Forog az Uncharted-film

  • Írta: szlav
  • 2020. július 15.
  • Cooltúra
Link másolása
Megérkezett volna az igazság pillanata? Az Uncharted filmes adaptációját 2009 óta passzolgatják egymást közt Hollywood producerei és rendezői, most azonban végre megkezdődött a forgatás Ruben Fleischer keze alatt.

El sem hisszük, hogy ennyi huzavona után végre sínre került az Uncharted-mozi, márpedig minden jel arra utal, hogy ezúttal a forgatókönyv, a rendező és a színészek is a helyükön vannak. Egyenesen Tom Holland Instagramjáról érkezett a hír, miszerint a forgatás megkezdődött, bizonyítékként még egy fotót is kaptunk a fiatal Nathan Drake-et alakító színész saját trónusáról.

Az év eleji pletykák egyébként igaznak bizonyultak, így a Zombieland és a Venom direktora, Roben Fleischer ül a rendezői székben. Ami pedig a színészeket illeti, egy kisebb sztárparádéval lesz dolgunk, hiszen Tom Holland karakterét Mark Wahlberg mentorálja majd Sully szerepében, de csatlakozott a produkcióhoz Antonio Banderas, Tati Gabrielle és Sophia Ali is.

29.
29.
delphijos
#8: Kb. ezt írtam volna én is. És sokszor van hogy egy színészt egy SZEREPE miatt tartják alkalmatlannak. És nem azért mert rosszul játszott , hanem maga a szerep miatt.
28.
28.
#26: Még nem teljesen megbízhatók a tesztek és a játékosok. Az a baja, mint a Deus Ex Mankind Divided-nek. Nem olyan érdekes, mint az első. Kicsit Spec Ops: The Line és MGS3 vonalon van a mondanivaló, de nem lett olyan jól megvalósítva.

Mondom én, aki persze természetesen teljesen kvalifikálatlan az ilyen kijelentésekre.
24.
24.
Aanash
Èn azèrt kiváncsian várom.
23.
23.
manderel
Gondolom azért is a fiatal Tom Holland kapta a főszerepet, mert nem 1 filmre terveznek. Ha sikeres lesz, még sok évig nyomhatják a részeket, a srác meg Nathannel együtt nőhet fel.
20.
20.
kamgecam
#19: Asszonnyal épp bútort vásárolunk.
19.
19.
kamgecam
#17: Megyek haza és este írok!
18.
18.
kamgecam
#15: Bajusszal jó lesz az Norbiii!:D
17.
17.
Norbiii
#13: Szia!

Már rég írtam neked, mikorra várhatom a választ? :)
16.
16.
kamgecam
#8: +1 Tipikus magyar mentalitás! Ha józan kritika lenne megérteném de sokszor csak buta fikázás megy itt.( tiszt.kiv.)
Játékoknál is ez megy. TLoU2-nél mekkora dráma ment miután meg megjelent már változott a vélemény. Ghost of Szusinál is ez megy most. Aztán meg jé hát ez tök jó mégis! :D
15.
15.
Norbiii
Végre! :) Mark Wahlberg mekkora lett volna Nathan szerepére,de így is várom, viszont Sullynak fura lesz kicsit.
14.
14.
A Fénybenjáró
Ja és amúgy nagyon kedvelem az Uncharted játékokat. Ezért sem örülök annak, hogy egy olyan színész játssza Nate-et, akit nem kedvelek.
12.
12.
A Fénybenjáró
#8: Én azért savazom, mert nem kedvelem. Talán kötelező kedvelni vagy mi?
10.
10.
Gykrizsi
#8: Szerintem amúgy ez nem igaz. Nem mindenhol megy a savazás, de ez a film előre is megérdemli. Tom Holland és MW nem illik a szerepre (nem kiváncsi senki egy taknyos Nathanre szerintem), a rendező egy balfék. A zombiland még ok, de a Venom egy szemét. A forgatóköny írói meg.... Transformers 5 és Men in Black 4, ide több szó nem is kell. Ha ez nem lesz szar, minden elismerésem, mert innen szép nyerni.
8.
8.
Yanez
Amúgy meg már unalmas, hogy folyton ugyanaz a nóta megy. Előre leirtok egy színészt úgy, hogy még csak nem is láttátok az adott szerepben. Ugyanez volt, amikor kiderült, hogy Cavill játssza Geraltot. Aztán jöttek az első képek és videók és hirtelen hííínnye, hát nem is rossz a csávó. A végeredmény pedig magáért beszél. Ha véletlenül elkúrják, az nagy eséllyel a rendező sara lesz. De könyörgöm, mindenki megérdemli az esélyt! Az ételt is akkor küldjük vissza, ha már megkóstoltuk.

Persze az a siralmas, hogy minden produktumnál ez van. Mindegy, hogy videojáték, film vagy sorozat, felröppen egy hír és ennyi elég is a kakizásra. Tényleg baromi unalmas már...
5.
5.
PaprikaJancsi
Most, hogy láttam Netflixen a Down to Earth sorozatot, azt kell mondjam. Zac Efron mint Nathan Drake és Darin Olien mint Samuel Drake lenne a top választás. Utóbbi csávó kiköpött Sam, Zac Efron meg...laza, vagány, menő csávó. Tom Holland mellettük labdába se rúghat.
4.
4.
Yanez
#1: A fiatal Nathan szerepére nagyon jó lesz. Szerintem. Viszont Walhberg, mint Sully? Na ezt megnézem magamnak!
2.
2.
#1: Szerintem sem. Pedig ennyi pénzből akár egy színészt is felbérelhettek volna.
1.
1.
A Fénybenjáró
Tom Holland egy idegesítő kis pöcskalap, egyáltalán nem illik hozzá Nathan Drake szerepe. Mármint szerintem...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...