Megrohamozták a játékosok a Fall Guys szervereit

A Fall Guys: Ultimate Knockout mindig is egy jópofa partijátéknak tűnt, viszont még a fejlesztők sem számítottak olyan játékosrohamra, amivel az első napon szembesültek. Mattot is kaptak a szerverek.

A Fall Guys: Ultimate Knockout egy vicces, battle royale-szerű partijáték, ahol ügyességi feladatokon áll vagy bukik a túlélésünk. A Mediatonic fejlesztése tegnap jelent meg PC-re és PS4-re, a konzolosok ráadásul egy PlayStation Plus-előfizetés társaságában ingyenesen is hozzáférhettek a címhez.

Habár a Rocket League a példa rá, hogy egy efféle akció mennyire jót tehet egy játék pályafutásának, a fejlesztők sem számoltak olyan játékosrohammal, mint amivel végül szembesültek a tegnapi nap folyamán. Egy tweetjük szerint az első 24 órában 1,5 millió játékos próbálta ki a Fall Guyst, és valószínűleg lehetett volna magasabb is ez a szám, ha az első órákban nem feküdnek ki a szerverek.

A játék alatt futó vasak ugyanis annak rendje és módja szerint mattot kaptak a kezdeti roham után, amikor is több mint 120 ezer játékos csatlakozott be egyszerre. Akinek sikerült bejelentkeznie a programba, még nem örülhetett, hiszen ilyen körülmények között a matchmaking is problémás volt, és a játékvégi jutalmak is el-elmaradoztak.

A fejlesztőknek ezért először kényszerszünetet kellett tartaniuk, majd ideiglenesen letiltották az új PS4-es accountok regisztrációjának opcióját, amit a játékosok egy része review bombinggal jutalmazott. A srácok azóta folyamatosan dolgoznak a háttérben, készül az első patch, és az elmondásuk szerint elsődleges fontosságú a szerverek stabilitása.

Eközben a Fall Guys a Twitch legnézettebb játéka, közel 100 ezerrel több nézője van jelen pillanatban, mint a Call of Duty: Warzone-nak. Ti kipróbáltátok?

5 komment - szólj hozzá!