Avowed - az Obsidian következő RPG-je

  • Írta: gorien
  • 2020. július 23.
  • Bejelentés
Link másolása
Az Obsidian egész sűrű Xbox Game Showcase-t tudhat maga mögött. Bemutatták a The Outer Worlds kiegészítőjét, a Grounded is a show része volt, de a legnagyobb meglepetés az, hogy már dolgoznak a következő RPG-jükön.

Az Obsidian háza tája eddig a Grounded miatt volt hangos, amelyben hangyaméretűre zsugorodó gyerekekkel játszunk majd. Most azonban mást is várhatnak a rajongóik, ugyanis míg a Groundeddal voltak elfoglalva, párhuzamosan a legújabb, belsőnézetes RPG-jüket is hegesztették a háttérben. Ez lesz az Avowed.

Az Xbox Games Showcase műsorában Matt Booty, az Xbox Games Studios feje azt mondta, hogy mikor felvásárolták az Obisidiant, a csapatnak az volt a kikötése, hogy ezt a játékot mindenképp szeretnék elkészíteni.

Sokat még nem tudunk róla, így azt sem, hogy mikor jelenik meg, de PC-n és Xbox Series X-en meg fog jelenni.

53.
53.
#52: Amit írtam az nem érvelés, hanem fikázás, a DOS 6.22-n meg gondolkodj, hogy érvelés volt-e, vagy célzás arra, hogy a játékot D:OS -nek írják rovidítve és igen, poén volt.

Kicsit legalább felvehetnéd a fordulatot, mert rugózol itt még mindig azon a témán, amikor már kb tegnap vagy tegnap előtt letudtuk a bazári majomkodásodra, meg hogy te csak ezzel személyeskedsz, meg azzal, majd kapsz egy bant, amikor unalmas lesz.
51.
51.
#49: "De téged jó, könnyű és fair is baszogatni"

JA, akkor jó, ez esetben ne fogd vissza magad, max majd valaki megunja aztán repülsz. De addig is toljad nyugodtan ezerrel, csak ne lepődj majd meg, ha válaszolnak rá. Amúgy jobban örülnék, ha egy kicsit jobban szinten lennél ehhez, mert pl a DOS 6.22 is egy Microsoft operációs rendszer, azt meg hogy a Pillars hogy működik már többen is leírták.
49.
49.
ABorealis27
De téged jó, könnyű és fair is baszogatni, mert te vagy itt az egyik legnagyobb r*d.
DOS2. Hát itt a lényeg, neked 1000+ van a DOS2-be és szerinted Pillars körökre osztott :D.
Amikor valaki annyira vakon van, hogy nem érti, hogy mit nem ért.
Ja, és ki a francnak képzeled te magad, hogy megmondd, ki írhat ide és ki nem?
Beutalóval mi van?
48.
48.
#47: "azért néha odaszúrok egyet-egyet. A suttyóság/hülyeség ne legyen divat"

Azért érted, hogy ez maga az önellentmondás. Ha meg 200 órát raktál a DOS2-be (én amúgy többezret a DOS 6.22-be), akkor meg mindek csinálod magadból a helikoptert, hogy nem tudod elképzelni, hogy mi a körökre osztott, meg mi nem? A többi persze hülye hozzá az egész topic-ban. Akármikor írsz, az nem más, mint egy-egy odaszúrás, elolvastam eddig mindet, sok értelme nem volt. Az meg hogy mit gondolsz az én PS fóbiámról, vagy hogy létezik-e, az megint csak a saját suttyóságod/hülyeséged.

Aztán most meg gyere majd ide százszor egymás után az idézgetős wall of text-ekkel, amik arról szólnak, hogy téged ugye nem is érdekel ffs és be is fejezted már másodszor, mert hülyékre nem pazarlod az idődet. Egy vagy a hülyék közül, de azért szólogassál be egyszer-egyszer, úgyis csak magadból csinálod a majmot. Majd ha dumálni jössz és nem beszólogatni, akkor bárki szívesen fog látni, addig meg húzzál a faszba.
44.
44.
Ooorky
#43: Ezt alátámasztom, anno megvettem a Drakensang: The Dark Eye-t aztán kiszoptam már a tutorial-nál.

