelme PC-sek számára mert nemrég volt elérhető az a bizonyos mindennel megpakolt Square Enix csomag, amiben az legújabbon kívül az összes létező Tomb Raider benne volt, töredék áron.
2.
2.
Ooorky
4. rész legyen benne, jó lenne 19 év után végre végigvinni.
Mondjuk meg van Steam-en, de Switch-en jobb ilyeneket tolni.
1.
1.
Gerzson95
Azt megnézem, hogy hogyan fogja futtatni a switch a rise és a shadow of the tomb raidert.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...