Mégis elkészülhet a második Warcraft-film?

  • Írta: szlav
  • 2020. szeptember 23.
  • Cooltúra
Link másolása
A 2016-ban bemutatott Warcraft: A kezdetek anyagi szempontból megbukott a nyugati piacon, de Ázsiában, legfőképp Kínában, komoly sikereket aratott. Most ismét felröppent a pletyka, miszerint a Legendary Pictures már készíti a folytatást.

A Warcraft-film 439 millió dollárt hozott a konyhára, amely nem kevés összeg annak tekintetében, hogy a forgatási büdzsé összesen 160 millióba került, a jegyzőkönyv azonban így is mínuszban záródott, hiszen a marketingköltségekkel és a mozik jussával 450 millió dollárra lett volna szükség ahhoz, hogy a produkció visszahozza a teljes költségvetését.

Ezzel el is könyvelhettük, hogy az emberek és orkok első háborúját bemutató film nem kap folytatást, most azonban úgy tűnik, változhat a helyzet. Habár az átlagos nyugati nézőközönség és a legtöbb kritikus szemében megbukott a film, a Warcraft-rajongók és az ázsiai nézők pozitívan fogadták Duncan Jones alkotását, a legfrissebb pletykák szerint pedig ezt a réteget megcélozva mégis elkészülhet a rendező által korábban már megálmodott második rész, a Legendary Pictures pedig neki is állt a munkálatoknak.

Az egyelőre nem megerősített hírt a MovieWeb hozta le, akik a cikkben szintén kiemelik a kínai filmpiac óriási jelentőségét. Érdemes hozzátenni, hogy a cikket a Warcraft-univerzum atyja, Chris Metzen is megosztotta, aki komoly konzultációs szerepet vállalt az első mozifilm forgatásakor is.

21.
21.
Scal
Szerintem elfelejted hogy ohadt sokat hozott nekik a DVD, Blu-ray eladás, és a TV vetítési jogok értékesítése. Igazából ezek miatt ma már tényleg csak az ótvar filmek buknak meg. Hát megveszed 500-ért a turkálósból a DVD-t és kapsz egy hónapot ingyen a WoWban :D
20.
20.
kanguru
Oszinten johetne egy uj Warcraft film minden kieggel.
18.
18.
user101
Ez annyira szar volt, hogy inkább meg sem néztem ! :)
16.
16.
BrockSamson
Szamomra az elso film volt, amiben konkretan hitelesebbek voltak az animalt karakterek, mint az elo szereplok.
15.
15.
Josi21
Így utólag vissza gondolva nagy barom voltam, igaz akkoriban ennyi játék idő is kevésnek bizonyult. Viszont a gyerekeim velem nőttek fel ők is wowoztak. :D
14.
14.
Ooorky
#13: Az nem gyenge.
Nekem a csúcs napi 3-4 óra World of Tanks volt fősuli mellett ~1,5 évig.
13.
13.
Josi21
#12: Felnőtt fejjel szoktam rá (35) váló ok miatt hagytam abba (45)... Függővé tett, meló után napi min 10-12h játék, 10 évig ! xD Film nekem tetszett, bár elfogult vagyok. ;)
12.
12.
Ooorky
#11: Pont a szereplői tettek hozzá 0-át, pl. Travis Fimmel alakítása a filmben és a Vikingekben ég és föld...
Ők csak a csekkért szerződtek, senki se vett komolyan egy buta játékfilmet.
11.
11.
hedzsooo
#4: ...Vagy inkább csak nem neked való film volt egyáltalán, ennyi. :-)))

Azt mondani rá meg hogy 0 kb. ugyanannyira erős, mintha rád mondaná valaki.
Se a készítői, sem a szereplői nem tettek le vele nullát, távolról sem.
10.
10.
zsocc-nrg
Remélem tényleg igaz a hír és folytatják. Nekem tetszett a film, teljesen rendben volt és nagyon sajnáltam hogy ilyen cliffhanger után végül elkaszálták a folytatásokat
8.
8.
CitromH
Az a félork romantikus szál ne lett volna... Minden más szempontból jó lett a film szerintem is.
7.
7.
zsocwargear
Tipikus példája volt a játékokra épülő filmeknek, komolyan vártam, hogy a stáblista alatt előbukkanjon a drága Uwe Boll neve. A színészi játék élvezhetetlen volt, az animációk pedig meg sem ütötték a blizzard színvonalat. Kínszenvdés volt az egész.
6.
6.
CannaX
#4: Lehet, hogy nem háttal kellett volna ülnöd a moziba! Minden másodpercét élveztem a fimnek és szerintem qurva jó lett!
5.
5.
Shame
Nekem is bejött a film jó volt a történet és a látványvilága is nagyon megfogott.
Mondjuk anno a John Carter is bukott pedig szerintem piszok jó film volt.
Itt van a Tenet is az is jó film volt csak a sok okostojás túlmisztifikálta pedig egyszerű film mint a faék bazi jó akciófilm egy kis időutazással. Semmivel nem komplikáltabb mint egy vissza a jövőbe.
4.
4.
Ooorky
Végignéztem az első filmet mert anno tetszett a warcraft 3, de mint film egy nagy 0 volt.
3.
3.
Gariss
Az első rész korrekt volt, sajnáltam amikor mondták, hogy valszeg nem lesz folytatása mivel sztori szempontjából a Thrall szál/második háború jönne ami sokkal érdekesebb. Remélem lesz több film hasonló minőségben. Viszont olvastam valami olyasmit hogy a forgatókönyv szerint Thrall a börtönben megismerkedik egy !!taurennel!! aki mesél neki a hazájáról és ennek hatására szökik meg ami nettó böszmeség.

https://www.google.co.uk/amp/s/www.denofgeek.com/games/warcraft-movie-sequels-plot-news/%3famp
2.
2.
hedzsooo
#1: Ja, mindezt irtam pedig ugy hogy nem vagyok azsiai! :D

Szerintem amcsiban, meg EU-ban is inkabb a kritikusok huzhattak le, a nagykozonsegnek pedig tetszett. Nekem legalabbis az osszes ismim aki latta azt irta/mondta, hogy neki is tetszett ez a film
1.
1.
hedzsooo
Eleg jol sikerult volt pedig, johetne hozza folytatas.

Meg a jatek nagyobb ismerete nelkul is nezheto volt teljesen. Videojatekokbol eddig az egyik legjobb filmes megvalositas vot.
Nem voltak gatyik a filmes trukkok, meg jol is hasznaltak oket, szineszek is korrektul jatszottak, stb.-stb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...