Időlegesen Epic-exkluzív a Hitman 3

  • Írta: szlav
  • 2020. augusztus 20.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy hangulatos új előzetessel és egy megosztó hírrel jelentkezett az IO Interactive következő Hitman-játéka. Megtudhattuk, hogy a 47-es ügynök Angliába utazik, illetve azt is, hogy PC-n csakis az Epic Games Store árulja majd a repjegyet.

Titokzatos haláleset történt a Thornbridge kastélyban, a nemes családnak pedig egy eszes nyomozóra lesz szüksége ahhoz, hogy felgöngyölítsék az ügyet. A ma bemutatott Hitman 3-misszió szinte megszólalásig hasonlít a Knives Out című filmhez, mi pedig alig várjuk már, hogy detektívnek öltözve kicsit kibővítsük az elhalálozottak listáját.

Az új kedvcsinálóval azonban érkezett egy olyan hír is, aminek nem mindenki fog örülni. Az IO Interactive bejelentette, hogy a Hitman 3 PC-s változata eleinte kizárólag az Epic Games Store felületén lesz megvásárolható, így Steamen és más online áruházakban csak határozatlan idő után tűnik majd fel a bérgyilkos új kalandja.

Jó hír viszont, hogy az Epic a megszokott ütőkártyájával megkönnyítette az átállást: a 2016-os Hitmant augusztus 27-től szeptember 3-ig ingyenesen letölthetjük majd, és ahogy az lenni szokott, örökre meg is tarthatjuk azt.

A Hitman 3 2021 januárjában érkezik PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, valamint Xbox One-ra és Series X-re.

24.
24.
joeperry
Fura, hogy egy ilyen Sherlock Holmes stílusú sztorira építik fel az előzetest. Egy küldetésnek persze oké (a 3-ban is volt ilyen), de mintha azt sugallnák, hogy az egész játék erről szól majd. Na, az érdekes lenne.
21.
21.
Ooorky
#19: GoG, fujj, undorító az is, még steam trading card se esik a bundle-s játékokból.
19.
19.
Geribácsi
#: Nem kell.
Tedd fel a GoG Galaxy-t és egy helyen van az összes játékod. (steam, epic, uplay, origin, xbox, ps stb )
Ez tényleg a legviccesebb hiszti, most tök mind1 hogy valaki steam vagy epic hívő.
Vegyük már észre hogy a verseny nekünk jó.
15.
15.
#: Tehat te csak Epicet hasznalsz, aha, persze ;-)
9.
9.
Ooorky
#8: Majd bundle-ban megveszem.
8.
8.
Extol
Szerintem túléljük a Steam-es késést, én biztosan.
1.
1.
GAMEROD
Nem valami logikus, ha az embernek Steam-en van meg az 1-2 része, hogy a trilógia befejező részét pont Epic-en vegye meg. Főleg úgy, hogy egymásba olvad a játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...