Tenet - nem teljesít jól az Egyesült Államokban

  • Írta: Baloo
  • 2020. szeptember 15.
  • Cooltúra
Link másolása
Igaz, ennek az okát nem nehéz kitalálni, hiszen hiába Christopher Nolan filmje az idei év egyik legnagyobb blockbustere, az Egyesült Államokban továbbra is sok mozi zárva tart a járvány miatt.

Nem úgy teljesít az Egyesült Államokban a Tenet, mint ahogyan azt várták tőle - a Variety értesülései szerint mindössze 6,7 milliós bevételt termelt a film a premiert követő második hétvége alatt. A Warner Bros. szerint ez nagyjából 29 százalékos visszaesést jelent a nyitóhétvégéhez képest.

Világszinten egyébként 207 millió dollár környékén jár a film, ami - figyelembe véve a 200 milliós forgatási költséget - nem túl biztató. Nem nehéz kitalálni, hogy a számok azért is állnak ilyen rosszul, mert az Egyesült Államokban, bár egyes mozik már nyitva vannak, a népes és ezáltal nagy bevételeket generáló városokban, mint például New Yorkban vagy Los Angelesben továbbra is érvényes a karanténrendelet a vetítőtermekre.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a stúdió elhalasztotta a Wonder Woman 1984 premierjét.

10.
10.
n_csacsi
Haverral elmentünk, 4en ültünk a moziba! Tök jó érzés volt, hogy nem hallottál csámcsogásokat melletted/előtted/mögötted!

A film maga érdekes volt, nekem nagyon tetszett és tisztán érthető volt, hogy miről szól! Néha kell ilyen film is, nem lehet minden film csak látványorgia!
Nem szimplán egy Bond-szerű kém film volt és pont ez tetszett benne! Humort is tartalmazott, de inkább intellektuális szinten. A színészek alakításai pedig szerint nagyon ott voltak.
9.
9.
hedzsooo
Kb. a Top Gun 2 amit érdemes idén megnézni majd moziban, az tényleg a látványról fog szólni a felhők felett/között/alatt, erről ennyit.
8.
8.
Kisjack241
#7 ugyanígy vagyok vele! Még egyszer szeretném megnézni IMAX-ben.
7.
7.
Zisten
Ők kihozták, de a mozik üresek még.
Nem hiába halasztanak minden filmet.
Ők bevállalták. Én is ezért nem halogattam és néztem meg premierkor, mert nem tudtam meddig lesz még nyitva mozi.
Baromira tetszett. Azonnal újra akartam nézni.

(Az a vicces, hogy szinte minden film bemutatóját eltolták, így a 2021es Oscaron lassan csak a Tenet indulhat egyedüliként.
6.
6.
semike
Kalifornia lángokban, a fél ország romokban és tüntetések, aztán itt a kovidgenyó is....
Nem biztos, hogy a nagyérdemű, épp moziba készül.....
5.
5.
kryszisz
#4: Én azért elmentem, és voilá, még mindig élek.

#3: Még Nolani mércével is sok volt a plot hole ez tény, de azért messze nem volt érthetetlen a film, egy Mr. Nobody, Forrás, vagy Anyám! azért sokkal jobban megdolgoztatja az agyat. A látvány miatt pedig bőven megérte a nagyvászon.
4.
4.
Slik
hulyebb idopontban ki sem adhattak volna
nyilvan senki nem megy a moziba mikor egymas mellett elmenni felnek egyesek
2.
2.
hedzsooo
#1: *Simán meglehetne oldani, pl. olyan módon is, hogy pl. amíg a mozikban fut 1 film, addig nem lehet megvenni online, csak kölcsönözni lehetne mozijegy áron....

Ez nem tudom mennyire lenne jó, csak 1 hirtelen ötlet volt példának...
Igazából valamennyivel olcsóbb is lehetne persze online, hiszen olyankor az árban nem kellene hogy legyen a mozik üzemeltetési költségei, beleértve a mozi alkalmazottak bérét, számlákat, stb.... De szerintem még sokan így is befizetnének online 1-1 mozifilmre, ha egy várva várt címről, filmről van szó,, meg a streamelés minősége korrekt, stabil és minimum Full HD
1.
1.
hedzsooo
Adják ki őket online is már az első napon, Google Play-en/YouTube-on, vagy akár Amazonon is... Egyébként is már 2020 van, nem az 1900-as évek eleje, hogy moziba kelljen menni mozgóképért, ennyi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...