Leáll az Xbox One S All-Digital és a One X gyártása

  • Írta: Baloo
  • 2020. július 17.
  • Hardver
Link másolása
Érthető módon, bár a vártnál kicsit hamarabb állítja le a Microsoft az Xbox One S All-Digital és az Xbox One X gyártását, ezzel is az újgenerációs konzol(ok) irányába terelve a leendő vásárlókat.

A redmondi cég bár legutóbb is külön kiemelte, hogy senkit nem szeretnének a generációváltásra ráerőltetni, azért az új vásárlókat már az Xbox Series X vásárlására ösztönöznék.

Pontosan ezért a Microsoft leállítja az Xbox One S All-Digital és az Xbox One X gyártását is. A lemezolvasásra is képes Xbox One S egyelőre nem lett leépítés áldozata, így lehetséges, hogy a redmondiak szeretnék lépcsőzetesen belőni a konzoljaik erejét, a korábban már pletykált Xbox Series S-t (vagy Lockhartot) pedig középre szúrnák be a kínálatba.

Mindenesetre a gyártás leállítása azért is meglepő, mert például az Xbox 360-at 2016 áprilisában vonták ki a forgalomból, miközben az Xbox One már 2013 vége óta a piacon volt.

28.
28.
delphijos
#27: Kontroller szempontból meg számomra a tökéletes az XBOX Elite. Bár az ára azért elég pofátlan.
27.
27.
delphijos
#21: Nekem a PS3 szériából csak a slim tetszett, a PS4 so-so ( igazából egyik se tetszik igazán, még az első a legjobb ) A Box-ból meg a mostani S, meg az X ( ez a legszebb konzol ) A többi box nekem nem nagyon jön be. A 360-ból a fekete még talán. Az újak közül meg mindkettő jó. Nekem tetszik a PS5-nél hogy kicsit merészebb, az SX meg hozza az “X-es” minimalista letisztult formát.
26.
26.
GemForge
#15: Ez a valódi ok. Egy okot sem láttam az elmúlt években, amely a box felé billentette volba a mérleg nyelvét és sztem rengetegen voltak így ezzel. Most annyi maradt a nyakukon, hogy még 2 évig kitart a készlet.
25.
25.
zozo76hun
#22: az se rossz mikor lerakom, aztan a BF-be meg lo kettot... :D
es UGYANILYEN lesz a PS5 kontrollere is. :(
na meg maga a ravasz forma is olyan amilyen.
22.
22.
Ooorky
#21: Ravaszokat én is rühellem a DS4-en, főleg bluray lejátszáskor, mikor elindítom a filmet, lerakom, majd elkezd beletekerni, mert benyomódott...
21.
21.
zozo76hun
Sajat velemeny:

PS3 FAT -ronda
PS3 slim -turheto
PS3 SUPER SLIM -undorito

PS4 -baromi jo
PS4 SLIM -turheto (csunya a lekerekites a sarkain)
PS4 PRO -nem rossz (csak a 3 emelet miatt kicsit gane)

PS5 -ronda (a legrondabb konzol, felul a ket kiallo vekony feher "lebego" burkolatelemert buntetni kene!)

--------------

XBOX -baromi jo
XBOX 360 FAT -ronda
XBOX 360 SLIM -jo
XBOX ONE -jo
XBOX ONE SLIM -nagyon jo
XBOX ONE X -baromi jo (a legjobban kinezo konzol)

XBOX SERIES X -tuheto (a kemeny forma miatt szar, de legalabb NEM AMORF mit a PS5

a hutesrol: valoszinu megint szar lesz a hutes, a PS3 ota (vagy mar a PS2 is szar volt?) nem tudta ezt a sony normalisan megcsinalni, erdekes, az MS-nek az XBOX360FAT fiasko utan mindegyik konzolnal sikerult normalis hutest csinalnia.

a kontroller tenyleg jol nez ki, bar a ravaszok meg mindig a DS4-et idezik, ES UGYANUGY nem kapott vedokeretet, a DS4-nel szamtalanszor benyomodik valamelyik ravasz ha leteszem a kontrollert magam melle az agyba. pedig peldat vehettek volna az XBOX-rol, ott az MS meg tudta ezt oldani. a MEGINT belso akksi csak hab a tortan.

