Frissítve: A Microsoft újra megvette volna a Bungie-t

  • Írta: fojesz
  • 2020. szeptember 14.
  • Pletyka
Link másolása
Több forrás is megerősítette azt a pletykát, miszerint a Microsoft újra felvásárolta volna a Bungie-t. A felek végül nem tudtak megegyezni, mert a fejlesztőcég nem adta olcsón magát.

Először Jeff Grubb beszélt róla a GamesBeat podcastjében, de az Eurogamer is megerősítette, hogy a Microsoft újra felvásárolta volna a Bungie-t. A hírek szerint a Bungie keresett befektetőket a különféle projektjeihez és a csapat fenntartásához, azonban a két fél végül nem tudott megállapodni, mert nem jutottak egyezségre a vételárat illetően.

A Bungie-t még 2000-ben vásárolta fel a Microsoft, neki köszönhető, hogy a Halo a redmondiak első számú játéksorozata. A fejlesztők végül 2007-ben függetlenedtek a cégtől, az utolsó Halójuk pedig a Halo Reach volt: utána a Microsoft által házon belül gründolt 343 Industries vette át a munkálatokat, a Bungie pedig összeállt az Activisionnel, hogy tető alá hozzák a Destinyt.

Ezt a sztorit is ismerjük már: a csapat végül szakított a kiadóval, most pedig egyedül terelgetik a multiplayer-orientált lövöldét; nemrég három évre köteleződtek el a Destiny 2 mellett, amit részben a kínai NetEase 100 millió dollárjából finanszíroztak. A Bungie tehát jelen formájában teljesen független stúdió, és a Destiny jogai felett önállóan rendelkezik.

Update! A Bungie cáfolta a híreket, bár nem túl egyértelmű módon: ahogy az Eurogamer is felhívja rá a figyelmet, egy elég konkrét hírösszefoglaló tweetre válaszolt a vezérigazgatójuk mindössze annyit, hogy "ez nem igaz". Ebből nem derült ki, a teljes pletyka, vagy csak annak bizonyos részei megalapozatlanok.

7.
7.
crytek
Cserébe megvették a Bethesda-t :)

https://twitter.com/XboxP3/status/1308028751796551680

- Xbox Game Pass has reached a new milestone of over 15 million subscribers
- Microsoft will grow from 15 to 23 creative studio teams and will be adding Bethesda's iconic franchises to Xbox Game Pass
- Future games (Starfield) will launch into Game Pass on day 1
6.
6.
Aanash
Lehet jobban jártak volna Bungièk.
Nem olyan nagy durranás a Destiny hogy arcoskodhassanak, főleg a semmit èrő season passsokkal.
Tudtommal nincs más cím a tarsolyukban.
2020-ban ilyen semmilyen játèkkal akarnak èletben maradni.
1.
1.
Cimbye
Hamis. Pete Parsons, a Bungie feje már cáfolta.
https://twitter.com/pparsons/status/1305528354318163968
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...