A PS4-játékokra fókuszál a következő State of Play

  • Írta: Baloo
  • 2020. augusztus 3.
  • Rendezvény
Link másolása
Még ezen a héten újabb State of Play-adással jelentkezik a Sony, aminek az érdekessége az, hogy ezúttal nem a következő generációs konzolon, hanem a PlayStation 4-en lesz a nagyobb hangsúly.

Korábban már elhintette a Sony, hogy idén újabb PlayStation 5-ös játékok kerülnek bejelentésre, azonban most nagyon úgy néz ki, hogy erre nem a következő State of Play-előadáson fog sor kerülni.

Egy rövid Twitter-bejegyzésből ugyanis kiderül, hogy az augusztus 6-án, vagyis csütörtökön, este 10 órakor vetítésre kerülő műsorban ezúttal a PlayStation 4-re és PlayStation VR-ra (is) érkező játékokon lesz a fókusz. Persze kapunk némi helyzetjelentést pár PS5-ös third-party és indie játék kapcsán, de nagy leleplezésekkel ne számoljunk - írja a Sony.

Kompatibilisek lesznek a PS4 kiegészítői az új konzollal?

Ezenkívül - mintegy ráhangolásként - megosztották velünk, hogy melyik PS4-es kiegészítők lesznek kompatibilisek az új konzollal.

Ezek alapján nem kell lemondanunk a PS4-hez licencelt autókormányokról és botkormányokról, ezenkívül pedig a Platinum és Gold vezeték nélküli fejhallgatók, és minden más, jackcsatlakozót vagy USB-portot használó füles is működni fog a PS5-tel.

Szerencsére a PlayStaton Move kontrollereinket sem kell kukáznunk, hiszen ezek is használhatóak lesznek a PlayStation 5-ön futtatott VR-játékokhoz. Jó hír, hogy a PS4-es PlayStation Camera is kompatibilis lesz az új konzollal, de szükségünk lesz hozzá egy extra átalakítóra, amit az ígéretek szerint ingyen megkapunk majd.

Talán a legfontosabb azonban, hogy a DualShock 4 kontrollereinket sem kell kihajítanunk az ablakon, mivel azok is működni fognak az új géppel - igaz, itt van némi csavar a dologban. A PS4-es irányítókkal csak a visszafelé kompatibilitásban futtatott PS4-játékokkal játszhatunk a PlayStation 5-ön.

A japánok ezt a korlátozást a DualSense drasztikus újításaival indokolják, mondván, hogy az új címek csak így tudják rendesen kihasználni a vadonatúj kontroller extra funkcióit.

Update! A kontrolleres hír kapcsán a Microsoft lecsapta a labdát, és igyekezett leszögezni, hogy az Xbox Series X természetesen az Xbox One összes irányítójával kompatibilis lesz.

26.
26.
Dasen
#15: Szépen leírtad a lényeget, én sem akarok még váltani és érdekeknek a ps4-es játékok (is).
Ugyanakkor aktív 3ds-es vagyok és az eshop-ot teljesen elhanyagolták.
25.
25.
Zuzmo
#20: Az egy olyan játék, amit még a slimhez is adtak bundle-ben.
20.
20.
xSHx
#17: Hu ha. Volt 1db cím amivel tényleg elbánt. Azta... (ami sztem jól sikerült de mégsem volt egy nagy közönség kedvenc) A készítői nem tudtak továbblépni és fejlődni mert a kövi game ük sem lett valami nagy durranás. Sponzorál a sony de nem mind1, h mit.
19.
19.
#18: Ez mindig is jó taktika volt az Imperium Galagtica 1-2 -ben.
18.
18.
delphijos
#8: Azért tényleg vicces ilyet leírni, amikor az MS hozta be konzolra a fizetős multit, és most hogy felröppent a pletyka hogy lehet hogy SX-en nem lesz, ők lettek az istenek :) Mint egy kormány aki adót emel, és utána ők a királyok amikor visszaviszik az eretei szintre.
17.
17.
Zuzmo
#15: Erre térjünk vissza majd 2021-ben, hogy mennyire törődnek a PS4-gyel. Driveclub...
15.
15.
Yanez
#14: Csak megmutatják, hogy azokkal is törődnek, akik még nem készülnek váltani. A Nintendo tanulhatna tőlük ilyen téren. Meg aztán egy ilyen bemutatónak is bőven van helye a képernyőn, és ne aggódj, ez nem tesz keresztbe a PS5-ös bemutatóknak. Ez egy másik asztal a többi vendégnek, hiszen ebben az étteremben van hely dögivel.
14.
14.
Bluverkill
Szerintem nem a legjobb dolog PS4-es játékokat mutatni főleg az után hogy már a Next-gen hypeot elkezdte a Sony. Szerintem ez a show jó lett volna a PS5-ös show előtt. Így olyan mint ha meg akarna szabadulni a Sony a raktáron maradt PS4-ektől. Szerintem azért is értelmetlen mert nagy bejelentések nagyon nem lesznek szóval ezekre egy Show-t felhúzni nem a legjobb dolog. Illetve a másik dolog amit nem értek hogy Júniusi eventen elvileg olyan játékokat mutatak amikből van már valami Gameplay. Szóval most hazudtak? Illetve most akkor reales dateket fogunk kapni? Mi értelme ennek? Nem egyszerűbb kirakni twittere. Szerintem ez a show-t a Sony csak úgy össze dobta hogy legyen mit mutatni, de ne kelljen ellőni a nagy ágyúkat.
8.
8.
#6: Nekem az sem lenne baj, ha a Sony az ipart hanyagolná már. Ha nem lenne az Xbox brand, már napidíjat kellene fizetnetek a játékokért.
6.
6.
Marcus88
#3: Érdekes,ha a sony hanyagolná a mostani gent,akkor meg az a baj!
Majd lesz pár hét múlva másik show ahol a ps5 lesz a középpontban!
Nem kell rinyálni,messze még november közepe!
4.
4.
#3: Lemaradt, hogy PC-s ként értelmetlennek tartom ezt a "melyik generációs játék" mizériát.
1.
1.
Miért nem PS2-es játékokat mutogatnak? Vagy PS1?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...