DiRT 5 - saját pályákat is készíthetünk

  • Írta: gorien
  • 2020. augusztus 28.
  • Videó
Link másolása
A DiRT-sorozat legújabb tagja nem áll meg az autóversenyeknél. A most bemutatott Playgrounds játékmód célja, hogy a legőrültebb, legtrükkösebb pályákat hozzuk létre, amiket aztán megmutathatunk a játékosközösségnek is.

A DiRT 5-ben többféle játékmód áll majd rendelkezésünkre, kezdve a feltörekvő versenyző sztoriját elmesélő karriermódtól az osztott képernyős multiplayerig. Az újfajta játékmódok közé tartozik a Playgrounds, amelyben saját pályákat készíthetünk, és amelyet most előzetesen mutattak be.

A Playgroundsban háromféle kihíváshoz készíthetünk pályákat: ezek a Gymkhana, a Smash Attack és a Gate Crasher. A Gate Crasher a hagyományos versenyélmény, ahol a kijelölt kapukon kell átmenned a lehető leggyorsabb idő alatt. A Gymkhana a különféle ugratásokról és trükkökről szól, míg a Smash Attack a zúzásról.

A DiRT 5 október 16-án PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg. A tervek szerint idén a next-gen konzolokon is tiszteletét teszi, 2021-ben pedig Stadián is játszható lesz.

4.
4.
Zuzmo
#3: Logikus volt ketté szedni a sorozatot, a sima Dirt részek mennek a Forza Horizon, Crew meg hasonlók ligájában, a Dirt Rally sorozat ellenfele a WRC, V Rally, és még mondjuk Project Cars 2,de abban csak rally cross van.
3.
3.
Őrnagy
#2: Persze, arcade volt, de ez még inkább az, mondjuk a 4-hez képest. De ne kezdjünk arról vitát, mi a sim meg az arcade :D
2.
2.
crytek
#1: A számozott Dirt és korábban az összes colin világ életében arcade volt... Aki simes annak ott a Dirt Rally sorozat..
1.
1.
Őrnagy
Úgy látom, a Dirt sorozat egyre inkább az arcade felé tolódik.
Igazából nekem ez nem probléma, csak nem értem, hogy miért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...