Cyberpunk 2077 - így fest Pacifica

  • Írta: gorien
  • 2020. július 28.
  • Képek
Link másolása
A CD Projekt RED folytatja Night City kerületeinek bemutatását, ezúttal az egykori nyaralónegyed került sorra. Két concept art ábrázolja, mivé vált a valamikor sokkal szebb napokat is látott környék, ahová már a rendőrség sem mer bemenni.

Folytatva a Night City-i városnézést, a legújabb megállónk Pacifica. Az egykori nyaralókörzet a maga idejében turisták millióit vonzotta, mára azonban csak árnyéka önmagának – a pusztulásra ítélt árnyéka. Önfeledt vakációzók helyett erőszakot és bandákat találni az utcákon, és ide vette be magát a Voodoo Boys nevű csapat is, akik sikeresen tartják távol a rendőrséget az egykor szebb napokat látott körzettől.

A CD Projekt RED július elején kezdett bele a Cyberpunk 2077-nek otthont adó város bemutatásába. Először kaptunk egy összefoglalót Night Cityről, aztán a csapat Westbrook és Santo Domingo concept artjait mutatta meg. Feltehetően a másik három körzet sem marad ki, így számíthatunk még bejelentkezésre a fejlesztők részéről.

A Cyberpunk 2077 november 19-én debütál PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en, a next-gen konzolokra pedig ingyenesen frissíthetjük majd fel.

5.
5.
JAdam
#3: Igen, de van katalizátor is, ha érdekel. :)
4.
4.
bitbandita
#3: Nem, szerintem azok üvegházak. Night City mellett van egy nagy terület napelemekkel, de azok körkörösen vannak elhelyezve. Ez az lehet ami a napelemes terület mellett van. Itt láthatod: https://i.redd.it/1fvvf8cko4751.jpg
Ezen a játékmenetes videóban pedig láthatod ezt az üvegházas részt, pont lehajtanak oda (elvileg onnan fog elindulni, ha nem 12:51-től láthatod). https://youtu.be/dbDRkaNO8dE?t=771
Aztán persze az is lehet, hogy ez egy teljesen más terület :)
3.
3.
markoci555
Azok ott jobbra napelemek?
2.
2.
Ruvik
Jó lesz ez. Plusz 500 képes galériát nyithatok a játékról a Szépművészetiben a megjelenéséig.
1.
1.
Blueberry
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...