Steamre is elérhető lesz a Microsoft Flight Simulator

Eleinte úgy volt, hogy nem lesz elérhető a Steam áruházában a Microsoft Flight Simulator, de úgy tűnik, miután látták a redmondiak, hogy milyen jól fogynak a játékaik a Valve platformján, meggondolták magukat.
  • Írta: Baloo

Kommentek

#15
Na összejöttek megint a szakértők :D Besz@rok rajtatok
#14
#13: Szak kiadós könyv az, nekik voltak igen jó könyveik. Nem tudom, hogy még leteznek-e.
Pont vírusvedelemből írtam a diplomamunkám, 15 éve.
De persze, a warezban halmozottan benne van a rizikó h bekap valami kártékony dolgot az ember.
#13
#12: Mára már eléggé elavult, de elég jó olvasmány a témáról Szőr Péter: A vírusvédelem művészete.

Semmi sincs ingyen.
Főleg egy jó programozó munkája aki a világ legjobb védelmeit feltöri.

Nem warezolok vagy 6 éve, ezért már csak homályosan emlékszem, hogy anno volt egy "neves" csapat akiket kerülni kellett, mint a tüzet, mert ontották magukból a trójait.
#12
#11: Én rendszeresen warezolok és soha semmi problémám nem volt még. Legalábbis az elmúlt 10 évben biztosan nem. Kell egy jó antivírus program és kis szakértelem.
A warezról pedig: ha a munkahelyen a munkáltató találna valakit, aki ingyen elvégezé a munkát, akkor biztosan nem azt a munkavállalót alkalmazná, aki fizetést kér cserébe.
Én sem fizetek azért, amit ingyen megkapok.
#11
#10: Warezolók szeretik elfelejteni, hogy semmi sincs ingyen, ha mákjuk van a crack-elt exe csak egy miner bot-ot futtat míg fut a program, ha nincs pár napon belül beáll a rendszer.

Ez jó mert mióta warez létezik ilyen sosem volt a trilliárd torrentető között egyse írta hogy hé ez egy miner...mivel ennek nyoma lenne..
Már már nem divat a warez de a hülyeség terjesztése látom az.

Szívesen várom az elmúlt 20 év azon warez release neveit aki "NÉV" az iparban és minert tolta a crack exébe....
#10
#5: Azt se felejtsük el, hogy jópár aktivátor a beinjektált kódba juttatott egy virtualizált háttérrendszert aminek hála a vírusok a háttérben békésen futhattak függetlenül attól mennyire tartották tisztán az alaprendszert.
Warezolók szeretik elfelejteni, hogy semmi sincs ingyen, ha mákjuk van a crack-elt exe csak egy miner bot-ot futtat míg fut a program, ha nincs pár napon belül beáll a rendszer.
#9
#5: Ugyanez, pár éve nekem is elegem lett a crackelt nem frissülő Windowsból, meg most a post covid világban a homeofficeok miatt szerintem extran indokolt a jogtiszta oprendszer
#8
#7: Online jatekhoz ugyis kell, vagy valami online funkciohoz ha nem is multi, kar ennyire fosni, ne add meg a bank pin kodod meg a cimed meg ne toltsd fel az osszes gyereked kepet aztan ennyi...
#7
#3: Helyi fiókot használok, az online fiókot nem szeretem, nem tartom biztonságosnak. Semmi köze ennek az eredetiséghez.
#6
#1: Az új már jönni fog rá. MS látja hogy pc-n steam az isten hülyék lennének mellőzni..
#5
#4: Jópár éve én sem szenvedek ilyen crack-ekkel. Asszonynak új gépe lett és nem aktiválódott a win, mert OEM volt, még az ingyen osztós időkből. Mondtam is neki, akkor most vagy te, vagy én veszek egyet, de én nem bohóckodok már aktivátorokkal. Akkor is vettünk (vett) egy 2000 Ft-os Pro-t és az így örök.

Én azt mondom mindenkinek, hogy vegye meg a Windows-t. 1000-3000 Ft-os tétel és nem kell aggódni, hogy lopott. Kémsztáron is lépten nyomon tele van ilyen 1 darab 3000 Ft alatt, 3 darab 6000 alatt ajánlatokkal és 100% eredeti, meg magyar oldalak, ahol magyar számlát kapsz róla.
#4
#3: Anno 4000ft-ért vettem 5 kulcsot, mai napig élnek.
#3
#2: Nem bírtál megvenni egy 3000 ft-os Win 10-et? A Windowsba eleve be vagy jelentkezve, nem kell semmi extrát csinalni.
#2
Na ez egy jó hír. Nem akartam emiatt az egy játék miatt windows store-t, meg fiók-bejelentkezéseket.
#1
Egy Steam-es Forzát nagyon adnék!