ez szigoruan maganvelemeny.
19.
19.
kamgecam
Érthető módon - bár a vártnál kicsit hamarabb -, állítja le a Sony a Playstation 4 és a Playstation 4 Pro gyártását, ezzel is az új generációs konzol(ok) irányába terelve a leendő vásárlókat.
18.
18.
adamsfamily
#13: Mondjuk ezt a Lockhartot nem venném készpénznek.Eddig maximum pletyka szinten lehet tudni róla bármit is,miközben a Series X-et meg mutogatják már tavaly év vége óta.
Az az igazság,hogy sokan már most temetik a boxot,pedig nagyjából annyit se tudunk róla,mint a Sony következő generációs terveiről.
Goldot elvileg már csak 3 hónapra előre lehet venni,ami azért érdekes,mert ma jelentették be,hogy az xcloud is a Game Pass Ultimate része lesz.Szóval lesznek átalakítások.Nem tudni hogy mi lesz a 2 gép közti megosztással vagy az xbox exkluzívok jönnek-e pc-re ezentúl is.
16.
16.
Hunszi
#2: Nem az a lényeg, hogy ott lesz a Lockhart vagy sem, hanem, hogy rákénszerültek a visszavonultatásra, annyira elkalkulálták magukat ebben a generációban, most meg megy a kapkodás.
15.
15.
Ooorky
#14: Azért az, hogy nálunk 90k-ért lehetett x-et venni újonnan miközben a Switch ára 130k-t verdeste sokat elmond arról, mekkora készlet rohadhat a raktárakban.
14.
14.
delphijos
#13: Persze, csak még be se jelentették, és igazából még mindig csak pletyka, ja, és ár sincs. Plusz a megjelenés is még majd fél év. Persze, “felesleges” , mert mi már biztos nem veszünk, de azért kicsit túl sietős ez.... másrészt meg ilyen alapon a sima még feleslegesebb.... persze ez üzlet, nem is ezt nem értem , csak az a bajom amit írtam.
13.
13.
#12: A lemezes one gyártása nem áll le a lockhart mellett meg felesleges lenne az x gyártása szerintem is.
12.
12.
delphijos
#5: Egyetértek, szerintem is az X a legjobban összerakott konzol. Ugyanakkor - pusztán magánvélemény - de kicsit felemásnak érzem a "nem kell váltani, minden jön mindenre" kommunikációt, és ezt hogy majdnem fél évvel az új gen elött már leáll a gyártás. Azért akárki akármit mond, azért ez nagyon nem jellemző. Hogy még a váltás ELÖTT ( főleg ennyivel ) leáll a gyártás.
11.
11.
Őrnagy
#8: 100 %-ig egyetértek.
8.
8.
adamsfamily
#5: A beépített akksi miatt sokan vergődnek és meglepő módon nem azért hogy DS 4-ben az van,hanem hogy az Xbox irányítóban nincs.Mindig azzal jönnek,hogy mennyire környezetszennyező az elem.Amit azért nem értek,mert amennyibe egy csomag elem kerül,annyiért veszel egy csomag újratölthetőt,rádobsz 2 ezret és van egy töltőd is hozzá.De ott a másik megoldás,hogy rádugsz egy powerbankot,vagy akksi/elem nélkül használod.
Engem ez a beépített akksi rohadtul zavar,mert ha beszarik akkor bonthatod le és vehetsz egy utángyártottat,a kábel rövid,szóval vagy benyomsz egy másik irányítót vagy veszel egy 3 méteres kábelt.Boxnál lepattintod a hátlapot és berakod a feltöltöttet,ha vinnyog hogy alacsony a töltés.
Szerintem sokkal jobb megoldás,ha meghagyják a választási lehetőségét.
7.
7.
#6: Szerintem is felesleges volt abba a fehér dossziéba becsusztatni a gépet:)
6.
6.
zozo76hun
Ja es ez az egyszeru formavilag (xbox one x) is sokkal jobban bejon. A PS5-tol kinezetetol kiutest kapok, pedig az okoszisztema ami mogotte van jobban fekszik (meg), es ugye ott a PSVR is, ami profitalhat majd a PS5-bol, meg utana valtanek a kovetkezo PSVR-re (ha lesz). Csak hat az a rohadt ROUTER forma. Ehhh...
5.
5.
zozo76hun
Jo gep az XBOX ONE X. Plane a PS4PRO-hoz kepest. Minosegibb, osszerakottabb, a kontroller se egy liga azzal a nyomorult DS4-el (anyad sony az akku miatt!!!). Persze software oldalrol mar nem ilyen a helyzet, nalam is csak a PS4PRO meg a PSVR megy mostanaban, de hardverileg nem egy liga a PS-el.
4.
4.
#1: Persze, hogy bukta volt, hiszen ezekből a gépekből nem is adtak el egy szemet sem. Az egész Xbox legenda csak a neten meg a youtube-on létezik. Ez a kép is a cikkben a Microsoft-tól jött és ők is csak photoshop-ban csinálták.
3.
3.
Őrnagy
#1: Hát igen. De mi, játékosok, ebből csak hasznot húzunk.
2.
2.
#1: One X helyett ott lesz a Lockhart picit gyorsabb cpu val akkor minek gyártanának még? Elolvastad a cikket amúgy? :)
1.
1.
Hunszi
Ennél hivatalosabban nem is lehet kijelenteni azt, hogy a generációjuk egy hatalmas bukta volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...