Pár hónappal később elkezdett idegesíteni a dolog, utánanéztem és kiderült, hogy ez olyan szinten asztali rpg átirata, hogy szabálykönyv nélkül kb. esélytelen.
Szabálykönyv lewarezol, mivel echte német eredetű ezért persze, hogy qva komplikált (főleg az általunk akkor asztal mellett játszott Pathfinder-hez képest), átrágom, új karakter és...

"cakewalk"

Teljesen más mentalitás kellett hozzá, mint egy Oblivionhoz/Two Worlds-höz, de kifejezetten jól játszható volt.

Nem véletlenül nem lett siker Németországon kivül.
43.
43.
#42: Nekem, mint tapasztalt rpg kedvelőnek az a jó egy kvázi fps brawler lövöldében, ami már eleve egy gamepad akciójáték. Minek bele egy fullos szabálykönyv? Csak kevesen tudnánk vele akkor játszani.
42.
42.
SLi
#41: "az utóbbi, akciójáték szerű lesz, mert az a jó."
már akinek...
41.
41.
#38: Azt azért írta valaki, mert a Pillars világában játszódik. Amúgy teljesen felesleges és értelmetlen lenne úgy megcsinálni. Az ilyen akkor a legjobb, ha fejbe vágod és az nagyot sebez, nem pedig úgy hogy dob a gép 2 db 20 oldalú kockával és kirandomolja, hogy mennyi. De amúgy nem arról volt szó az elejétől kezdve, hogy egymás után, sorrendben lehet támadni a résztvevőknek, hanem hogy pl DnD-re hasonlító rendszer lesz-e alatta, vagy skyrim szerű. És ahogy írtam, szerintem az utóbbi, akciójáték szerű lesz, mert az a jó.
40.
40.
#39: Ezért nem kéne beleokoskodni olyanba, amihez nem értesz.
39.
39.
ABorealis27
#36: Az első két mondat is bőven sok volt. Drágább az időm, hogy hülyékre pazaroljam.
Ha nem éred fel ésszel, nem kell erőltetni.
Sajnálom.
38.
38.
Ooorky
Elvesztettem a fonalat, de fogalmam sincs hogyan merülhetett egyáltalán fel, hogy egy fps nézetű arpg körökre osztott lesz.
36.
36.
#32: A körökre osztott harc lényege a körök igen, de ehhez nem kell állni az időnek és egyesével lépkedni. Minden és mindenki mehet real time, de akkor is köröket számol a játék. Odaküldöd a nyilast a dombra, hogy lője az ellent, mondjuk lő 5 másodpercenként és 30-at sebez, akkor 6 dps-t csinál és ha az ellenfél ettől vérzik, akkor az csak a következő körtől lesz számolva és meghatározott körig tart. Akkor is, ha közben szaladgál, vagy falra mészik az ember. Így működik a Dragon Age, és a Pillars is többek között. A Witcher 3 és a Skyrim nem így működik, hanem úgy, ahogy szerintem az Avowed is fog.

És most ezt vagy megérted, vagy nem.
34.
34.
ABorealis27
#33: vágni/kitérni/*jelet* használni.
Korábbi kommentben: *Iratus*: The Lord of the Dead.

Szerkesztés funkció, please!
30.
30.
ABorealis27
#29: "amúgy se játszanék ÚGY vele" Értőn olvasni tudni előny egy ősi kínai mondás szerint.
A megállítható, real-time harcrendszerrel játszottam végig a 2. részt. Ha neked az "szigorúan körökre osztott módon működik", akkor vannak gondok.
Ennyi erővel minden körökre osztott, ahol egy támadásnak vagy akciónak van egy lefutási ideje. Lol.
A Dark Souls is biztos az lenne, ha lenne benne pause és a történeti panel írná, hogy
Támadás-találat 25-ért
Támadás-kivédve
Támadás-megszakítva
Támadás-találat 70-ért
You died

Nézd már meg az akció panelt és mondd, hogy mindenkinek van akciója minden körben:
https://youtu.be/wbnmWfrPTdo
Arról nem is beszélve, hogy egyszerre mozgathatsz több csapattagot, miközben az ellenfél is mozog és akár akciózik a mozgásodtól függően.
De ez neked "szigorúan körökre osztott a háttérben".
Anyám borogass.

