Pár szóban a Series S visszafelé kompatibilitásáról

  • Írta: Baloo
  • 2020. szeptember 12.
  • Videó
Link másolása
A Digital Foundry csapatának hála sikerült végre tiszta vizet öntenünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy miként is fogja majd futtatni az Xbox Series S az előző generációs xboxos játékokat.

A Microsoft annak ellenére, hogy két következő generációs konzolt is bemutatott, a visszafelé kompatibilitást mind a két masinára elhozza majd a játékosoknak. Azonban már korábban is voltak találgatások a Digital Foundry részéről azzal kapcsolatban, hogy elképzelhető, az Xbox Series S nem fogja tudni alkalmazni a régebbi címeken az Xbox One X-es bővítéseket - mint például a 4K-s felbontást -, köszönhetően a kevesebb rendszermemóriájának.

A Microsoft nemrég megerősítette ezt a pletykát, ugyanis kiderült, hogy az Xbox Series S az Xbox One S-játékokat fogja alapértelmezettnek venni, amikor a visszafelé kompatibilitásról lesz szó. Ez nem jelenti azt, hogy a Series S ne alkalmazná a saját előnyeit a régebbi játékokban, csak a 4K helyett inkább fejlettebb textúraszűrésre, magasabb és konzisztensebb framerate-re, valamint gyorsabb töltési időkre és "auto HDR-re" számíthatunk.

Az Xbox Series S képességeiről ebben a cikkben számoltunk be bővebben, de az már most jól látható, hogy a Microsoft bőségesen biztosított összehasonításra alkalmas videókontentet a Digital Foundry csatornájának a jövőre nézve.

15.
15.
Nekem a kedvencem a sutolap poen, mar egy hete 100ezer helyen rohogtek rajta, majd felnezek gamekapocsra erre egy tegnapi komment tuti sutolap haha...uhh ez a szinvonal ;-)
11.
11.
Yanez
#10: :D

kamegecam: Az a játék egyelőre nem érdekel, de semmit sem írok le előre.
10.
10.
godach
Milyen dúrva amúgy, hogy a boxnak nem kell uncharted meg exkluzivitás ahhoz, hogy még az only ps-es srácok is ide jöjjenek beszélgetni.... xD elég egy filléres gamepass meg egyebek. Lol.
Jókat mosolygok ilyenkor.
9.
9.
kamgecam
#8: Ezt láttad Yanez? :)

https://youtu.be/kpxauM2ND-o

Eddig egyáltalán nem fogott meg de ez az új Godfall gameplay trailer most nagyon adja. Ez már gondolom az újabb build mert a színek sokkal élénkebbek, a játékmenet és a harc pedig sokkal kiforrottabb. Feel the flow? :D
8.
8.
Yanez
#4: Made my day! Ezen most jött mosolyogtam. :)
4.
4.
cobrausa24
Szerintem jó hangulat volt a Microsoft-nál és lehet, hogy eredetileg az Xbox-nak valami talpat akartak készíteni a fekete doboz alján lévő koronghoz, aztán mondták, hogy:
- Srácok! Figyeljetek már! Itt van ez a fekete Xbox Series X. Nem kéne alá valami tartó?
- Hát jó. Valami eltérő, mondjuk fehér színű talp jó lesz hozzá?
- Jó lesz szerintem, úgyis flat design. De olyan könnyűnek tűnik az alja, olyan instabil. Ne tegyünk bele valamit?
- Jól van. Tegyünk bele, mondjuk hardverelemeket súlynak. Jobb most így?
- Igen, stabilabb. Emberek! Nem próbáljuk meg ezt a talpat eladni külön eszközként?
- Jó ötlet, hagy nőjön a GDP. De nevezzük akkor el ezt is Xbox Series-nek, hogy érezzék, hogy valami köze van az Xbox Series X konzolhoz, csak legyen, mondjuk S.

Valami ilyesmit bírok elképzelni, mert konkrétan az égvilágon semmi értelmét nem látom ennek a gyenge fehérdobozos masinának, csak jól pazaroljuk az erőforrásokat már egyébként is gyenge, elavult hardverre (olcsóbb, értem, de akkor is mi értelme).
2.
2.
NECROSMOKE
Akár egy sütőlap XD
Egyre rusnyább dizájn születik :D
1.
1.
semike
Mi a f@sz az a xbox one s játék?
:)))))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...