Egyelőre nem emel árat a Ubisoft

  • Írta: szlav
  • 2020. július 23.
  • Biznisz
Link másolása
Az Xbox 360 és a PlayStation 3 generációja óta bevett szokás, hogy az AAA-kategóriás játékok 60 dolláros címkével kerülnek piacra. Néhányan már az áremelés felé kacsingatnak, de a Ubisoft egyelőre köti az ebet a karóhoz.

A videojátékkészítés nem olcsó mulatság, az évek során pedig annyit fejlődtek a legnagyobb blockbusterek, hogy azok gyártási költségei érthető módon teljesen az egekbe szöktek. A fejlesztéshez használt szoftverek, számítógépek és egyéb kiegészítőhardverek mind komoly pénzekbe kerülnek, nem is beszélve a zenei licencekről, a motion capture-nél és a szinkronnál közreműködő színészek béréről vagy a megjelenés előtti marketingkampányról. Nem ritka, hogy manapság egy nagyobb cím körül több ezren dolgoznak hosszú éveken át, s mégis, a játékok ára nem változott már lassan tizenöt éve - igen különös jelenség ez, és akkor még szót sem ejtettünk a globális inflációról.

Sokan úgy vélik, hogy az idei év végén érkező konzolgeneráció lehet az, ami szakít a 60 dolláros árcímkével. Az első jel erre a 2K lépése: habár az NBA 2K21 a jelenleg is piacon lévő hardverekre 60 dolláros árral érkezik majd, az Xbox Series X-re és PlayStation 5-re készített next-gen verzió már 70 dollárt kóstál. Ez lenne tehát az új trend? Elképzelhető, de egyelőre úgy tűnik, hogy az idei év végén érkező játékok zöménél még nem kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni, legalábbis akkor nem, ha a Ubisoft játékaival indítjuk az újgenerációs kalandjainkat.

A Ubisoft elnöke, Yves Guillemot a GamesIndustry.biz kérdésére válaszolva elárulta, hogy a vállalat nem vetette el a későbbi áremelés ötletét, de az idei karácsonyi szezonra nem készülnek még semmi ilyesmivel. Az új konzolokra megjelenő játékok pontosan annyiba kerülnek majd, mint az Xbox One-ra vagy PlayStation 4-re kiadott testvéreik, így mindegy, hogy milyen platformot választunk, a 60 dolláros sztenderdtől egyelőre nem kell elbúcsúznunk, ha az Assassin's Creed: Valhallát vagy a Watch Dogs Legiont választjuk.

A témához kapcsolva érdemes megemlíteni, hogy habár a csúcskategóriás videojátékok ára nem emelkedett az utóbbi másfél évtizedben, a kiadók és fejlesztők mégis megtalálták a módszereket arra, hogy több bevételt sajtoljanak ki egy-egy produktumból. Az előző konzolgeneráció során az alapjáték mellé kiadott DLC-csomagok és mikrotranzakciós kiegészítők, a mostani generációban pedig a loot boxok és szezonbérletek váltak megkerülhetetlenül gyakorivá. Néhány rendszer igazán sikeresnek bizonyult, mások azonban idővel komoly felháborodásra adtak okot - ez utóbbiak kiesését orvosolhatja üzleti szempontból a várható áremelés.

8.
8.
szujonor
Én mindig a játék DLC-ket is tartalmazó (azaz teljes) verzióját nézem, az pl. a Walhalla esetében már most 100 € (Far Cry detto).
7.
7.
gabeee19
Persze, hogy nem emelnek árat, PS Store-on is 25K-ra árazták a Valhalla alap változatát. Aztán büszkén hirdetik, hogy maradnak a PS4-es és XOne-os árak. Jó fejek. XD
5.
5.
#4: Az már nagyon durva.15k felett nagyon jónak kell lenni a játéknak, hogy egyáltalán gondolkozzam róla.Mondjuk egy Witcher 4-et adhatják tőlem 40-ért is, de egy Walhallát max 10-12. Ennyit érnek.Nagyon elszálltak az árakkal sajnos.Szivesen játszanák a Three Kingdoms-al, de bármennyire is szeretem, nem ér annyit.Ha szerencsém lesz a Troyt ingyen megkapom.... ,ha beenged az epic 24 óra alatt.Még akciósan is szép ára van a Fallen ordernak.Pedig 10/4 játék számomra.Szörnyű ... .A read dead 2 mellett a másik túl árazott játék.Vagy mondhatom a Phoenix Pointot is.Nevetséges áron kínálják.Bár benne van Xbox game passban :D.Vissza kéne fogniuk magukat, mert az ár mostanában egyáltalán nem tükrözi a minőséget.
4.
4.
Matt94
Láttam, hogy xboxon store-ban már 26000ft egy játek. Ez most az euró drágulása miatt emelkedett meg ennyire?
1.
1.
BockÚr
Na mert biztos jó ötlet lenne nekik a durván középszerű játékaiknak az árát megemelni :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...