Játékzenei összeállításunk következik

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 29.
  • Hír
Link másolása
Ritka, hogy egy napon három olyan hír is beessen, amelyek a játékok soundtrackjeihez kapcsolódnak, most azonban így történt, mi pedig egy összeállításban tálaljuk őket nektek.

Négyszer annyi zene lesz az NBA 2K21 next-gen verzióiban

Azt már tudjuk, hogy az NBA 2K21 PlayStation 5-re és Xbox Series X-re szánt kiadásáért többet kell fizetnünk, a készítők azonban jó előre megígérték, hogy a next-gen változatok többet is nyújtanak majd. Ennek megfelelően a soundtrackjük is tartalmasabb lesz: míg az alapkiadás 52 dalt vonultat fel, az újgenerációs portok 202-t, a megjelenés után pedig új zenékre számíthatnak a rajongók.

Az alapértelmezett soundtrack egyébként már meghallgatható a Spotifyon keresztül, ha ízelítőre vágynátok, már fent belekóstolhattok. Érdekesség, hogy az előadók között Dame D.O.L.L.A.-t, vagyis Damian Lillard kosárlabdázót is megtaláljuk két számmal, aki egyébként az alapkiadás borítóján is ott feszít majd.

Harminchét új nótával érkezik a Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2

Habár az első két Tony Hawk-játék zenei aláfestése több mint 30 dalt tartalmazott, ezek közül jogi okokból csak 18-at sikerült átmenteniük a készítőknek a szeptember 4-én PC-re, PS4-re és Xbox One-ra megjelenő felújított változatokba.

A készítők tegnap bejelentették, hogy a már megerősített nóták mellé 37 újat is kapunk: az előadók listáját alább találjátok meg, a soundtrackbe pedig fent hallgathattok bele.

Új számokkal készülnek:

  • A Tribe Called Quest
  • A. Swayze & the Ghosts
  • Alex Lahey
  • All Talk
  • American Nightmare
  • Backchat
  • Baker Boy
  • Billy Talent
  • Black Prez ft. Kid Something
  • CHAII
  • Charlie Brown Jr.
  • Cherry Kola
  • Chick Norris
  • Craig Craig ft. Icy Black
  • Crush Effect ft. KARRA
  • Destroy Boys
  • DZ Deathrays
  • FIDLAR
  • JunkBunny
  • Less Than Jake
  • Machine Gun Kelly
  • Merkules
  • MxPx
  • Pkew Pkew Pkew
  • Reel Big Fish
  • Rough Francis
  • Screaming Females
  • Skepta
  • Spilt Milk
  • Strung Out
  • Sublime
  • Super Best Frens Club
  • The Ataris
  • Token
  • Tyrone Briggs
  • Viagra Boys
  • Zebrahead


A visszatérő dalokat pedig ők szállítják:

  • Anthrax
  • Bad Religion
  • Consumed
  • Dead Kennedys
  • Dub Pistols
  • Even Rude
  • Fu Manchu
  • Goldfinger
  • Lagwagon
  • Millencolin
  • Naughty by Nature
  • Papa Roach
  • Powerman 5000
  • Primus
  • Rage Against the Machine
  • Speedealer
  • Styles of Beyond
  • Suicidal Tendencies
  • Suicide Machines
  • Swingin’ Utters
  • The Ernies
  • The Vandals


Már meghallgatható a Halo Infinite első betétdala

Végül a Halo Infinite is hallatott magáról, a 343 Industries az új rész OST-jének első dalát, a Set a Fire in Your Heart című szerzeményt tette közzé - talán ismerős lesz, hiszen ez szólt a múlt heti gameplay bemutató alatt is. A zeneszerző egyébként nem más, mint az Ori-játékok zenei aláfestését is jegyző Gareth Coker, aki Curtis Schweitzer oldalán szállít majd muzsikát az új Halóba.

1.
1.
Red-E-Kamp Van
THPS be beletettek jónéhány "klasszikust " .

Nőttem, változtam, már bántja a fülemet sokminden, amit akkor hallgattam.
A kosaras zenék szót sem érdemelnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...