Az erőltetett humoroddal (ha ezt annak hívja valaki) amúgy kényszeresen kompenzálsz valamit? Vannak bajok odabent.
29.
29.
#27: Nem értesz hozzá, haver. Próbáld ki a Dargaon Age Origins-t xbox 360-on és meglátod, hogy mi az a real time lejátszódó, de körökre alapozó működés. Ha nem látod real time, hogy mennyi időnként tudsz ütni, akkor egyszerűen nem is az, hogy közöd nincs hozzá, hanem már inkább az, hogy nincs hozzá közöd sem.

Hogy lehetsz akkora kóklerpancser, hogy egy kommentben hirdeted az igazságot és azt is egy vessző után, hogy a kutyád sem játszott vele? De amúgy is egy fasz vagy, csak nincs a fejeden szökőkút, most miért kellett tovább rombolni a renomédat?
28.
28.
ABorealis27
#26: A TP-Link routeremen is tudok open world játékokat játszani, ha megy mellette a porszívó? Olyan copy paste-eket, mint a Persona5R, a TLoU2 és a GoW? Azt mondják azok nagyon hasonlóak. Vannak bennük istenek meg szuperhősök meg begombázott zombik is.
27.
27.
ABorealis27
#22: Szigorúan körökre osztott?? Mindkét PoE real-time harccal operált, a második részbe utólag jött egy alternatív körökre osztott harcrendszer főleg a D:OS2 sikere és az aktuális divat miatt, de az még a megjelenés után egy évvel is béta fázisban működött (amúgy se játszanék úgy vele, nem ) .
26.
26.
Ooorky
#25: Már akkor is szívtam a fogam amikor nekem PS4-re 18k volt az Outer Worlds, Xbox-osok meg megkapták gamepass-ban, azzal, hogy ezentúl Obsidian Xbox exkluzív lesz nálam el is dőlt a next-gen.

Persze van aki jobban szereti a copy paste open world akció játékokat azoknak jó lesz a porszívó hangú router.
19.
19.
Ooorky
#18: Pillars of Eternity
16.
16.
Drraco
#15: Ez tetszene. Például az új (remélhetőleg) készülő Harry Potterben... És ha elrontod a "Wingardium Leviosa" hangsúlyozását, jön Hermione, és kijavít :D
15.
15.
Ooorky
#14: Sztem itt nem kell majd lerajzolni, csak dísz.
Anno toltam vmi indie játékot amiben szó szerint meg kellett tanulni a varázsigéket és varázsláshoz rendesen mondani kellett, az jó pofa lenne egy nagyobb RPG-ben is. :-)
14.
14.
br1Koo
#3: Nekem az Arx Fatalis jutott eszembe ahogy megláttam hogy úgy rajzolja a varázsigét a levegõbe mielõtt használná. Én el tudnék viselni egy különösen gusztustalan világot mint pl. a Dark Soulsé, amiben egy komplex western rpg játszódik.
13.
13.
br1Koo
Na ez érdekesnek tűnik, már nagyon vártam egy komolyabb játékot tõlük. Az Outer Worlds színes lollipop-turmix világa egyenesen taszított, így neki sem álltam.
10.
10.
Formula1fanatic
#6: Pont azt akartam kérdezni, hogy ez valami TES alternatíva? Várós eléggé, ebből még bármi kisülhet :D
8.
8.
Formula1fanatic
#4: Miért ne tudna a TES és a Fallout sorozat is ott volt a legjobbak között. Az online fallout engem nem érdekel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...