HWSW: Íme, a Samsung Galaxy Note20-széria

  • Írta: fojesz
  • 2020. augusztus 7.
  • Hardver
Link másolása
Bár a Note20 és Note20 Ultra modellek is a prémium kategóriára lőnek, akadnak jelentős különbségek a két okostelefon között - nagytestvérünk, a HWSW részletesen bemutatja mindkét készüléket.

A szokott menetrend szerint megérkeztek a Samsung Galaxy Note-sorozatának legújabb modelljei: a telefonokból a várakozásoknak megfelelően két méret látott napvilágot, azonban míg eddig a cég azonos generációs Note-szériába tartozó, különböző méretű csúcstelefonjai képátlójuktól eltekintve csak kisebb különbségeket vonultattak fel, idén jóval látványosabban nyílik ki az olló a Galaxy Note20 és Note20 Ultra névre keresztelt telefonok között. Az új Note-ok mellett a Samsung legújabb hajtogatható csúcsmodelljét is felvillantotta.

Már dizájn terén is jól láthatók a különbségek a két Note között, míg a Note20 lekerekített sarkokat és sík kijelzőt kapott, addig az Ultra variáns megjelenése jóval szögletesebb, kijelzője szélei pedig az ismert ívekbe hajlanak. Az előlapi kamerát mindkét esetben a felül, a panel közepébe ütötte a gyártó, az eszközök hátlapján pedig téglalap alakú kamerablokkban figyel három-három méretes lencse. Mindkét ház IP68-as védettségi besorolást kapott, így a kádba ejtéstől nem kell különösebben tartani.

Ez még csak a bevezető természetesen, a teljes cikkért irány a HWSW!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...